előadásaink védettségi igazolvány nélkül látogathatók! maszk viselése kötelező!

PNSZ logó

Bérletek


- Előadásaink az időpontjukban hatályban lévő kormányrendeletek, járványügyi szabályok betartásával látogathatók.
- 2021. november 20-tól előadásainkon KÖTELEZŐ az orrot és szájat eltakaró maszk használata!
- A jelenleg érvényben lévő rendelkezések szerint előadásaink védettségi igazolvány NÉLKÜL is látogathatók.

 

"AHOGY TETSZIK" BÉRLETVÁSÁRLÁS ONLINE


20%-os Páholykedvezményt adunk a négy- és ötfős páholyok árából, amennyiben családjával, barátaival tervez rendszeres színházlátogatást.

„Ahogy tetszik” bérlet és „PNSZ Ajándékkártya” egész évadban vásárolható.

Felhívjuk figyelmét, hogy a diák- és nyugdíjas bérlet csak diák, illetve nyugdíjas igazolvánnyal együtt érvényes. A jogosultságot a jegykezelő személyzet ellenőrizheti. Amennyiben a bérletvásárláskor egy adatlap kitöltésével SMS-értesítőt igényel, az aktuális előadás előtt néhány nappal emlékeztető üzenetet küldünk mobiltelefonjára.

Figyelem! Az SMS és e-mail értesítőt adatvédelmi okokból minden évadban újra szükséges igényelni.

FÜGGÖNYT FEL!

A Pécsi Nemzeti Színház társulata szeretettel várja Önt!
Legyen nézőnk az új évadban is!


ÉVADAJÁNLÓ MŰSORFÜZETÜNK és BÉRLETAJÁNLATUNK megtekintéséhez KATTINTSON IDE!

Premier bérlet (Nagyszínház)

Következő előadások:

2021. 12. 04. 19:00
A nagymama
2022. 01. 15. 19:00
Bohémélet
2022. 03. 05. 19:00
Bűn és bűnhődés

Premier / A bérlet (Kamaraszínház)

Következő előadások:

2022. 01. 14. 19:00
Sóska, sültkrumpli
2022. 01. 22. 19:00
Otthol, édes otthol

Premier / B bérlet (Kamaraszínház)

Ehhez a bérlethez jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Kálmán György / A bérlet

Következő előadások:

2022. 01. 23. 19:00
Otthol, édes otthol

Kálmán György (1925-1989)

Jászai Mari- és Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló művész 1925. március 6-án született. 1953 - 1980 között a régi  Nemzeti Színház társulatának meghatározó művésze volt. Emlékét az új Nemzeti Színház főbejárata mellett Marton László szobrászművész reliefje, egykori lakóházának falán emléktábla őrzi.

"Soha nem kellett mást csinálnom, nem kellett pártba lépnem, népfrontot szerveznem, közmegegyeznem - elég volt benne lennem olyan színházi produkciókban, amelyek a nézők helyett, a nézők nevében megfogalmazták a kort."

Kálmán György (Bp., 1925. márcisu. 6.- Bp., 1989. február. 19.) szí­ni tanulmányait Makay Margit magániskolájában kezdte, majd 1945-től Szí­nművészeti Akadémián folytatta. A Szí­niakadémi elvégzése után a Szendrő József vezette Pécsi Nemzeti Színházban kezdte a pályát. 1953-tól 1980-ig a Nemzeti Színház tagja volt. 1981 után a Radnóti Szí­npadon lépett fel.
Első nagy sikerét 1957-ben aratta Marceau: A tojás c. darabjában. Ekkor tűnt fel eszköztelen játékstí­lusával, intellektuális előadásmódjával. Művészetét mindvégig az irónia, az álomszerű távolságtartás jellemezte. Szí­nészegyénisége legjobban a 20. sz.-i drámák zaklatott lelkű, őrült vagy az őrültség álarca mögé menekülő hőseinek megformálásakor érvényesült. Az 1956 utáni szí­nésznemzedék meghatározó egyénisége volt. Alakí­tásai egy korszak, egy nemzedék jellegzetes vonásait tudták felmutatni.
Szinkron szí­nészként ő volt Humphrey Bogart magyar hangja a Casablanca cí­mű filmben, a tv Bernstein-sorozatában Leonard Bernstein megszólaltatója. Hosszú hallgatás után szí­npadon a Korona Pódumban lépett fel, Arcok és harcok cí­mű estjén hí­res szerepeiből adott elő. Molnár Ferenc Úri divat cí­mű darabjában a gróf szerepében lépett fel utoljára a Radnóti Szí­npadon.

Kálmán György / B bérlet

Következő előadások:

2021. 12. 17. 19:00
A mi utcánk (16+)
2022. 01. 23. 19:00
Otthol, édes otthol

Kálmán György (1925-1989)

Jászai Mari- és Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló művész 1925. március 6-án született. 1953 - 1980 között a régi  Nemzeti Színház társulatának meghatározó művésze volt. Emlékét az új Nemzeti Színház főbejárata mellett Marton László szobrászművész reliefje, egykori lakóházának falán emléktábla őrzi.

"Soha nem kellett mást csinálnom, nem kellett pártba lépnem, népfrontot szerveznem, közmegegyeznem - elég volt benne lennem olyan színházi produkciókban, amelyek a nézők helyett, a nézők nevében megfogalmazták a kort."

Kálmán György (Bp., 1925. márcisu. 6.- Bp., 1989. február. 19.) szí­ni tanulmányait Makay Margit magániskolájában kezdte, majd 1945-től Szí­nművészeti Akadémián folytatta. A Szí­niakadémi elvégzése után a Szendrő József vezette Pécsi Nemzeti Színházban kezdte a pályát. 1953-tól 1980-ig a Nemzeti Színház tagja volt. 1981 után a Radnóti Szí­npadon lépett fel.
Első nagy sikerét 1957-ben aratta Marceau: A tojás c. darabjában. Ekkor tűnt fel eszköztelen játékstí­lusával, intellektuális előadásmódjával. Művészetét mindvégig az irónia, az álomszerű távolságtartás jellemezte. Szí­nészegyénisége legjobban a 20. sz.-i drámák zaklatott lelkű, őrült vagy az őrültség álarca mögé menekülő hőseinek megformálásakor érvényesült. Az 1956 utáni szí­nésznemzedék meghatározó egyénisége volt. Alakí­tásai egy korszak, egy nemzedék jellegzetes vonásait tudták felmutatni.
Szinkron szí­nészként ő volt Humphrey Bogart magyar hangja a Casablanca cí­mű filmben, a tv Bernstein-sorozatában Leonard Bernstein megszólaltatója. Hosszú hallgatás után szí­npadon a Korona Pódumban lépett fel, Arcok és harcok cí­mű estjén hí­res szerepeiből adott elő. Molnár Ferenc Úri divat cí­mű darabjában a gróf szerepében lépett fel utoljára a Radnóti Szí­npadon.

Keddi bérlet

Következő előadások:

2021. 12. 21. 19:00
Kőműves Kelemen
2022. 01. 04. 19:00
A nagymama

Kombinált / A bérlet

Következő előadások:

2022. 01. 25. 19:00
Otthol, édes otthol

Kombinált / B bérlet

Ehhez a bérlethez jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Latinovits Zoltán bérlet

Következő előadások:

2021. 12. 11. 19:00
ÁdámÉva
2022. 01. 16. 19:00
Bohémélet

Latinovits Zoltán (1931-1976)

„Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virégszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikráinak barlaghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsörs köröket, befejezetlen görbéket.

Fura-Maugli, majdhogynem az Állatkertben, mégis kicsit idébb születtem, éppen Krúdy Gyula bácsi sörkerti asztala fölött, felejthetetlen emlékű nagyapám, Gundel Károly vendéglőjében, ebédszünetben, fél egykor.

