Interjú Laklóth Aladárral
Laklóth Aladár színművésszel beszélgettünk...
- Harmadik évad óta erősíti a Pécsi Nemzeti Színház társulatát nagy örömünkre. Többnyire zenés előadásokban láthatja a közönség. Ez az Ön műfaja?
A Főiskolán (ma már egyetem) musical szakon végeztem, így adná magát a válasz, ám a Madách Színházban, ahova szerződtettek, a prózai feladatok ugyanúgy megtaláltak. Ám mint zeneszerető ember, kétségtelen, hogy ez a sokak által (tévesen) könnyebbnek ítélt műfaj szorosabban kötődik hozzám.
- A víg özvegy című 3 felvonásos nagyoperett milyen speciális kihívások elé állította?
A legnagyobb kihívást az okozta, hogy noha sok-sok musicalban szerepeltem már, ám klasszikus értelemben vett operettben, pláne nagyoperettben még sosem játszottam. Éneklés szempontjából teljesen más technikát igényel, és ez óriási feladat volt, amit Bukszár Márta énekmester és Bókai Zoltán zenei vezető, karmester nélkül biztosan nem tudtam volna megcsinálni. (Kétségeim még mindig vannak?)
- A nagyoperett a felhőtlen szórakozás egyik csúcsműfaja. A víg özvegy azonban a pécsi rendezésben megérintő, sokszor fájdalmas, szenvedélyes érzelmeket is feltár, az Ön alakítása kiváltképp összetett. Hogy készül az ének, tánc és szöveg tanuláson túl egy ilyen bonyolult szerepre?
A felkészülés minden esetben ugyanaz, akár musical, akár operett, akár próza. Hangképzésre, énekórákra akkor is szükség van, ha drámát, vígjátékot játszunk, hiszen a hang is izommunka, tréningezni kell azt is. Ami többletmunka, az a tánc, a koreográfia betanulása, gyakorlása. Ami talán mégis más volt az eddigiekhez képest, hogy sokkal többet kellett foglalkozni a darab prózai részével. Talán nem bántok meg senkit, ha azt mondom, hogy a zseniális zenéhez vékonyabb történet párosult. Hogy ez mégis játszható legyen, kellett Vidákovics Szláven a történet igazát folyton kereső rendezése. Hogyan jut el a két főszereplő az első pofontól a csókig…. De erről most többet nem mondok, aki megnézi az előadást, talán megtudja.?
Laklóth Aladár és Németh János
- Gróf Danilovics Danilo ugyanakkor duhaj, mondhatni züllött figura is, hol lakozik a mindig kedves, udvarias úriemberben, amilyennek Önt ismerjük?
Én sem vagyok szent, minden emberben lakozik egy kisördög, akit néha szabadjára kell engedni. Azonban nagyon fontosak az arányok. Nem baj, ha néha-néha lazítunk egy keveset, ám tegyük mértékkel, szerethetően, méltósággal.
Az interjút készítette: Zábrádi Mariann
Portréfotó: Pesti András