Bérletek

Premier bérlet

Következő előadások:

Faludy László bérlet (régi nevén "Keddi bérlet")

Következő előadások:

Faludy László (1911-2000)

1911. május 20-án született Pécsett. Színi tanulmányait Aradon, Hetényi Elemér színiiskolájában végezte. A háború után Magyarországra jött, előbb magánszínházakban játszott, majd 1950-54-ig a kecskeméti Katona József Színház tagja volt, közben fogorvosként is dolgozott. 1955-ben lett a Pécsi Nemzeti Színház tagja, 1981-től örökös tagja.

1983-ban Munka Érdemrend, 1987-ben Érdemes Művész, 1989-ben Tv-nívódíj kitüntetésben részesült. Pályáját táncoskomikusként kezdte, majd vígjátékok és operettek karakterszerepeiben folytatta. Eljátszotta az operettek táncoskomikus és buffó szerepeit. Illyés Gyula neki írta a Csak az igazat c. darabját.

Fontosabb szerepei: A revizor Bobcsinszkij, Szirmai Albert: Mágnes Miska Miska, pixi, Fejes Endre: Rozsdatemető Reich bácsi, Bernstein: West Side Story Schrank, Schöntan: A szabin nők elrablása Rettegi Fridolin, Shakespeare: Szentivánéji álom Orrondi, kálmán Imre: Marica grófnő Kudelka. Játékfilmjei: pókfoci (1876), Kabala (1982), Hol volt, hol nem volt (1987), Kicsi de nagyon erős (1989). Tévéfilmek: Örökkön örökké (1986), Margarétás dal (1989), Alapképlet (1989)

Latinovits Zoltán bérlet

Következő előadások:

Latinovits Zoltán (1931-1976)

„Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virégszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikráinak barlaghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsörs köröket, befejezetlen görbéket.

Fura-Maugli, majdhogynem az Állatkertben, mégis kicsit idébb születtem, éppen Krúdy Gyula bácsi sörkerti asztala fölött, felejthetetlen emlékű nagyapám, Gundel Károly vendéglőjében, ebédszünetben, fél egykor.

A munka és a tisztesség házának falinaptárain 1931. szeptember kilencet jegyeztek.
Szülőablakom alatt dohogott, kavargott, szeretkezett, evett-ivott, játszott és írt, flangált és spacérol Pest, Székesfőváros. Mintha mindig vasárnap, mintha mindig díszletek között, a kaladvágy és a boldogság szomja sodorta erre a csodaváró bús pesti népet.
Vonatfütty, söröslovak, konflisok, perecesek, kék-fehér tejeskocsik, hiénaüvöltés és pávavijjogás, Szigeti és Moreyon, Gerard és Vidos, Orth és Háda, Székelyhidy Ferenc, Pataki Kálmán, His Master's Voice-hangtölcsérek, verklik és koldusok, »teve van egypúpú«, »az ember egy léha, egy könnyelmű senki...«
A Ligetben minden változatlan. Ma is öreg platánok alatt minden olyan, mint volt. Csak sajnos, a »Gundel«-t építették át...
Itt nőttem fel, gyönyörű és zsibongó kulisszák között, kis biciklimmel rohangálva a lépcsőkön, palackokat hordva, hordókat görgetve, disznókat etetve, régi pincérek és tornyos sipkájú szakácsok között, furcsán egyedül, tizenhárom gyerek-nagybátyám és nagynéném között korcsolyázva, hegedülve, az Állatkert sziklái alatt szomorkodó madarak és oroszlánok között rajzolgatva, firkálva. A söntésből figyeltem a különös vendégsereg felvonulásait.
Apám odahagyta Anyámat, aki visszatért ide, szülei és testvérei közé, és éjjelekig dolgozva, élete virágjában, huszonegy éves korában indult el velem a lemondás és önlegyőzés ösvényein.
Mesélő-szemű, barna bőrű keresztanyámmal tanítgattak lépegetni és betűt vetni.”