A munka és a tisztesség házának falinaptárain 1931. szeptember kilencet jegyeztek.
Szülőablakom alatt dohogott, kavargott, szeretkezett, evett-ivott, játszott és írt, flangált és spacérol Pest, Székesfőváros. Mintha mindig vasárnap, mintha mindig díszletek között, a kaladvágy és a boldogság szomja sodorta erre a csodaváró bús pesti népet.
Vonatfütty, söröslovak, konflisok, perecesek, kék-fehér tejeskocsik, hiénaüvöltés és pávavijjogás, Szigeti és Moreyon, Gerard és Vidos, Orth és Háda, Székelyhidy Ferenc, Pataki Kálmán, His Master's Voice-hangtölcsérek, verklik és koldusok, »teve van egypúpú«, »az ember egy léha, egy könnyelmű senki...«
A Ligetben minden változatlan. Ma is öreg platánok alatt minden olyan, mint volt. Csak sajnos, a »Gundel«-t építették át...
Itt nőttem fel, gyönyörű és zsibongó kulisszák között, kis biciklimmel rohangálva a lépcsőkön, palackokat hordva, hordókat görgetve, disznókat etetve, régi pincérek és tornyos sipkájú szakácsok között, furcsán egyedül, tizenhárom gyerek-nagybátyám és nagynéném között korcsolyázva, hegedülve, az Állatkert sziklái alatt szomorkodó madarak és oroszlánok között rajzolgatva, firkálva. A söntésből figyeltem a különös vendégsereg felvonulásait.
Apám odahagyta Anyámat, aki visszatért ide, szülei és testvérei közé, és éjjelekig dolgozva, élete virágjában, huszonegy éves korában indult el velem a lemondás és önlegyőzés ösvényein.
Mesélő-szemű, barna bőrű keresztanyámmal tanítgattak lépegetni és betűt vetni.”

Ezekkel a sorokkal „emlékezik” Latinovits Zoltán születésére, gyermekéveire. Hatévesen ment iskolába, a Damjanich utcai elemibe járt, 1949-ben érettségizett a budapesti Szent Imre Gimnáziumban, kitűnő eredménnyel – 1952-ig mégis asztalostanonc és hídépítő munkás. Közben Galamb Sándornál és Lehotay Árpádnál ismerkedik a színészmesterség fortélyaival – mint későbben vallja: igencsak nehezen ment neki. Ennek ellenére (talán családi okok miatt, valahol így hallottam, de még nem tudtam utánajárni*) nem a Színművészeti Főiskolára megy, hanem a Budapesti Műszaki Egyetmre (1952.), és 1956-ban megkapja épitészmérnöki diplomáját. Mindemellett '51-től NB I-es tartalék-játékos, s kiválóan vitorlázik.
Aztán 1956-ban,  a Műszaki egyetem diplomáján még meg sem száradt a festék, segédszínésznek szerződik Debrecenbe. Mély szeretettel és végtelen hálával ír ezekről az évekről, az első és utolsó alkalomról, amikor Társulatban játszhatott. A többi nem érdemelte meg a nagybetűt. 1959-ig maradt a Csokonai Színházban, amikor tanácsossá vált, hogy elhagyja Debrecent. A Direktor Úr, Szendrő József segítségével Miskolcra került, aztán '61-62-ben ismét Debrecen. 1962-66 – Vígszínház, '66-68 – Thália. '65-ben vendégszereplés a Körszínházban. 1968-69-ben kecskeméten, a Katona József Színházban játszott, majd két évad erejéig ismét a Vígszínházban. Ezután illetéke elvtársak úgy gondolták, talán jobb lenne, ha Latinovits nem játszana többet a Székesfővárosban. Így kerül 1971-ben Veszprémbe a Petőfi Színházba, ahol végre régi álmát is megvalósíthatta: rendezhetett (Németh László: Győzelem; Gorkij: Kispolgárok). Irodalmi estjeivel viszont bejárta kis- és nagy-Magyarországot, utolsó budapesti szerepére az Operettszínházban került sor 1976-ban.
1959-től filmezett. Aztán 1960-ban megismerte Ruttkai Évát, aki gyógyulni, pihenni ment le Miskolcra (ahol a színház egyik igazgatója bátyja, Ottó volt, aki vendégszerepre kérte fel Pavel Kohut Ilyen nagy szerelem c. darabjában). Nyugalom helyett talált egy férfit, aki „a saját szemével” nézett vissza rá a próbán, azon a bizonyos első találkozáson, mikor le kellett állni, mert Ruttkai nem bírt magához térni. Viharos volt kapcsolatuk, mint a Színészkirály egész élete, mégis mindenki, ma is álompárként beszél róluk. Állítólag Latinovits halála előtt szakítottak, végleg, de ezt sok tény megcáfolja, naplótöredékek, visszaemlékezések, vallomások – 1976 júniusában az összeférhetetlen Művész (ismét) együtt volt szerelmével. Hogy június negyedikén estefelé, majdnem nyolc órakor a 4209-es számú vonat miért, hogyan gázolta el Latinovits Zoltánt, máig sem lehet tudni. A kedves, Ruttkai Éva, és a „drága Mamika”, Tinka néni szerint nem lehet szó öngyilkosságról. Megjegyzem: szerintem sem. Elfogultság ide vagy oda, a tények beszélnek. Hogy mit, azt nem itt, és nem most mondom el. A Színészkirály élete véget ért...

„Megsiratni való, hogy mint a többi veszélyes sorsu zsenit, őt sem tudtuk megtartani.” (Illyés Gyula)

Mendelényi Vilmos bérlet

Következő előadások:

2021. 12. 19. 19:00
A nagymama
2022. 01. 23. 19:00
Bohémélet

Mendelényi Vilmos (1939-1984)

1962-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1962-64-ben Egerben játszott, 1964-től 1974-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt, 1974-77 között a Vidám Színpadon lépett föl. Élete utolsó éveiben súlyos betegsége miatt nem lépett színpadra.

Már növendék korától, 1958-tól filmezett, alkatához, kamaszos vonású arcához a kamaszszerepek álltak közel. Hamar feltűnt természetességével, könnyed humorával, az 1960-as évek elején szinte minden filmben szerepelt.

Emlékezetes alakítása a "Két emelet boldogság" című film diákja, Korbusz Sanyi. Az "Esős vasárnap" című filmben ő adta elő a kor nagy slágerét a "Fogj egy sétapálcát és légy vidám" című Németh Lehel dalt. Mindkét film napjainkban is gyakran látható a televízióban.

Színpadon főként operettek, zenés játékok táncoskomikusi szerepkörében aratott sikereket, de prózai művek karakterszerepeit is sikerrel alakította. Emlékezetes volt az "Állítsátok meg Arturo Uit!" darabban a címszereplő Haumann Péterrel alakított párosa, melyben Ernesto Roma szerepét játszotta. A Sík Ferenc által rendezett előadás 1969-ben a vidéki színházak fesztiválján első díjat nyert.

Radnóti Miklós / A bérlet

Következő előadások:

2021. 12. 14. 19:00
A tanítónő
2022. 01. 18. 19:00
Sóska, sültkrumpli

Radnóti Miklós (1909-1944)

Magyar irodalmi arcképcsarnok

Eredeti neve Glatter Miklós. Születése anyjának és ikertestvérének az életébe került; 11 éves volt, amikor apja meghalt.

Nagybátyja, Grosz Dezső gondoskodott róla, az ő kívánságára szerzett kereskedelmi érettségit 1927-ben, a csehországi Reichenberg (ma Liberec) textilipari szakiskolájában.

Szerepelt a Jóság 1929 című antológiában, és néhány rövid életű folyóirat szerkesztésében is részt vett (1928; Kortárs). Két és fél évet nagybátyja vállalatánál dolgozott.

1930-ban megjelent első verseskötete (Pogány köszöntő). Ősszel a szegedi egyetemen magyar-francia szakra iratkozott be. Sík Sándor, „a nagy professzor”, fölfigyelt rá, meghívta tudósképző szemináriumába.

Radnóti egyik alapítója a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. Falukutató útjaikon a parasztélettel ismerkedett (Tápé, öreg este), részt vett a munkásotthon kulturális életében. Az illegális kommunista párttal már Szeged előtt laza kapcsolatba került, de tagja sohasem lett, sőt nemegyszer bírálta, így pl. a József Attilát elítélő moszkvai írók dogmatizmusát.

1931-ben elkobozták Újmódi pásztorok éneke című kötetét, és izgatás, vallásgyalázás címén nyolcnapi fogházra ítélték; ezt Sík Sándor közbelépésére felfüggesztették. A nyarat Párizsban töltötte. Lírája két kötettel gazdagodott Szegeden (Lábadozó szél 1933; Újhold Buday György fametszeteivel, 1935).

1934-ben bölcsészdoktorrá avatták. Nevének Radnótira magyarítását, mivel ez védett név volt, megkérdezése nélkül Radnóczira módosították. Írásait továbbra is Radnótiként írta alá, a ráerőszakolt névnek pusztán doktori értekezésének egyetemi változatán (Kaffka Margit művészi fejlődése) kellett szerepelnie.

