Ugrás a tartalomra

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Pécsi Nemzeti Színház logó
Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című előadás kiemelt képe a Pécsi Nemzeti Színházból
játék szavak nélkül

Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról

Kamaraszínház

Írta:
Peter Handke
Alkotótárs:
Surányi Nóra
Rendező:
Czukor Balázs

Az előadás időtartama: 1 óra 10 perc (szünet nélkül)

Bemutató: 2018. 12. 01.


Az előadás időtartama: kb.: 1 óra 10 perc (szünet nélkül)
 

Ez egy olyan színdarab, amelyben nincsen szöveg. Nem akarja egyik szereplő a másikat hangos szóval meggyőzni valamiről, vagy a saját igazát védeni, vagy egy eseményt elmesélni. Egy város terén játszódik, ahol bizonyos emberek átmennek, várakoznak, élnek. Mintha egy rövid időre megfigyelhetnénk a körülöttünk lévő világot, hogy milyen is valójában. Mint amikor valaki cél nélkül csak figyeli, hogy mi zajlik le egy téren, egy pályaudvaron, egy mozi előcsarnokában. Amikor megengedhetjük magunknak, hogy idegen embereket figyeljünk, hogy vajon honnan jöhetnek, merre tarthatnak, épp mi foglalkoztatja őket, miközben néha arra gondolunk, hogy mi magunk honnan jöttünk, merre tartunk, és bennünket mi foglalkoztat.
 

“Szavak nélkül? Mint fent a trapézon a reflektorfényben, mikor már peregni kezd a dob? Mint a lepedőn, amikor már lekerültek a ruhadarabok? Mint a ringben, mikor elhangzott, hogy boksz? Akkor, akkor aztán mindenki érzi, hogy érdemes figyelnie, az életre szavaznia!” -Zánkay András, pszichológus, a Pécsi Playback Színház alapítója
 

Interjú Czukor Balázs rendezővel...
 

A szerző engedélyét a Suhrkamp Verlag AG (Németország) és a Hofra Kft. közvetítette.
 

Játéktér:
Surányi Nóra
Játéktér:
Czukor Balázs
Jelmeztervező:
Fekete Katalin
Hangszerkesztő:
Pethő Zoltán
Rendezőasszisztens:
Ahmann Tímea
Ügyelő:
Krajcsovics Csaba