Ezekkel a sorokkal „emlékezik” Latinovits Zoltán születésére, gyermekéveire. Hatévesen ment iskolába, a Damjanich utcai elemibe járt, 1949-ben érettségizett a budapesti Szent Imre Gimnáziumban, kitűnő eredménnyel – 1952-ig mégis asztalostanonc és hídépítő munkás. Közben Galamb Sándornál és Lehotay Árpádnál ismerkedik a színészmesterség fortélyaival – mint későbben vallja: igencsak nehezen ment neki. Ennek ellenére (talán családi okok miatt, valahol így hallottam, de még nem tudtam utánajárni*) nem a Színművészeti Főiskolára megy, hanem a Budapesti Műszaki Egyetmre (1952.), és 1956-ban megkapja épitészmérnöki diplomáját. Mindemellett '51-től NB I-es tartalék-játékos, s kiválóan vitorlázik.
Aztán 1956-ban,  a Műszaki egyetem diplomáján még meg sem száradt a festék, segédszínésznek szerződik Debrecenbe. Mély szeretettel és végtelen hálával ír ezekről az évekről, az első és utolsó alkalomról, amikor Társulatban játszhatott. A többi nem érdemelte meg a nagybetűt. 1959-ig maradt a Csokonai Színházban, amikor tanácsossá vált, hogy elhagyja Debrecent. A Direktor Úr, Szendrő József segítségével Miskolcra került, aztán '61-62-ben ismét Debrecen. 1962-66 – Vígszínház, '66-68 – Thália. '65-ben vendégszereplés a Körszínházban. 1968-69-ben kecskeméten, a Katona József Színházban játszott, majd két évad erejéig ismét a Vígszínházban. Ezután illetéke elvtársak úgy gondolták, talán jobb lenne, ha Latinovits nem játszana többet a Székesfővárosban. Így kerül 1971-ben Veszprémbe a Petőfi Színházba, ahol végre régi álmát is megvalósíthatta: rendezhetett (Németh László: Győzelem; Gorkij: Kispolgárok). Irodalmi estjeivel viszont bejárta kis- és nagy-Magyarországot, utolsó budapesti szerepére az Operettszínházban került sor 1976-ban.
1959-től filmezett. Aztán 1960-ban megismerte Ruttkai Évát, aki gyógyulni, pihenni ment le Miskolcra (ahol a színház egyik igazgatója bátyja, Ottó volt, aki vendégszerepre kérte fel Pavel Kohut Ilyen nagy szerelem c. darabjában). Nyugalom helyett talált egy férfit, aki „a saját szemével” nézett vissza rá a próbán, azon a bizonyos első találkozáson, mikor le kellett állni, mert Ruttkai nem bírt magához térni. Viharos volt kapcsolatuk, mint a Színészkirály egész élete, mégis mindenki, ma is álompárként beszél róluk. Állítólag Latinovits halála előtt szakítottak, végleg, de ezt sok tény megcáfolja, naplótöredékek, visszaemlékezések, vallomások – 1976 júniusában az összeférhetetlen Művész (ismét) együtt volt szerelmével. Hogy június negyedikén estefelé, majdnem nyolc órakor a 4209-es számú vonat miért, hogyan gázolta el Latinovits Zoltánt, máig sem lehet tudni. A kedves, Ruttkai Éva, és a „drága Mamika”, Tinka néni szerint nem lehet szó öngyilkosságról. Megjegyzem: szerintem sem. Elfogultság ide vagy oda, a tények beszélnek. Hogy mit, azt nem itt, és nem most mondom el. A Színészkirály élete véget ért...

„Megsiratni való, hogy mint a többi veszélyes sorsu zsenit, őt sem tudtuk megtartani.” (Illyés Gyula)

Mendelényi Vilmos bérlet

Következő előadások:

Mendelényi Vilmos (1939-1984)

1962-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1962-64-ben Egerben játszott, 1964-től 1974-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt, 1974-77 között a Vidám Színpadon lépett föl. Élete utolsó éveiben súlyos betegsége miatt nem lépett színpadra.

