- Rendező:
- Tóth András Ernő
Bemutató: 2024. október 12.
Következő előadások:
Háy János ezt a színdarabot a Pécsi Nemzeti Színház felkérésére írta. Így talán nem véletlen, hogy Délvidéken játszódik, vagy mégsem?
Délvidék egy rendkívül szegény, részben elképzelt, részben valós része Magyarországnak, akár a jelen kortól függetlenül. Olyan hely, ahonnét a kitörés lehetetlen, ahol a szegénység öröklődik évszázadok óta, ahová döntéshozók legfeljebb négyévente szavazatot gyűjteni mennek, ahová azért érkeznek kívülről, hogy megnyugtassák a lelkiismeretüket, vagy megírják szociológiából vagy néprajzból a doktorijukat.
Délvidék ura a Vállalkozó. Az ő kezében van minden, de még az sem elég, a kizsigerelt munkások egyikének feleségére is szemet vet. Éva kínos helyzetbe kerül, mert egyszerre akarja elutasítani a Vállalkozót és egyszerre tetszik is neki a közeledés, hiszen a nyomor már régen tönkre tette a házasságát, az életét. A férj, Kis János észreveszi a szándékot és elhatározza, hogy tönkreteszi a Vállalkozót. A munkások határidő előtt végeztek egy munkával, ezt megünnepelni lakomát szervez Vállalkozó a dolgozóknak. A dühös férj erre az alkalomra tervezi a bosszút.
A színdarab kerete egy tévéműsor. Egy házaspár nézi a filmet, ami egy dokumentarista játékfilm. Lassan felfedezik, hogy arról a vidékről szól, amiben ők is élnek. A történet a tévéfilmben bontakozik ki, de eleven kapcsolat van a két néző és a film között.
A Délvidék vidám játék és szomorú látlelet azokról, akik társadalom perifériájára sodródtak. Sorstragédia, s egyben a társadalmi ellentmondások, komédiája.
Nótázó parasztok: Bergovecz Dávid, Benyovszky Tamás, Dékány Dominik, Durovics Géza, Bende István
Ételhordó asszonyok: Fertály Katalin, Bódis Zsuzsanna, Szabó Erika, Varga Orsolya
- Zenei vezető:
- Bókai Zoltán
- Mozgás:
- Széll Horváth Lajos
- Díszlettervező:
- Torbán Eszter Tünde
- Jelmeztervező:
- Istvánfi Fruzsina
- Videó:
- Kordik Ferenc
- Népdalok, ritmusok:
- Bende István
- Rendezőasszisztens:
- Ahmann Tímea
- Súgó:
- Tilesch Tamara
- Ügyelő:
- Csethe Kata