1934-ben házasságot kötött a szerelmes verseit már kora ifjúságától ihlető Gyarmati Fannival.

1935-ben tanári oklevelet szerzett, katedrához mégsem jutott: magánórák adásából, szerény tiszteletdíjakból élt. 1935-ben szerkesztette a 12 fiatal költőt bemutató Korunk című antológiát.

1936-ban tette közzé a pályájának fordulópontjaként emlegetett Járkálj csak, halálraítélt! című verseskötetét.

1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott. Nyáron egy hónapig Párizsban tartózkodott.

1938-ban megjelent Meredek út című könyve.

1940-ben adta ki Ikrek hava című prózai írását gyermekkoráról. Ezzel egy időben a Válogatott verseket, 1942-ben Naptár című rövid ciklusát jelentette meg.

1940. szeptember 5.-december 18. között munkaszolgálatos volt Szamosveresmarton. 1942. július 1-jétől Margittán, Királyhágón, Élesden (Bihar megye), majd a hatvani cukorgyárban, végül a fővárosban szolgált.

A háborús cenzúra nem egy versének közlését törölte, így leginkább csak műfordításaival fordulhatott olvasóihoz; különösen La Fontaine meséin 1943 át. A fordítások javát Orpheus nyomában l943 című kötetben gyűjtötte össze.

1944. május 20-án ismét munkaszolgálatos lett. Német felügyelet alatt a szerbiai Bor melletti Lager Heidenauban írta remekműveit, a két utolsó eclogát, a Gyökér, a Levél a hitveshez és az À la recherche című verset. 1944. szeptember 17-én innen indították el utolsó útjára. Költészetének erejébe és fennmaradásába vetett hite oly erős volt, hogy még az „erőltetett menet” közben is képes olyan remekművek megírására, mint a négy Razglednica. Noteszába gondosan beírt verseit exhumálásakor viharkabátjának zsebében találták meg. A még maga összeállította, de utolsó verseivel bővített kötete (Tajtékos ég 1946) a háború után éledező irodalmi életünk első jelentős eseménye.

Abdán végeztek vele magyar keretlegények, 1944. november 9-én.

Kevés olyan magyar művész van, akinél élet és költészet ennyire elválaszthatatlan lenne. Születésének tragikus körülményeitől egész életében nem szakad el, s egyre erősödő mértékben jelennek meg verseiben a bűntudatnak, a szenvedés jogosságának motívumai. Származása pedig sorsának történelmi tragikumát adja. Pomogáts Béla szavaival: „Mintha természet és társadalom azon vetélkedett volna, melyikük pusztítsa el előbb.”

Az induló költő közepes tehetség, aki kimunkált formakultúrával rendelkezik, de nincs saját megverselendő élménye. Jelen van verseiben az új népiességgel érintkező szürrealizmus, az avantgárd utózöngéi, illetve az ún. néger-versekbe a neoprimitivizmus.

A Pogány köszöntő hol zsoltárszerűen megfogalmazott áhítattal, hol átesztétizált, természetbe kivetített pogánykodással köszönti kedvesét, de már a költészetére mindvégig jellemző „variációk szomorúságra” is megjelennek benne. Második és harmadik kötetében József Attilával párhuzamosan a proletárköltészet lehetőségeit keresi. Saját eszközöket talál hozzá, a másoktól sohasem használt, eredeti képek mellett a szabad versek kiáltásait.

Forradalmas reményeinek megtépázása után az Újhold 1935 és különösen a már címével sokat sejtető Járkálj csak, halálraítélt! 1936 versei, szerelmének még mindig fölragyogó idilljei ellenére is a megnehezedett politikai helyzet (a hatalomra jutott Hitler) szomorította kedélyét, sőt haláltudattal töltötte el (Háborús napló). Korán rájött, hogy a „világ új háborúba fordul”, s mihelyt jóslata beteljesedett, a kollektív élményt a retorikát és érzelgősséget mellőző együttérzés lírájával kristályosította hitelessé (Lángok lobognak, Emlékeimben).

Életművének egyik központi témája, a világ általi fenyegetettség, illetve az erre adható válasz határozottan az Újhold kötet nyitó- és záró verseiben jelenik meg.

A Mint a bika 1933 az anaforikus szerkesztéssel két idősíkot és magatartásformát szembesít egymással. A múlt, a fiatalság jellemzője az önfeledt élet, mely figyelmen kívül hagyja a veszélyeket. A jelen magatartásformája tudomásul veszi a veszélyt, s a nem-menekülés helytállását hirdeti. Megjelenik a jellegzetesen radnótis költői megoldás, a kolofont idéző zárlat, mely mintegy szentenciózusan foglalja össze a vers üzenetét.

A Kortárs útlevelére 1934 című költeményben a felvázolt életmodellek közül az első a vadmacskalét, mely csak addig száll szembe környezetével, míg reménnyel kecsegtet a küzdelem. A sárként való lét a világ elfogadását jelenti, a behódolást. Vállalható magatartásként Radnóti a lázadást jelöli meg, a világ elutasítását a jövő reményében. Radnóti költészetében ritka a világgal való szembenállásra való felhívás, az itt megfogalmazottak feltehetően összefüggenek az ajánlással, illetve a vers programadó jellegével.

A Járkálj csak, halálraítélt! 1936 önvallomása nem elsősorban poétikai, hanem etikai jellegű. A tisztaság és a helytállás keménysége nem egymást kizáró, hanem feltételező erkölcsi magatartásformák. A halálraítéltség pontosan még nem körvonalazott fogalom, valószínűleg egyszerre érvényesül benne az emberi halandóság egzisztencialista felfogása és a történelmi fenyegetettség megsejtése.

Radnóti költészetének kiteljesedése akkor következik be, amikor a szorongás, félelem nem érzet, hanem jogosan megjelenő tény. Ezzel összefüggésben komoly esztétikai-poétikai, s ettől elválaszthatatlanul világképi fordulat áll be lírájában. Ennek legfőbb jellemzője a klasszicizálódás. Ennek elméleti programját Babits fogalmazza meg 1925-ös Új klasszicizmus felé című tanulmányában. Ennek lényege, hogy művészi szinten az avantgárd kilengései után az ingának vissza kell térnie természetes állapotába, azaz a kultúra folytonosságát tagadó művészi irányzatok helyébe az irodalom kontinuitását kell előtérbe állítani. S ez nem csupán poétikai, hanem erkölcsi kérdés is, hiszen a művészet a legfontosabb hordozója mindazon értékeknek, melyeket összefoglaló néven európai kultúrának és humánumnak nevezünk. Radnótinál a forma fegyelme esztétikai és művészi válasz egy kaotikus világra, melyből hiányzik az emberség. Ennek külsődleges formai jegyei a tiszta műfajiságra való törekvés, illetve a hagyományos, kipróbált műfajok felelevenítése (episztola - Levél a hitveshez; himnusz - Himnusz a békéről; óda - Nem tudhatom...; ekloga - Eclogák). Verselésében visszatér a kötött ritmushoz, a klasszikus és nyugat-európai időmértékes verseléshez.

Radnóti érett korszakának reprezentatív műfaja az ekloga. Az Első eclogában 1938 a műfaji hagyományoknak megfelelően természeti díszlet adja a költő és a pásztor párbeszédének hátterét. A természet nyugalma - melyben azért mindig ott érezzük a megfoghatatlanul is jelenlévő veszélyt és fenyegetettséget - ellenpontozza a dialógus tárgyát, a háborúról és a költészet értelméről való eszmefuttatást. García Lorca és József Attila halálára tett utalás a költősors tragikus voltát példázza. A záró természeti kép mindezek ellenére a helytállás erkölcsi szükségletét példázza.

A Negyedik ecloga 1943 dialóg formában valójában a lírai én belső párbeszédét tartalmazza. A belső Hang azokat az értékeket sorolja, azokat az emlékeket idézi, melyekért érdemes vállalni az életet. Sajátossága a Radnóti-világképnek, hogy mindig apró, szinte észrevétlen, normális körülmények között fel sem tűnő emlékmozaikok jelentik a kapaszkodót a lírai én számára. A Költő az élet realitásával számol, az erősödő fenyegetettséggel, a közeli pusztulással. Az egyedi lét tragikumát oldja a Hang utolsó megszólalása, mely a természet rendjeként a természetbe való belesimulásként értelmezi a halált.