Már növendék korától, 1958-tól filmezett, alkatához, kamaszos vonású arcához a kamaszszerepek álltak közel. Hamar feltűnt természetességével, könnyed humorával, az 1960-as évek elején szinte minden filmben szerepelt.

Emlékezetes alakítása a "Két emelet boldogság" című film diákja, Korbusz Sanyi. Az "Esős vasárnap" című filmben ő adta elő a kor nagy slágerét a "Fogj egy sétapálcát és légy vidám" című Németh Lehel dalt. Mindkét film napjainkban is gyakran látható a televízióban.

Színpadon főként operettek, zenés játékok táncoskomikusi szerepkörében aratott sikereket, de prózai művek karakterszerepeit is sikerrel alakította. Emlékezetes volt az "Állítsátok meg Arturo Uit!" darabban a címszereplő Haumann Péterrel alakított párosa, melyben Ernesto Roma szerepét játszotta. A Sík Ferenc által rendezett előadás 1969-ben a vidéki színházak fesztiválján első díjat nyert.

Mester István bérlet (régi nevén "Ötórai bérlet")

Következő előadások:

Mester István (1930-2022)

Mester István 1962-ben szerződött a pécsi teátrum társulatához, melynek hat évtizeden át volt hűséges tagja.
Elsősorban bonvivánszerepekben alkotott emlékezetes alakításokat, az operettirodalom szinte valamennyi jelentős bonviván szerepét eljátszotta, de musicalekben és operákban is maradandót alkotott.  Művészi munkásságát Pro Theatro Díjjal, Nívódíjjal majd az Örökös Tagsággal ismerték el, de számára a legfontosabb jutalom  a közönség szeretete, az esténkénti - az alakításait dícsérő -  vastaps volt.

Simon István örökös tag búcsúja Mester Istvántól

„Életének 92. évében elhunyt Mester István színművész, a Pécsi Nemzeti Színház Örökös tagja.” Milyen ridegen konganak ezek a szavak… Pedig hát micsoda életet, micsoda sikereket, micsoda pályát, művészi munkásságot ölelnek fel ezek az évek! 

Tisztelt Gyászoló Gyülekezet! 

Elbúcsúzni, elköszönni gyűltünk össze, elköszönni egy nagyszerű Művésztől, Mester Istvántól, aki 1930. október 13-án született itt, Hatvanban. A sors furcsa játéka, hogy napra pontosan 92 éve, a mai napon látta meg a napvilágot.

Pista a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzését követően a Kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, majd az Állami Déryné Színháznál eltöltött hat évad után, 1962-ben, pontosan hatvan éve lett tagja a Pécsi Nemzeti Színháznak… 

