A kőszívű ember fiai

romantikus színmű három felvonásban
Írta Jókai Mór
Színpadra írta Böhm György
Színpadra írta Korcsmáros György
Zeneszerző Tolcsvay Béla
Zeneszerző Tolcsvay László
Rendező Böhm György

Jókai Mór regényének és Petőfi Sándor verseinek felhasználásával

színpadra írta: Böhm György és Korcsmáros György

Zene: Tolcsvay Béla és Tolcsvay László


Az előadás időtartama: kb. 3 óra (két szünettel)
 

A nemesdombi kastély ura, Baradlay Kazimir, akinek élete végére a „szívere mind patológiai, mind bibliai értelemben kővé vált”, egy özvegyet és három fiút hagy maga után. A halottas ágyánál végrendelkezik a család sorsáról, miszerint legidősebb fia, Ödön diplomata legyen az orosz udvarnál, Richárd a katonai pályán haladjon tovább Bécsben, Jenő pedig tisztviselőként dolgozzon. Felesége pedig pár héttel az ő halála után menjen férjhez Rideghváry Bencéhez, politikai utódjához, mert ezt kívánja a család érdeke. Ám az asszony megfogadja, hogy férje végakaratával szemben mindennek az ellenkezőjét fogja tenni. A fiúk sorsát innentől kezdve a szerelem és a magyar politikai élet sodorja ide-oda, a hányattatások között kit szerencsésebben, mástól pedig életét követelve. Az 1848-as forradalomnak emléket állító, leghíresebb magyar történelmi és családregény a testvéri szeretetről, önfeláldozásról, hazaszeretetről szól, máig izgalmas és érvényes módon.
 

Bemutató dátuma: 2014.03.14. p

Szereposztás:

Baradlayné Egri Márta
Ödön Wunderlich József
Richárd Józsa Richárd
Jenő Mikola Gergő
Rideghváry Bence Rátóti Zoltán
Plankenhorst Alphonsine Darabont Mikold
Plankenhorst Antoinette Sólyom Katalin
Haynau Ottlik Ádám
Liedenwall Edit Kulcsár Viktória
Palwitz Ottó Vidákovics Szláven
Lánghy Aranka Györfi Anna
Lánghy tiszteletes Pilinczes József
Goldner Fritz Horváth Marin
Mausmann Zakariás Máté
Pál úr Stenczer Béla
Adjutáns Tóth András Ernő
Leonin Vincze Balázs
Baradlay Kázmér (hangfelvételről) Blaskó Péter
Koreográfus Vincze Balázs
A koreográfus asszisztense Czebe Tünde
Díszlettervező Bátonyi György
Jelmeztervező Túri Erzsébet
Zenei vezető Bókai Zoltán
Rendezőasszisztens Kiss Hédi
Súgó Juhász Piroska
Ügyelő Háber László

Korábbi előadások

« 2019. január »
h k sz cs p sz v
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!