A monologikus forma már Vergilius eklogái között is megtalálható. Radnótinál a Hetedik eclogában 1944 mégis inkább párbeszédről van szó, hiszen a címzett egyértelmű. A megszólított Fanni képviseli mindazt, amiért érdemes kitartani, amiért érdemes elviselni a láger borzalmait. Művészi szempontból bravúrosan keverednek a versben a felvillanó emlékek, a naturalista lágerkép és a szürrealista vízió. A zárlat az eklogát egyértelműen a hűség és szerelem ódájává emeli.

Az À la recherche... 1944 címe Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényére utal, mely Bergson filozófiájának és időszemléletének legteljesebb művészi tükrözője. Radnóti műve is az önkéntelen emlékezés bergsoni tételére épül. A múlt átértékelődik a jelenben, átírja és átformálja a jelent, elszakíthatatlanul része személyiségünknek és életünknek. Másrészt az elégia a horatiusi non omnis moriar (Melpomenéhez) elv felélesztője, ám már nem a költészetre vonatkozóan, hanem az élet apró mozzanatainak megtartó erejében bízva. Radnóti emlékezéstechnikája - lélektanilag is hitelesen - a szinkronitásában nem kellően értékelt élmények és élménytöredékek felidézésén alapul.

A Sem emlék, sem varázslat 1944 azt példázza, hogy az élettel, a sorssal való számvetés, a lehetőségekkel való illúzió nélküli szembenézés megteremti az új magatartásformát, mely alázattal van a világ iránt. Nem akarja újraértékelni a múltat, tetteivel a jövőt szolgálja.

A klasszikus anaforikus szerkesztéssel megalkotott költemény, a Töredék 1944 címe egyszerre utal a vers hiányos voltára, tudatosan kipontozott részeire, másrészt a felborult értékrendű, erkölcsi szempontból önmaga visszáját megélő világ töredékességére. A romantikus esztétika óta a töredék nem hiányt, hanem a világhoz való esztétikai és bölcseleti alapállást jelent, a világ teljességének hiányában a műalkotás sem tükrözheti a teljességet.

A Nem tudhatom... 1944 a hazához való kötődés őszinte és erkölcsi szempontból megrendítő dokumentuma. A legegyszerűbb metaforákat, a legősibb költői eszközöket felhasználva, kétféle nézőpontot váltogatva tesz hitet a közösség, a táj, a kultúra, az emlékek megtartó ereje mellett.

A Levél a hitveshez 1944 a klasszikus episztola megújított formája; a versszervező a lélek belső vívódása, a kétség és a remény közti lélekállapot kipróbált költői eszközökkel való megjelenítése. A hatásosan előkészített csattanó, ha nem is érvényteleníti, de mindenesetre kérdésessé teszi az önbuzdító és önmeggyőző érvek sokaságát.

Az Erőltetett menet 1944 versformáját, a nibelungizált alexandrint Radnóti Tóth Árpád elégiáiból is ismerhette, valószínűbb azonban Walter von der Vogelweide Ó, jaj, hogy eltűnt minden című versének hatása, melyet ő fordított. A 7/7-es osztású jambikus sorokban az erőteljes metszet az újra és újra nekifeszülő bizakodás hatásos kifejezője, tipográfiailag pedig - sokak véleménye szerint (Bori Imre) - a kanyargó út képét rajzolja ki. A vers gondolati szervezője a bolond-kép, illetve ennek a magatartásformának a meghatározása. A bolond az, aki nem vet számot a realitással, aki a jövő reményében képes elviselni a jelent. A lírai én fogalomértelmezése egyúttal saját magatartásának és lelkiállapotának is értelmezése, melyben az ész és az érzelem dilemmája tükröződik. Bár a vágy, az akart jövő, a múlt értékeinek és élményének újbóli átélési lehetősége erősebbnek bizonyul a valóság adta lehetőségeknél, a záró kétszeres felkiáltásban mégis ott érezzük az elégikus hangvételt is.

A Razglednicák 1944 négy lírai képeslapja magába sűríti a Bori notesz formai és világképi jellemzőit. Az első tábori képeslap a háborús világ expresszionista képeit szembesíti az emlékek révén megidézett idillel. A másodikban a természet emberfeletti és embertől idegen, ily módon ironikus idillje kerül párhuzamba a háború képeivel. A harmadikból végérvényesen kikerül a harmónia, csak a határozott, nyers, naturalista-expresszionista költői képek vannak jelen. A záró versben a lírai én egyszerre ábrázolja önmagát kívülről és belülről, de már mindenféle remény nélkül, a valóság brutalitását elfogadva.

Radnóti az antikvitástól a kortársakig fordított, leginkább azoktól, akiket valamiképp rokonának érzett, s még a formaviláguk legapróbb árnyalatait is nagy gonddal adta vissza. Ide kívánkoznak, bár még inkább eredeti versei közé sorolhatók a saját nevének anagrammájából kitalált angol költő, Eaton Darr nevével aláírt fiktív műfordításai. Néhány versből álló ciklusukat aligha tekinthetjük pusztán költői tréfálkozásnak: a nonszenszlíra hagyományát szürrealista ötletekkel elegyítve, saját korának képtelenségeit gúnyolja bennük.

Kortársairól (Babits, Füst Milán, Szabó Lőrinc stb.) szóló tanulmányai mellett különösen az új hangot megütő Ikrek hava emelkedik ki. Alcíme szerint ugyan „napló a gyerekkorról”, de a korai emlékek, az apa és az ikertestvér halálának elbeszélését, az árvaságra történt rádöbbenését az idősíkok változtatásával és szabad asszociációival későbbi napjai felé nyitja ki.

A néhány töredékes följegyzés (1934) után 1937 októberétől1943. március közepéig vezetett Naplója lapjain jelen idejű közvetlenséggel ír életének eseményeiről, mindenkori környezetéről és természetesen az irodalomról. Nemcsak beszédes történelmi dokumentum ez; stílusának remeklései miatt is teljes értékű irodalmi alkotás.

Radnóti Miklós / B bérlet

Következő előadások:

2021. 12. 14. 19:00
A tanítónő
2022. 01. 19. 19:00
Sóska, sültkrumpli

Radnóti Miklós (1909-1944)

Magyar irodalmi arcképcsarnok

Eredeti neve Glatter Miklós. Születése anyjának és ikertestvérének az életébe került; 11 éves volt, amikor apja meghalt.

Nagybátyja, Grosz Dezső gondoskodott róla, az ő kívánságára szerzett kereskedelmi érettségit 1927-ben, a csehországi Reichenberg (ma Liberec) textilipari szakiskolájában.

Szerepelt a Jóság 1929 című antológiában, és néhány rövid életű folyóirat szerkesztésében is részt vett (1928; Kortárs). Két és fél évet nagybátyja vállalatánál dolgozott.

1930-ban megjelent első verseskötete (Pogány köszöntő). Ősszel a szegedi egyetemen magyar-francia szakra iratkozott be. Sík Sándor, „a nagy professzor”, fölfigyelt rá, meghívta tudósképző szemináriumába.

Radnóti egyik alapítója a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. Falukutató útjaikon a parasztélettel ismerkedett (Tápé, öreg este), részt vett a munkásotthon kulturális életében. Az illegális kommunista párttal már Szeged előtt laza kapcsolatba került, de tagja sohasem lett, sőt nemegyszer bírálta, így pl. a József Attilát elítélő moszkvai írók dogmatizmusát.

1931-ben elkobozták Újmódi pásztorok éneke című kötetét, és izgatás, vallásgyalázás címén nyolcnapi fogházra ítélték; ezt Sík Sándor közbelépésére felfüggesztették. A nyarat Párizsban töltötte. Lírája két kötettel gazdagodott Szegeden (Lábadozó szél 1933; Újhold Buday György fametszeteivel, 1935).

1934-ben bölcsészdoktorrá avatták. Nevének Radnótira magyarítását, mivel ez védett név volt, megkérdezése nélkül Radnóczira módosították. Írásait továbbra is Radnótiként írta alá, a ráerőszakolt névnek pusztán doktori értekezésének egyetemi változatán (Kaffka Margit művészi fejlődése) kellett szerepelnie.

1934-ben házasságot kötött a szerelmes verseit már kora ifjúságától ihlető Gyarmati Fannival.

1935-ben tanári oklevelet szerzett, katedrához mégsem jutott: magánórák adásából, szerény tiszteletdíjakból élt. 1935-ben szerkesztette a 12 fiatal költőt bemutató Korunk című antológiát.