Illene szólni a szerepeiről, de hát több, mint száz alak bőrébe bújt csak a Pécsi Nemzeti Színházban! Eljátszotta az operett-irodalom szinte valamennyi bonviván szerepét, otthon volt a musicalek, zenés játékok világában, fantasztikus alakításaival elkápráztatta a közönséget, sőt nemegyszer a kollégákat is ebben a „könnyű műfajban”… Ebben a „könnyű” műfajban „csak” kiválóan kellett énekelni, kiválóan kellett táncolni, és elsőrangúan kellett hitelesen alakítani,  megformálni,  tehetséggel eljátszani a szerepet.  S ennek az összetett tudásnak Pista teljes mértékben birtokában volt. Csak találomra említek néhányat sikeres szerepeiből – Edvin, majd Kerekes Ferkó a CSÁRDÁSKIRÁLYNŐBEN, Mister X a CIRKUSZHERCEGNŐ c. Kálmán-operettben, Danilo, majd Zéta Mirkó Lehár A VÍG ÖZVEGY c.. művében, René a LUXEMBURG GRÓFJÁBAN, a SYBILL Nagyhercege, s kiváltképpen emlékezetes alakítást nyújtott  Kacsóh Pongrác JÁNOS VITÉZ c. daljátékának Kukorica Jancsijaként, melyet több rendezésben 420-szor (!) játszott! S e szerephez fűződik egy meghatározó barátság kezdete – 1968 nyarán Pécsett a Káptalan utcai Szabadtéri Színpadon egy alkalommal Sárdy János énekelte vendégként legendás szerepét, Jancsit. Pista így nyilatkozott akkor: „Janika brillírozott a szerepben, a rá jellemző egyéni ízzel, sárdysan énekelt. A karmester nem törődött a kottával, ment utána, mert Janikát mindig a szíve vitte…” Pista joggal volt büszke arra, hogy annak idején a szakmában úgy tartották, Sárdy után ő a legjobb Kukorica Jancsi! Még az alkatuk, ruhaméretük is pontosan megegyezett, így történhetett, hogy Pécsett azon az estén Sárdy János Pista jelmezében lépett színpadra, Pista pedig a Fővárosi Operett Színházban Sárdy frakkjában játszotta Freddyt a My fair Ladyben. S ha már musical, feltétlenül meg kell említeni Tony szerepében nyújtott alakítását a West Side Story c. Bernstein-műben. Kiváló hangi adottságainál fogva néhány operában is szerepet kapott, így például a HOFFMANN MESÉI-ben hitelesen alakította Spalanzani szerepét, vagy éppen a BOHÉMÉLET című Puccini-műben Benoit alakját formálta meg remekül.  

Pista maga volt az élet, a derű, a mosoly, ahogy jött a színházba az előadások napjain, boldogan, hogy aznap este – vagy délután, esetleg délelőtt – játszhat. Mert bizony régebben nem volt ritka, hogy délelőtt egy mesedarabban, majd ugyanaz nap délután és este két operettben játszott. Fantasztikus volt a munkabírása, előadás őmiatta sosem maradt el; mint mondani szokta: ne mondj le előadást, mert aki beugrik helyetted, esetleg kiderül róla, hogy jobb lesz… Szerette a színpadot, a kollégákat, a közönséget és tisztelte a színpadot, a kollégákat, na és kiváltképp a közönséget, s a közönség – túlzás nélkül – imádta Őt. Népszerűsége Pécsett határtalan volt. Jó néhány anekdota kering róla mind a mai napig a színházban. Faludy Laci bácsival, a színház nagy öregjével igaz barátok voltak, de nem egyszer szelíden zrikálták is egymást. Egy alkalommal valamelyik előadáson, színre lépés előtt Laci bácsi a takarásban odaszólt Pistának – „figyeld meg, mekkora taps lesz, ha bemegyek a színpadra”, Pista így reagálta le: „Te meg figyeld meg, mekkora taps lesz, amikor én kimegyek a színpadról”.  

A szakma iránti alázatot Mester Istvántól igazán elleshették, akik akarták.

Művészi munkásságát 1970-ben SZOT-díjjal, 1985-ben Pro Teatro-díjjal, majd Nívódíjjal, 1990-ben a Pécsi Nemzeti Színház legnagyobb kitüntetésével, az Örökös tagsággal ismerték el, s 2007-ben elnyerte az operett-műfajban kiemelkedőt és maradandót nyújtó művészi tevékenysége elismeréseként a Kálmán Imre-emlékplakettet. 

Kedves Pista! Gyönyörű volt ez a több, mint hat évtizedes pálya – tiszta lelkiismerettel nyugtázhatod: teljes életet éltél mind szűkebb, mind nagyobb családod, a színház, a közönség örömére. Pista – most elköszönünk Tőled, Te hosszú útra indulsz. Búcsúznak a játszó társak, búcsúznak a Pécsi Nemzeti Színház művészei, munkatársai, búcsúzik a színházat szerető közönség. Emlékedet tisztelettel és szeretettel őrizzük, mert Te Örökös Tag vagy és leszel – örökre. Isten Veled, nyugodj békében!

