A jelenleg érvényben lévő rendelkezések szerint előadásaink védettségi igazolvány nélkül is látogathatók.

PNSZ logó

komédia két felvonásban

Cseresznyéskert

Nagyszínház

Ranyevszkaja, Ljubov Andrejevna Stubendek Katalin
Várja, a fogadott leánya Darabont Mikold
Gajev, Ranyevszkaja testvére Lipics Zsolt
Lopahin, kereskedő Józsa Richárd
Szimeonov Piscsik Urbán Tibor
Sarlotta Ivanovna Füsti Molnár Éva
Jepihodov Köles Ferenc
Írta:
Anton Pavlovics Csehov
Fordította:
Morcsányi Géza
Rendező:
Dömötör Tamás
Mesélő (felvételről):
Tordy Géza, a Nemzet Színésze

Bemutató: 2013.03.22.


Az előadás időtartama: kb. 2 óra 45 perc


Georges Banu, a kortárs színház kiemelkedő kritikusa és elemzője így ír nagyszerű könyvében, a Színházunk, a Cseresznyéskertben: „Csehov lassan írja a Cseresznyéskertet, moszkvai megrendelőinek legnagyobb kétségbeesésére, akik táviratokkal ostromolják. A lassúság egyik oka, hogy az alkotó egy ciklus végéhez érkezett. »A Cseresznyéskert után már nem fogok többé úgy írni, ahogy eddig«, írja. Miközben Jaltában a tengert kémleli, tudja, hogy végső művét, egyben végrendeletét veti papírra. A Cseresznyéskertnek kettős szerepet szánt: egy írói pálya összefoglalását és egy életrajz lezárását. 

A darabban szereplő cseresznyefák már semmilyen gazdasági hasznot nem hoznak, hiszen még az aszalt cseresznye régi receptje is elveszett, mondja Firsz, az öreg szolgáló – így már csak a múló szépség forrásául szolgálnak. Csehov teljesen »feleslegesnek« minősíti a kertet pénzügyi szempontból, anélkül, hogy szimbolikus értékét ez bármennyire is csorbítaná. Sőt, talán még inkább növeli, hiszen mentesül minden más célszerűség terhétől. A cseresznyefák, amelyeket elkezdenek kivágni – még mielőtt a kiutasított tulajdonosok elvonultak volna, még mielőtt holttesteik kihűltek volna, – egy ritmusváltás világos tünetei: a történelem felgyorsul, a vágyak sietősek, a győzőknek nincs pazarolni való idejük. A cseresznyéskert pusztulása jövendő gaztetteket vetít előre, gyilkosságokat, katasztrófákat, hiszen Csehov mondja: »előbb a fákat vágják ki, aztán a fejeket vágják le«”.

 

„Minden test megtartja egyenes vonalú, egyenletes mozgását, vagy nyugalmi állapotát mindaddig, amíg egy másik test vagy mező mozgásállapotát meg nem változtatja. Ez a tehetetlenség törvénye. Minden ember megtartja egyenes vonalú, egyenletes életét, vagy nyugalmi állapotát mindaddig, amíg egy másik ember (test) vagy aura életállapotát meg nem változtatja. Akkor ez az emberi tehetetlenség törvénye. Engem az érdekelne, hogy mitől mozog a másik test? Ki az, aki képes önmagától mozogni? Az ő energiája miből keletkezik? Továbbá az, hogy egy-egy mozgásállapot változás mennyi kopást okoz azokban a testekben? És hány mozgásállapot változást bír ki egy ember (test)? Vagy nincs szabály? Az anyag minőségétől függ minden? Mi van, ha nincs mozgásállapot változás? Akkor nem mozog semmi (senki) sem? Akkor mitől múlik el az ember mégis? 

Az idő nem fizikai egység, emberi találmány. Nincs tömege, nincs formája, íze vagy színe. Csak egy ritmikus beosztás a halál mérőszalagján. Mindenki máshogy kezeli. Van, aki fél tőle; van, aki szembemegy dacból; van, aki rá akar ülni; van, aki elcsalná; van, aki úgy csinál, mintha nem lenne; van, aki megpróbálja kihasználni; és van, akit már régen legyőzött. Kevés van, aki tudomásul veszi. Kinek van igaza? Idővel kiderül?”

Dömötör Tamás

Díszlettervező:
Szili Péter
Jelmeztervező:
Kiss Julcsi
Rendezőasszisztens:
Czéh Dániel
Súgó:
Juhász Piroska
Ügyelő:
Rajnai Attila