1936-ban tette közzé a pályájának fordulópontjaként emlegetett Járkálj csak, halálraítélt! című verseskötetét.

1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott. Nyáron egy hónapig Párizsban tartózkodott.

1938-ban megjelent Meredek út című könyve.

1940-ben adta ki Ikrek hava című prózai írását gyermekkoráról. Ezzel egy időben a Válogatott verseket, 1942-ben Naptár című rövid ciklusát jelentette meg.

1940. szeptember 5.-december 18. között munkaszolgálatos volt Szamosveresmarton. 1942. július 1-jétől Margittán, Királyhágón, Élesden (Bihar megye), majd a hatvani cukorgyárban, végül a fővárosban szolgált.

A háborús cenzúra nem egy versének közlését törölte, így leginkább csak műfordításaival fordulhatott olvasóihoz; különösen La Fontaine meséin 1943 át. A fordítások javát Orpheus nyomában l943 című kötetben gyűjtötte össze.

1944. május 20-án ismét munkaszolgálatos lett. Német felügyelet alatt a szerbiai Bor melletti Lager Heidenauban írta remekműveit, a két utolsó eclogát, a Gyökér, a Levél a hitveshez és az À la recherche című verset. 1944. szeptember 17-én innen indították el utolsó útjára. Költészetének erejébe és fennmaradásába vetett hite oly erős volt, hogy még az „erőltetett menet” közben is képes olyan remekművek megírására, mint a négy Razglednica. Noteszába gondosan beírt verseit exhumálásakor viharkabátjának zsebében találták meg. A még maga összeállította, de utolsó verseivel bővített kötete (Tajtékos ég 1946) a háború után éledező irodalmi életünk első jelentős eseménye.

Abdán végeztek vele magyar keretlegények, 1944. november 9-én.

Kevés olyan magyar művész van, akinél élet és költészet ennyire elválaszthatatlan lenne. Születésének tragikus körülményeitől egész életében nem szakad el, s egyre erősödő mértékben jelennek meg verseiben a bűntudatnak, a szenvedés jogosságának motívumai. Származása pedig sorsának történelmi tragikumát adja. Pomogáts Béla szavaival: „Mintha természet és társadalom azon vetélkedett volna, melyikük pusztítsa el előbb.”

Az induló költő közepes tehetség, aki kimunkált formakultúrával rendelkezik, de nincs saját megverselendő élménye. Jelen van verseiben az új népiességgel érintkező szürrealizmus, az avantgárd utózöngéi, illetve az ún. néger-versekbe a neoprimitivizmus.

A Pogány köszöntő hol zsoltárszerűen megfogalmazott áhítattal, hol átesztétizált, természetbe kivetített pogánykodással köszönti kedvesét, de már a költészetére mindvégig jellemző „variációk szomorúságra” is megjelennek benne. Második és harmadik kötetében József Attilával párhuzamosan a proletárköltészet lehetőségeit keresi. Saját eszközöket talál hozzá, a másoktól sohasem használt, eredeti képek mellett a szabad versek kiáltásait.

Forradalmas reményeinek megtépázása után az Újhold 1935 és különösen a már címével sokat sejtető Járkálj csak, halálraítélt! 1936 versei, szerelmének még mindig fölragyogó idilljei ellenére is a megnehezedett politikai helyzet (a hatalomra jutott Hitler) szomorította kedélyét, sőt haláltudattal töltötte el (Háborús napló). Korán rájött, hogy a „világ új háborúba fordul”, s mihelyt jóslata beteljesedett, a kollektív élményt a retorikát és érzelgősséget mellőző együttérzés lírájával kristályosította hitelessé (Lángok lobognak, Emlékeimben).

Életművének egyik központi témája, a világ általi fenyegetettség, illetve az erre adható válasz határozottan az Újhold kötet nyitó- és záró verseiben jelenik meg.

A Mint a bika 1933 az anaforikus szerkesztéssel két idősíkot és magatartásformát szembesít egymással. A múlt, a fiatalság jellemzője az önfeledt élet, mely figyelmen kívül hagyja a veszélyeket. A jelen magatartásformája tudomásul veszi a veszélyt, s a nem-menekülés helytállását hirdeti. Megjelenik a jellegzetesen radnótis költői megoldás, a kolofont idéző zárlat, mely mintegy szentenciózusan foglalja össze a vers üzenetét.

A Kortárs útlevelére 1934 című költeményben a felvázolt életmodellek közül az első a vadmacskalét, mely csak addig száll szembe környezetével, míg reménnyel kecsegtet a küzdelem. A sárként való lét a világ elfogadását jelenti, a behódolást. Vállalható magatartásként Radnóti a lázadást jelöli meg, a világ elutasítását a jövő reményében. Radnóti költészetében ritka a világgal való szembenállásra való felhívás, az itt megfogalmazottak feltehetően összefüggenek az ajánlással, illetve a vers programadó jellegével.

A Járkálj csak, halálraítélt! 1936 önvallomása nem elsősorban poétikai, hanem etikai jellegű. A tisztaság és a helytállás keménysége nem egymást kizáró, hanem feltételező erkölcsi magatartásformák. A halálraítéltség pontosan még nem körvonalazott fogalom, valószínűleg egyszerre érvényesül benne az emberi halandóság egzisztencialista felfogása és a történelmi fenyegetettség megsejtése.

Radnóti költészetének kiteljesedése akkor következik be, amikor a szorongás, félelem nem érzet, hanem jogosan megjelenő tény. Ezzel összefüggésben komoly esztétikai-poétikai, s ettől elválaszthatatlanul világképi fordulat áll be lírájában. Ennek legfőbb jellemzője a klasszicizálódás. Ennek elméleti programját Babits fogalmazza meg 1925-ös Új klasszicizmus felé című tanulmányában. Ennek lényege, hogy művészi szinten az avantgárd kilengései után az ingának vissza kell térnie természetes állapotába, azaz a kultúra folytonosságát tagadó művészi irányzatok helyébe az irodalom kontinuitását kell előtérbe állítani. S ez nem csupán poétikai, hanem erkölcsi kérdés is, hiszen a művészet a legfontosabb hordozója mindazon értékeknek, melyeket összefoglaló néven európai kultúrának és humánumnak nevezünk. Radnótinál a forma fegyelme esztétikai és művészi válasz egy kaotikus világra, melyből hiányzik az emberség. Ennek külsődleges formai jegyei a tiszta műfajiságra való törekvés, illetve a hagyományos, kipróbált műfajok felelevenítése (episztola - Levél a hitveshez; himnusz - Himnusz a békéről; óda - Nem tudhatom...; ekloga - Eclogák). Verselésében visszatér a kötött ritmushoz, a klasszikus és nyugat-európai időmértékes verseléshez.

Radnóti érett korszakának reprezentatív műfaja az ekloga. Az Első eclogában 1938 a műfaji hagyományoknak megfelelően természeti díszlet adja a költő és a pásztor párbeszédének hátterét. A természet nyugalma - melyben azért mindig ott érezzük a megfoghatatlanul is jelenlévő veszélyt és fenyegetettséget - ellenpontozza a dialógus tárgyát, a háborúról és a költészet értelméről való eszmefuttatást. García Lorca és József Attila halálára tett utalás a költősors tragikus voltát példázza. A záró természeti kép mindezek ellenére a helytállás erkölcsi szükségletét példázza.

A Negyedik ecloga 1943 dialóg formában valójában a lírai én belső párbeszédét tartalmazza. A belső Hang azokat az értékeket sorolja, azokat az emlékeket idézi, melyekért érdemes vállalni az életet. Sajátossága a Radnóti-világképnek, hogy mindig apró, szinte észrevétlen, normális körülmények között fel sem tűnő emlékmozaikok jelentik a kapaszkodót a lírai én számára. A Költő az élet realitásával számol, az erősödő fenyegetettséggel, a közeli pusztulással. Az egyedi lét tragikumát oldja a Hang utolsó megszólalása, mely a természet rendjeként a természetbe való belesimulásként értelmezi a halált.

A monologikus forma már Vergilius eklogái között is megtalálható. Radnótinál a Hetedik eclogában 1944 mégis inkább párbeszédről van szó, hiszen a címzett egyértelmű. A megszólított Fanni képviseli mindazt, amiért érdemes kitartani, amiért érdemes elviselni a láger borzalmait. Művészi szempontból bravúrosan keverednek a versben a felvillanó emlékek, a naturalista lágerkép és a szürrealista vízió. A zárlat az eklogát egyértelműen a hűség és szerelem ódájává emeli.