A beszéd Mester István temetésén hangzott el Lipics Zsolt igazgató tolmácsolásában

Mester István 90. születésnapjára

Képeket, fényképeket nézek a lépcsőfordulóban,
ahogy felfelé haladva a múltba révedek.
Egy életmű megörökített emlékei,
időrendi sorrendbe téve a színpadon töltött éveket,
melyek az örömet, az adás örömét adták Neked
és a hálás közönségedet, akik tapsaikban ott voltak Veled.
Felérve az emeletre, visszatérek a mába, a jelenbe,
kicsit meghajolva mosolygó arccal te jössz velem szembe.
Édes barátom, szólok meghatódva:
hozzád jöttem egy két keresetlen, köszöntő szóra:
Isten éltessen kilencven évesen, e nagyon szép napon
-szemem könnybe lábad, nem törlöm le hagyom-
igen kilencven éve jöttél e földre, küldetéssel megáldva,
hogy színészként, énekhangoddal szolgálj e világba.
Küldetésed betöltötted, utadat megjártad,
közönségedet legjobb tudásoddal mindig kiszolgáltad.
Most az idő távlatában örömmel emlékezünk,
régi albumokat lapozgat fel kezünk.
Te pedig mesélsz: ezt itt énekeltem, ott ő volt a partnerem,
arcod kisimul, eltűnnek a ráncok és én hallgatlak csendesen.
Megelevenedik a színpad, felcsendül az ének,
ott vagyunk Pécsett, visszatérnek a csodálatos évek.
Aztán elhallgatsz, gondolataid messze járnak,
elégedett vagy, hisz beteljesültek a vágyak.
Boldog vagyok, hogy most itt vagyok Veled
és elérzékenyültén csak annyit mondok Neked:
Isten éltessen és maradj még soká velünk,
hiszen olyan jó, hogy így emlékezhetünk
Drága jó barátom

Szeretettel: Bánk | Balatonkenese, 2020. október 13.                                                                              

Szabó Samu bérlet

Ehhez a bérlethez jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Szabó Samu (1903-1966)

Kossuth-díjas, Örökös tag
Először szülővárosában lépett színpadra 1919-ben, a népkerti Nyári Színkörben. 1925-től 1927-ig a szegedi, majd más vidéki színházakban is szerepelt. 1943–44-ben Debrecenben játszott, 1945-től rendezett. Ugyanitt számos darabját (operettek, történelmi színművek) mutatták be. 1949-től haláláig volt a Pécsi Nemzeti Színház tagja.

Szalma Lajos bérlet

Következő előadások:

Szendrő József bérlet

Következő előadások:

Szendrő József (1914-1971)

Dr. Szendrő József orvos, és Szabó Mária tanítónő gyermekeként született Budapesten. Iskolai tanulmányokat követően, elvégezi a Színművészeti Akadémiát. 1936-ban Nemzeti Színház tagja, majd kis időre, Miskolcra költözik. A Royal Színházba, késöbb a Vígszínházba kerül ismét Budapesten. 1939-ben katonának sorozzák, ahol két éven át, szolgál. Leszerelését követően Budapesten, Hont Ferenc vezette Független Színpad tagja, ám a háború előrehaladtával ismét behívót kap 1944-ben. 1944. október 15.-én orosz fogságba esik, Grúziába kerül. Az elkeseredett hangulatú fogolytáborban Lágerszínházat szervez. 1947. szeptember 22.-én hazaengedik. A Nemzeti Színházból 1949-ben, átkerül a Pécsi Nemzeti Színház-hoz, igazgatónak, ahol három esztendő elmúltával, 1952-ben a budapesti Néphadsereg Színházához kerül, szintén igazgatónak. "Zsír-kis savanyúval" cimmel önálló előadóest sorozatot készít, amellyel járja az országot. 1949-ben házasságot köt Máthé Erzsi színművésznővel, akitől hivatalosan nem válik el, bár 1957-től fogva külön élnek. 1954.-55.-ben megszervezi és megalakítja a József Attila Színházat, ahol igazgatói posztot tölt be. 1955 őszétől-1958-ig, a Néphadsereg Színházának főrendezője, majd a Debreceni Csokonai Színház igazgatását vállalja el, 1958-ban és két évadon keresztül dolgozik itt. 1960-61-ben a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője, 1963-tól a Petőfi Színház, 1964-től a Fővárosi Operett Színház szinésze és rendezője, 1966-tól fogva a Nemzeti Színház szerződteti, amely intézménynek haláláig tagja marad. 1970-ben Jászai Mari díj kitüntetésben részesül.