Az À la recherche... 1944 címe Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényére utal, mely Bergson filozófiájának és időszemléletének legteljesebb művészi tükrözője. Radnóti műve is az önkéntelen emlékezés bergsoni tételére épül. A múlt átértékelődik a jelenben, átírja és átformálja a jelent, elszakíthatatlanul része személyiségünknek és életünknek. Másrészt az elégia a horatiusi non omnis moriar (Melpomenéhez) elv felélesztője, ám már nem a költészetre vonatkozóan, hanem az élet apró mozzanatainak megtartó erejében bízva. Radnóti emlékezéstechnikája - lélektanilag is hitelesen - a szinkronitásában nem kellően értékelt élmények és élménytöredékek felidézésén alapul.

A Sem emlék, sem varázslat 1944 azt példázza, hogy az élettel, a sorssal való számvetés, a lehetőségekkel való illúzió nélküli szembenézés megteremti az új magatartásformát, mely alázattal van a világ iránt. Nem akarja újraértékelni a múltat, tetteivel a jövőt szolgálja.

A klasszikus anaforikus szerkesztéssel megalkotott költemény, a Töredék 1944 címe egyszerre utal a vers hiányos voltára, tudatosan kipontozott részeire, másrészt a felborult értékrendű, erkölcsi szempontból önmaga visszáját megélő világ töredékességére. A romantikus esztétika óta a töredék nem hiányt, hanem a világhoz való esztétikai és bölcseleti alapállást jelent, a világ teljességének hiányában a műalkotás sem tükrözheti a teljességet.

A Nem tudhatom... 1944 a hazához való kötődés őszinte és erkölcsi szempontból megrendítő dokumentuma. A legegyszerűbb metaforákat, a legősibb költői eszközöket felhasználva, kétféle nézőpontot váltogatva tesz hitet a közösség, a táj, a kultúra, az emlékek megtartó ereje mellett.

A Levél a hitveshez 1944 a klasszikus episztola megújított formája; a versszervező a lélek belső vívódása, a kétség és a remény közti lélekállapot kipróbált költői eszközökkel való megjelenítése. A hatásosan előkészített csattanó, ha nem is érvényteleníti, de mindenesetre kérdésessé teszi az önbuzdító és önmeggyőző érvek sokaságát.

Az Erőltetett menet 1944 versformáját, a nibelungizált alexandrint Radnóti Tóth Árpád elégiáiból is ismerhette, valószínűbb azonban Walter von der Vogelweide Ó, jaj, hogy eltűnt minden című versének hatása, melyet ő fordított. A 7/7-es osztású jambikus sorokban az erőteljes metszet az újra és újra nekifeszülő bizakodás hatásos kifejezője, tipográfiailag pedig - sokak véleménye szerint (Bori Imre) - a kanyargó út képét rajzolja ki. A vers gondolati szervezője a bolond-kép, illetve ennek a magatartásformának a meghatározása. A bolond az, aki nem vet számot a realitással, aki a jövő reményében képes elviselni a jelent. A lírai én fogalomértelmezése egyúttal saját magatartásának és lelkiállapotának is értelmezése, melyben az ész és az érzelem dilemmája tükröződik. Bár a vágy, az akart jövő, a múlt értékeinek és élményének újbóli átélési lehetősége erősebbnek bizonyul a valóság adta lehetőségeknél, a záró kétszeres felkiáltásban mégis ott érezzük az elégikus hangvételt is.

A Razglednicák 1944 négy lírai képeslapja magába sűríti a Bori notesz formai és világképi jellemzőit. Az első tábori képeslap a háborús világ expresszionista képeit szembesíti az emlékek révén megidézett idillel. A másodikban a természet emberfeletti és embertől idegen, ily módon ironikus idillje kerül párhuzamba a háború képeivel. A harmadikból végérvényesen kikerül a harmónia, csak a határozott, nyers, naturalista-expresszionista költői képek vannak jelen. A záró versben a lírai én egyszerre ábrázolja önmagát kívülről és belülről, de már mindenféle remény nélkül, a valóság brutalitását elfogadva.

Radnóti az antikvitástól a kortársakig fordított, leginkább azoktól, akiket valamiképp rokonának érzett, s még a formaviláguk legapróbb árnyalatait is nagy gonddal adta vissza. Ide kívánkoznak, bár még inkább eredeti versei közé sorolhatók a saját nevének anagrammájából kitalált angol költő, Eaton Darr nevével aláírt fiktív műfordításai. Néhány versből álló ciklusukat aligha tekinthetjük pusztán költői tréfálkozásnak: a nonszenszlíra hagyományát szürrealista ötletekkel elegyítve, saját korának képtelenségeit gúnyolja bennük.

Kortársairól (Babits, Füst Milán, Szabó Lőrinc stb.) szóló tanulmányai mellett különösen az új hangot megütő Ikrek hava emelkedik ki. Alcíme szerint ugyan „napló a gyerekkorról”, de a korai emlékek, az apa és az ikertestvér halálának elbeszélését, az árvaságra történt rádöbbenését az idősíkok változtatásával és szabad asszociációival későbbi napjai felé nyitja ki.

A néhány töredékes följegyzés (1934) után 1937 októberétől1943. március közepéig vezetett Naplója lapjain jelen idejű közvetlenséggel ír életének eseményeiről, mindenkori környezetéről és természetesen az irodalomról. Nemcsak beszédes történelmi dokumentum ez; stílusának remeklései miatt is teljes értékű irodalmi alkotás.

Szabó Samu bérlet

Következő előadások:

2022. 01. 19. 19:00
ÁdámÉva

Szabó Samu (1903-1966)

Kossuth-díjas, Örökös tag
Először szülővárosában lépett színpadra 1919-ben, a népkerti Nyári Színkörben. 1925-től 1927-ig a szegedi, majd más vidéki színházakban is szerepelt. 1943–44-ben Debrecenben játszott, 1945-től rendezett. Ugyanitt számos darabját (operettek, történelmi színművek) mutatták be. 1949-től haláláig volt a Pécsi Nemzeti Színház tagja.

Szalma Lajos bérlet

Következő előadások:

2021. 12. 09. 19:00
A nagymama

Szendrő József bérlet

Következő előadások:

2022. 01. 26. 19:00
Valahol Európában
zenekari kísérettel

Szendrő József (1914-1971)

Dr. Szendrő József orvos, és Szabó Mária tanítónő gyermekeként született Budapesten. Iskolai tanulmányokat követően, elvégezi a Színművészeti Akadémiát. 1936-ban Nemzeti Színház tagja, majd kis időre, Miskolcra költözik. A Royal Színházba, késöbb a Vígszínházba kerül ismét Budapesten. 1939-ben katonának sorozzák, ahol két éven át, szolgál. Leszerelését követően Budapesten, Hont Ferenc vezette Független Színpad tagja, ám a háború előrehaladtával ismét behívót kap 1944-ben. 1944. október 15.-én orosz fogságba esik, Grúziába kerül. Az elkeseredett hangulatú fogolytáborban Lágerszínházat szervez. 1947. szeptember 22.-én hazaengedik. A Nemzeti Színházból 1949-ben, átkerül a Pécsi Nemzeti Színház-hoz, igazgatónak, ahol három esztendő elmúltával, 1952-ben a budapesti Néphadsereg Színházához kerül, szintén igazgatónak. "Zsír-kis savanyúval" cimmel önálló előadóest sorozatot készít, amellyel járja az országot. 1949-ben házasságot köt Máthé Erzsi színművésznővel, akitől hivatalosan nem válik el, bár 1957-től fogva külön élnek. 1954.-55.-ben megszervezi és megalakítja a József Attila Színházat, ahol igazgatói posztot tölt be. 1955 őszétől-1958-ig, a Néphadsereg Színházának főrendezője, majd a Debreceni Csokonai Színház igazgatását vállalja el, 1958-ban és két évadon keresztül dolgozik itt. 1960-61-ben a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője, 1963-tól a Petőfi Színház, 1964-től a Fővárosi Operett Színház szinésze és rendezője, 1966-tól fogva a Nemzeti Színház szerződteti, amely intézménynek haláláig tagja marad. 1970-ben Jászai Mari díj kitüntetésben részesül.

Igazi vérig színházi ember, pályatársai úgy emlegetik, mint a legutolsó nagy Bohém a szakmában. A kulináris élvezetek elkötelezett híve. Derüs társasági ember - aki - ahol épp előfordult, hamarosan kis csoport alakult ki körülötte, s tréfák, anekdoták, véresen komoly és őszinte szinházi elemzések, pletykák, ugratások sorai kerültek elő. Teret betöltő nevetése jelezte a mindenkori hallgatóságának, hogy az életet nem szabad olyan komolyan venni. Jó barátság fűzte a szintén nem teljesen sovány Berda József költőhöz. Gyakorta töltötték együtt szabadidejüket, vagy közös baráti társaságban. Rendezései során a darab lényegéig hatolt, a szinészeit kiismervén próbálta emberi mivoltukat a szereppel összegyeztetni, azonos "hullámhosszba" kerülve velük. Az erre utaló utasításait viszont gyakran tréfás köntösbe bújtatott, azóta már anekdotává érett bölcs mondatokba ágyazta, amelyek ugyanakkor szakmai körökbe ma is keringenek.
"...nem játszani kell a szerepet, hanem élni...", "A túlzás megöli a lényeget...", "Igazán boldog csak az a színész lehet, aki másokat is boldoggá tud a művészetével tenni..." "Imádom a színházat és a színészeket, mert fényt és meleget visznek a sok fakó ember életébe. Az igazi színész játékában méltóság és stílus van, az igazi komédiások jótevői az emberiségnek"... stb
Szellemes és közvetlen ember, soha egyetlen kollegájával szemben sem érezteti azt, hogy adott esetben igazgató, vagy főrendező szerepet tölt be, inkább társ és parner a munkában. Ugyanakkor igen szigoruan megköveteli a fegyelmet a szinpadon. A szerepeit nem, vagy alig tudó, a késő, vagy egyébb fegyelmezetlenségeket elkövető kollégával szemben főképp, ha azok előző este mondjuk az Ő asztaltársai voltak, nagyon határozottan fellépett.
Latinovits Zoltán első színházi fellépéseit segítette debreceni éveiben, Hofi Géza, a művésznevét és pályájának indulóéveit köszöni Szendrő Józsefnek. Számtalan pályatárs, ifjú tehetség kibontakozását segíti, éles helyzetekben csiszolva tudásukat, tágítva lehetőségeik határát.
"Pályámról" c. önéletrajzi írását, 1959-ben a Film Színház Muzsika c. folyórirat jeleneteti meg.
57-évesen távozott az élők sorából.

Péter Gizi bérlet

Következő előadások:

2022. 01. 25. 15:00
Bohémélet

Péter Gizi (1929-2008) a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja, a pécsi színházszerető közönség hosszú időn át ünnepelt szubrett-komikája.

Az Országos Színészegyesületi Sziniiskola elvégzése után a Szolnoki Szigligeti Színházban kezdte pályafutását, majd a pesti Magyar Színház, Győr, Kecskemét és Debrecen voltak a pályakezdő évek állomásai. 1951 óta - egy rövid kitérővel - a Pécsi Nemzeti Színház művésze. Munkássága elismeréseként elnyerte a Szendrő József-díjat, a Gobbi Hilda életmű-díjat, majd legutóbb Siófok város Kálmán Imre-díját.

Péter Gizi a főszerepek hosszú sorának eljátszásával tett szert rendkívüli népszerűségre. Pályája kezdetén nagy sikerrel alakította a Liliomfi Mariskáját, Moliere Tartuffe-jének Dorináját, vagy éppen az Úri muri Rozikáját. Rendkívüli tánc és énektudása a zenés műfaj felé sodorta - országosan ismert és elismert szubrettként parádés sikereket aratott a Csárdáskirálynő Stázijaként, majd később -kiváló komikai vénáját kamaztoztatva- Ceciliát is eljátszotta. Szinte valamennyi klasszikus operett szubrett-főszerepét eljátszotta, főleg Kálmán Imre, Lehár, Szirmai Albert és Ábrahám Pál műveiben teljesedett ki színészi képessége, tánctudása és nem utolsó sorban kiváló hangi adottsága.

Péter Gizi szinte minden műfajban maradandót alkotott, színpadi szerepein túl több filmben és TV-játékban is szerepelt, melyek közül kiemelkedett a Régi idők focija, a Bambini di Prága, a Krebsz, az Isten - s természetesen a Tenkes kapitánya című népszerű sorozatban nyújtott alakítása.

Utolsó - és sokak számára emléklezetes - alakítása a pécsi színpadon a Gül Baba című Huszka-operett Zulejkája volt 1999-ben.

Tomanek Nándor / A bérlet

Következő előadások:

2022. 01. 11. 19:00
A híd (Error)

Tomanek Nándor
(Pécs, 1922. szept. 8. – Bp., 1988. aug. 4.) színész, Jászai-díjas (1966, 1972), érdemes művész (1973), kiváló művész (1977).Előbb városi tisztviselő Pécsett, majd elvégezte a Színház-és Filmművészeti Főiskola stúdióját, és 1951-ben a Pécsi Nemzeti Színház szerződtette. Kisebb énekes szerepek után operett bonviván, majd drámai jellemszerepeket játszott. 1962-64-ben a bp.-i Petőfi Színház, 1964-től a Vígszínház tagja volt. Fanyar humorával a legellentétesebb jellemű szerepeket is kiválóan oldotta meg.Mind színpadi hangja, mind énekhangja kitűnő volt. Betegsége miatt korán visszavonult a színpadtól, és csak rádiószerepeket vállalt. Itt emlékezetes alakítást nyújtott Csehov Cseresznyéskert (Firsz) és Szakonyi Károly Hentes c. hangjátékában a férj szerepében. Sok filmben és tv játékban is sikerrel szerepelt, akár főszerepet, akár csak epizódszerepet játszott. Jellemformáló tehetségéről tett tanúságot az Iván Iljics halála c. tv-filmben (1965), valamint Doborján alezredesként az Imposztorok c. filmben (1969.– F. sz. Kerekes Ferkó (Kálmán Imre: Csárdáskirálynő); Peter (Kohout: Ilyen nagy szerelem); Karenin (Tolsztoj-Székely: Karenina Anna); Asztrov, majd Szeberjakov (Csehov: Ványa bácsi); Malvolio (Shakespeare: Vízkereszt); John Proctor (Miller: A salemi boszorkányok); Guiche gróf (Rostand: Cyrano de Bergerac); Dunois (Shaw: Szent Johanna); Fernand (Miller: Közjáték Vichyben); Einstein (Dürrenmatt: A fizikusok); Felix Unger (Neil Simon: Furcsa pár); Erdélyi atya (Thurzó Gábor: Az ördög ügyvédje); Félcseresznye (Weingarten: A nyár); Ficsur (Molnár Ferenc: Liliom); Bokor Miklós (Örkény István: Vérrokonok); Gyula (Gyurkovics Tibor: A Csóka család); Jerome de Courvoisier (R. Rolland: Szerelem és halál játéka); Jány Gusztáv ( Nemeskürty István-Örkény István: A holtak hallgatása). – Irod. Berkes Erzsébet: Két szerep és T. N. (Színház, 1973. 4. sz.); László Miklós: T. (Tükör, 1976. márc. 16); Róna Katalin: A beskatulyázhatatlan T. N. (Film, Színház, Muzsika, 1982. márc. 27); Sándor Iván: T. is elment (Film, Színház, Muzsika, 1988. aug. 13.).