Igazi vérig színházi ember, pályatársai úgy emlegetik, mint a legutolsó nagy Bohém a szakmában. A kulináris élvezetek elkötelezett híve. Derüs társasági ember - aki - ahol épp előfordult, hamarosan kis csoport alakult ki körülötte, s tréfák, anekdoták, véresen komoly és őszinte szinházi elemzések, pletykák, ugratások sorai kerültek elő. Teret betöltő nevetése jelezte a mindenkori hallgatóságának, hogy az életet nem szabad olyan komolyan venni. Jó barátság fűzte a szintén nem teljesen sovány Berda József költőhöz. Gyakorta töltötték együtt szabadidejüket, vagy közös baráti társaságban. Rendezései során a darab lényegéig hatolt, a szinészeit kiismervén próbálta emberi mivoltukat a szereppel összegyeztetni, azonos "hullámhosszba" kerülve velük. Az erre utaló utasításait viszont gyakran tréfás köntösbe bújtatott, azóta már anekdotává érett bölcs mondatokba ágyazta, amelyek ugyanakkor szakmai körökbe ma is keringenek.
"...nem játszani kell a szerepet, hanem élni...", "A túlzás megöli a lényeget...", "Igazán boldog csak az a színész lehet, aki másokat is boldoggá tud a művészetével tenni..." "Imádom a színházat és a színészeket, mert fényt és meleget visznek a sok fakó ember életébe. Az igazi színész játékában méltóság és stílus van, az igazi komédiások jótevői az emberiségnek"... stb
Szellemes és közvetlen ember, soha egyetlen kollegájával szemben sem érezteti azt, hogy adott esetben igazgató, vagy főrendező szerepet tölt be, inkább társ és parner a munkában. Ugyanakkor igen szigoruan megköveteli a fegyelmet a szinpadon. A szerepeit nem, vagy alig tudó, a késő, vagy egyébb fegyelmezetlenségeket elkövető kollégával szemben főképp, ha azok előző este mondjuk az Ő asztaltársai voltak, nagyon határozottan fellépett.
Latinovits Zoltán első színházi fellépéseit segítette debreceni éveiben, Hofi Géza, a művésznevét és pályájának indulóéveit köszöni Szendrő Józsefnek. Számtalan pályatárs, ifjú tehetség kibontakozását segíti, éles helyzetekben csiszolva tudásukat, tágítva lehetőségeik határát.
"Pályámról" c. önéletrajzi írását, 1959-ben a Film Színház Muzsika c. folyórirat jeleneteti meg.
57-évesen távozott az élők sorából.

Péter Gizi bérlet

Következő előadások:

Péter Gizi (1929-2008) a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja, a pécsi színházszerető közönség hosszú időn át ünnepelt szubrett-komikája.

Az Országos Színészegyesületi Sziniiskola elvégzése után a Szolnoki Szigligeti Színházban kezdte pályafutását, majd a pesti Magyar Színház, Győr, Kecskemét és Debrecen voltak a pályakezdő évek állomásai. 1951 óta - egy rövid kitérővel - a Pécsi Nemzeti Színház művésze. Munkássága elismeréseként elnyerte a Szendrő József-díjat, a Gobbi Hilda életmű-díjat, majd legutóbb Siófok város Kálmán Imre-díját.

Péter Gizi a főszerepek hosszú sorának eljátszásával tett szert rendkívüli népszerűségre. Pályája kezdetén nagy sikerrel alakította a Liliomfi Mariskáját, Moliere Tartuffe-jének Dorináját, vagy éppen az Úri muri Rozikáját. Rendkívüli tánc és énektudása a zenés műfaj felé sodorta - országosan ismert és elismert szubrettként parádés sikereket aratott a Csárdáskirálynő Stázijaként, majd később -kiváló komikai vénáját kamaztoztatva- Ceciliát is eljátszotta. Szinte valamennyi klasszikus operett szubrett-főszerepét eljátszotta, főleg Kálmán Imre, Lehár, Szirmai Albert és Ábrahám Pál műveiben teljesedett ki színészi képessége, tánctudása és nem utolsó sorban kiváló hangi adottsága.

Péter Gizi szinte minden műfajban maradandót alkotott, színpadi szerepein túl több filmben és TV-játékban is szerepelt, melyek közül kiemelkedett a Régi idők focija, a Bambini di Prága, a Krebsz, az Isten - s természetesen a Tenkes kapitánya című népszerű sorozatban nyújtott alakítása.

Utolsó - és sokak számára emléklezetes - alakítása a pécsi színpadon a Gül Baba című Huszka-operett Zulejkája volt 1999-ben.

Sipos László bérlet

Következő előadások:

Sipos László (1957-1989) színművész1989. március 21-én távozott közülünk a 34 esztendős dramaturg Güth János és a 32 éves színművész Sipos László. A tragikus baleset napján a fiúk sikeres pesti vendégjátékon vannak túl, hazafelé tartanak. Sipi a pécsi közönség kedvence, de tudja a következő évadban már a fővárosi Nemzeti Színházban lesz újrakezdő, ahol nem számítanak a vidéki sikerek. Ám arcán mosoly, hisz otthon szuszókál élete nagy csodája a pár hetes kissipi…Csöpi élete kiteljesedve, mint a Pécsi Nemzeti Színház dramaturgja - boncolja, elemzi, álmodva konstruálja a színházat. Az éjszakai autóúton az esti előadást vitatják a hogyan továbbot vizionálják…egy pillanat kiesik az időből…Sipi nem veszi észre a kivilágítatlan pótkocsit…s így az ő előadásában a halál azon az éjszakán lovagol ki utoljára Perzsiából.

Somlay Artúr bérlet

Következő előadások:

Somlay Artúr (1883-1951)

Eredeti neve Schneider volt, vasúti tisztviselő apja hat gyermeket nevelt. Kamaszként többször megszökött, hogy vándorszínésznek álljon - apja egy ideig hazavitte, végül belenyugodott, hogy színész lesz a fia. Somlayt vidéken eltöltött évadok után 1907-ben szerződtette a budapesti Magyar Színház, a következő évben - Újházi Ede ajánlására - a Nemzeti Színházhoz került. Az ország első társulatát 1921-ben hagyta ott, ezután egy évig külföldön utazgatott, Berlinben filmezett. A húszas-harmincas években a Belvárosi, a Magyar és a Renaissance színházban lépett fel, majd 1935-ben Németh Antal újra a Nemzeti társulatába hívta. Egy év után elváltak ugyan útjaik, de Somlay 1946-tól ismét a színház tagja volt. A Major Tamás igazgatása alatt működő Nemzetiben minden anyagi és erkölcsi elismerést megkapott. 1948-ban az örökös tagság mellé Kossuth-díjat (majd 1951-ben másodikat) vehetett át, 1950-ben kiváló művész lett, 1948-1950 között a Színiakadémia tanára volt.