Tomanek Nándor / B bérlet

Következő előadások:

2021. 12. 16. 19:00
A mi utcánk (16+)
2022. 01. 11. 19:00
A híd (Error)

Tomanek Nándor
(Pécs, 1922. szept. 8. – Bp., 1988. aug. 4.) színész, Jászai-díjas (1966, 1972), érdemes művész (1973), kiváló művész (1977).Előbb városi tisztviselő Pécsett, majd elvégezte a Színház-és Filmművészeti Főiskola stúdióját, és 1951-ben a Pécsi Nemzeti Színház szerződtette. Kisebb énekes szerepek után operett bonviván, majd drámai jellemszerepeket játszott. 1962-64-ben a bp.-i Petőfi Színház, 1964-től a Vígszínház tagja volt. Fanyar humorával a legellentétesebb jellemű szerepeket is kiválóan oldotta meg.Mind színpadi hangja, mind énekhangja kitűnő volt. Betegsége miatt korán visszavonult a színpadtól, és csak rádiószerepeket vállalt. Itt emlékezetes alakítást nyújtott Csehov Cseresznyéskert (Firsz) és Szakonyi Károly Hentes c. hangjátékában a férj szerepében. Sok filmben és tv játékban is sikerrel szerepelt, akár főszerepet, akár csak epizódszerepet játszott. Jellemformáló tehetségéről tett tanúságot az Iván Iljics halála c. tv-filmben (1965), valamint Doborján alezredesként az Imposztorok c. filmben (1969.– F. sz. Kerekes Ferkó (Kálmán Imre: Csárdáskirálynő); Peter (Kohout: Ilyen nagy szerelem); Karenin (Tolsztoj-Székely: Karenina Anna); Asztrov, majd Szeberjakov (Csehov: Ványa bácsi); Malvolio (Shakespeare: Vízkereszt); John Proctor (Miller: A salemi boszorkányok); Guiche gróf (Rostand: Cyrano de Bergerac); Dunois (Shaw: Szent Johanna); Fernand (Miller: Közjáték Vichyben); Einstein (Dürrenmatt: A fizikusok); Felix Unger (Neil Simon: Furcsa pár); Erdélyi atya (Thurzó Gábor: Az ördög ügyvédje); Félcseresznye (Weingarten: A nyár); Ficsur (Molnár Ferenc: Liliom); Bokor Miklós (Örkény István: Vérrokonok); Gyula (Gyurkovics Tibor: A Csóka család); Jerome de Courvoisier (R. Rolland: Szerelem és halál játéka); Jány Gusztáv ( Nemeskürty István-Örkény István: A holtak hallgatása). – Irod. Berkes Erzsébet: Két szerep és T. N. (Színház, 1973. 4. sz.); László Miklós: T. (Tükör, 1976. márc. 16); Róna Katalin: A beskatulyázhatatlan T. N. (Film, Színház, Muzsika, 1982. márc. 27); Sándor Iván: T. is elment (Film, Színház, Muzsika, 1988. aug. 13.).

Ötórai bérlet

Következő előadások:

2021. 12. 05. 17:00
A nagymama
2022. 01. 22. 17:00
ÁdámÉva

Sipos László bérlet

Következő előadások:

2021. 12. 10. 19:00
A nagymama
2022. 01. 21. 19:00
ÁdámÉva

Sipos László (1957-1989)színművész1989. március 21-én távozott közülünk a 34 esztendős dramaturg Güth János és a 32 éves színművész Sipos László.A tragikus baleset napján a fiúk sikeres pesti vendégjátékon vannak túl, hazafelé tartanak. Sipi a pécsi közönség kedvence, de tudja a következő évadban már a fővárosi Nemzeti Színházban lesz újrakezdő, ahol nem számítanak a vidéki sikerek. Ám arcán mosoly, hisz otthon szuszókál élete nagy csodája a pár hetes kissipi…Csöpi élete kiteljesedve, mint a Pécsi Nemzeti Színház dramaturgja - boncolja, elemzi, álmodva konstruálja a színházat. Az éjszakai autóúton az esti előadást vitatják a hogyan továbbot vizionálják…egy pillanat kiesik az időből…Sipi nem veszi észre a kivilágítatlan pótkocsit…s így az ő előadásában a halál azon az éjszakán lovagol ki utoljára Perzsiából.

Somlay Artúr bérlet

Következő előadások:

2021. 12. 18. 19:00
A nagymama

Somlay Artúr (1883-1951)

Eredeti neve Schneider volt, vasúti tisztviselő apja hat gyermeket nevelt. Kamaszként többször megszökött, hogy vándorszínésznek álljon - apja egy ideig hazavitte, végül belenyugodott, hogy színész lesz a fia. Somlayt vidéken eltöltött évadok után 1907-ben szerződtette a budapesti Magyar Színház, a következő évben - Újházi Ede ajánlására - a Nemzeti Színházhoz került. Az ország első társulatát 1921-ben hagyta ott, ezután egy évig külföldön utazgatott, Berlinben filmezett. A húszas-harmincas években a Belvárosi, a Magyar és a Renaissance színházban lépett fel, majd 1935-ben Németh Antal újra a Nemzeti társulatába hívta. Egy év után elváltak ugyan útjaik, de Somlay 1946-tól ismét a színház tagja volt. A Major Tamás igazgatása alatt működő Nemzetiben minden anyagi és erkölcsi elismerést megkapott. 1948-ban az örökös tagság mellé Kossuth-díjat (majd 1951-ben másodikat) vehetett át, 1950-ben kiváló művész lett, 1948-1950 között a Színiakadémia tanára volt.

Alakításait drámai erő, sodró szenvedély, elmélyült jellemábrázolás tette emlékezetessé. Egyénisége betöltötte a színpadot, kellemes, erős hangját a nézőtér legtávolabbi zugában is hallani lehetett. Előadóművészként is kitűnő volt, ezt a rádióban vele készült hangfelvételek tanúsítják. 1912-től filmezett is, emlékezetes alakításai közé tartozik a Valahol Európában Művésze, és a Különös házasság Fischer érsekje.

A legendásan hirtelen haragú, folytonosan zsörtölődő Somlay előadás közben a legkisebb zavaró tényezőt sem volt hajlandó elviselni. Egy ízben óriási botrányt kavart, mert leszólt a közönségnek, hogy fejezzék be a beszélgetést, máskor a fényt rosszul beadó színpadi munkást felpofozta. Később egy alkalommal, amikor vendégszereplőnek hívták, a direktor a felkérő levélhez fotót is mellékelt a következő szöveggel: "Itt küldöm egyúttal a fővilágosítóm fényképét, hogy megfelel-e Neked." Különleges beceneve volt: a barátai Árgyélnak hívták, mert még egész fiatalon egy vidéki fellépésén egy kisfiú állítólag Árgyélus királyfihoz hasonlította.

A nyílt és igazságszerető művész a negyvenes évek végén, a kitelepítések kezdetekor számos nehéz helyzetbe került kollégájáért kiállt. A kulturális életet teljhatalommal irányító Révai József eleinte még eleget tett a színészfejedelem kérésének, utána azonban kiüzent a várószobába: nem ér rá. Somlay hazament, elővett egy üveg konyakot és egy doboz altatót, s egyetlen éjszaka alatt fokozatosan elfogyasztotta mind a kettőt; 1951. november 10-ének hajnalán így érte a halál. Öngyilkosságát sokáig titokban tartották, évekig nem volt szabad róla beszélni. A Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, utána pedig a gyászolók a hagyományoknak megfelelően kollégái gyalogosan követték a Kerepesi temetőbe a koporsót - utána ilyen megtiszteltetésben másnak már nem volt része.

Uray Tivadar bérlet

Következő előadások:

2021. 12. 12. 19:00
ÁdámÉva
2022. 01. 06. 19:00
Kőműves Kelemen

Uray Tivadar (1895-1962)

Reáliskoláit Aradon végezte. Egy évig orvostanhallgató volt, majd beiratkozott az Országos Színészegyesület színésziskolájába, ahol 1915-ben kapott oklevelet.
Uray Tivadar sírja Budapesten. Farkasréti temető: 1-1-265. Nagy Géza alkotása.

Már 1916-os vizsgaelőadásával felhívta magára a színházi szakma figyelmét.

Először a Modern Színpadon lépett fel, majd 1917-ben szerződtette a Nemzeti Színház. 1918-ban a Magyar Színház tagja volt, 1921-ben a Pódium Kabaréban, 1923-ban a Pesti Kabaréban és a Király Színházban vendégszerepelt. 1923–1948 között ismét a Nemzeti Színház tagja, majd örökös tagja, de 1928-ban fellépett a Vígszínházban, 1945-ben a Művész Színházban és 1948-ban a Madách Színházban is, 1950-től pedig a Madách Színházban játszott.

Nagy jellemábrázoló tehetségű, sokoldalú művészegyéniség volt. Elegáns fellépés, tiszta beszéd, biztos stílusérzék jellemezte. Harmonikus belső magatartása miatt a szerelmes hősöktől a tragikus szerepekig minden alakítását hitelesen tudta megformálni. A szakma dicsérte komédiázóképességét, ironikus emberségét, a tragikomikus helyzetek iránti érzékenységét.

Később inkább filozofikus mélységű, intellektuálisabb készsége, sőt robbanásokat sejtető feszültségábrázoló ereje került előtérbe.

1939–40-ben a színészképző iskolák szakfelügyelője volt.