Alakításait drámai erő, sodró szenvedély, elmélyült jellemábrázolás tette emlékezetessé. Egyénisége betöltötte a színpadot, kellemes, erős hangját a nézőtér legtávolabbi zugában is hallani lehetett. Előadóművészként is kitűnő volt, ezt a rádióban vele készült hangfelvételek tanúsítják. 1912-től filmezett is, emlékezetes alakításai közé tartozik a Valahol Európában Művésze, és a Különös házasság Fischer érsekje.

A legendásan hirtelen haragú, folytonosan zsörtölődő Somlay előadás közben a legkisebb zavaró tényezőt sem volt hajlandó elviselni. Egy ízben óriási botrányt kavart, mert leszólt a közönségnek, hogy fejezzék be a beszélgetést, máskor a fényt rosszul beadó színpadi munkást felpofozta. Később egy alkalommal, amikor vendégszereplőnek hívták, a direktor a felkérő levélhez fotót is mellékelt a következő szöveggel: "Itt küldöm egyúttal a fővilágosítóm fényképét, hogy megfelel-e Neked." Különleges beceneve volt: a barátai Árgyélnak hívták, mert még egész fiatalon egy vidéki fellépésén egy kisfiú állítólag Árgyélus királyfihoz hasonlította.

A nyílt és igazságszerető művész a negyvenes évek végén, a kitelepítések kezdetekor számos nehéz helyzetbe került kollégájáért kiállt. A kulturális életet teljhatalommal irányító Révai József eleinte még eleget tett a színészfejedelem kérésének, utána azonban kiüzent a várószobába: nem ér rá. Somlay hazament, elővett egy üveg konyakot és egy doboz altatót, s egyetlen éjszaka alatt fokozatosan elfogyasztotta mind a kettőt; 1951. november 10-ének hajnalán így érte a halál. Öngyilkosságát sokáig titokban tartották, évekig nem volt szabad róla beszélni. A Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, utána pedig a gyászolók a hagyományoknak megfelelően kollégái gyalogosan követték a Kerepesi temetőbe a koporsót - utána ilyen megtiszteltetésben másnak már nem volt része.

Uray Tivadar bérlet

Következő előadások:

Uray Tivadar (1895-1962)

Reáliskoláit Aradon végezte. Egy évig orvostanhallgató volt, majd beiratkozott az Országos Színészegyesület színésziskolájába, ahol 1915-ben kapott oklevelet.
Uray Tivadar sírja Budapesten. Farkasréti temető: 1-1-265. Nagy Géza alkotása.

Már 1916-os vizsgaelőadásával felhívta magára a színházi szakma figyelmét.

Először a Modern Színpadon lépett fel, majd 1917-ben szerződtette a Nemzeti Színház. 1918-ban a Magyar Színház tagja volt, 1921-ben a Pódium Kabaréban, 1923-ban a Pesti Kabaréban és a Király Színházban vendégszerepelt. 1923–1948 között ismét a Nemzeti Színház tagja, majd örökös tagja, de 1928-ban fellépett a Vígszínházban, 1945-ben a Művész Színházban és 1948-ban a Madách Színházban is, 1950-től pedig a Madách Színházban játszott.

Nagy jellemábrázoló tehetségű, sokoldalú művészegyéniség volt. Elegáns fellépés, tiszta beszéd, biztos stílusérzék jellemezte. Harmonikus belső magatartása miatt a szerelmes hősöktől a tragikus szerepekig minden alakítását hitelesen tudta megformálni. A szakma dicsérte komédiázóképességét, ironikus emberségét, a tragikomikus helyzetek iránti érzékenységét.

Később inkább filozofikus mélységű, intellektuálisabb készsége, sőt robbanásokat sejtető feszültségábrázoló ereje került előtérbe.

1939–40-ben a színészképző iskolák szakfelügyelője volt.