Óriási szeretettel és szorgalommal játszik a fiatal, pécsi színész

Az álmait éli a színpadon Takaró Kristóf, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze, akit humoros karakterek után az utóbbi években drámai szerepekben is láthatunk.

– Megtalálta a helyét az elmúlt öt évben?

– Először a gyakorlatomat töltöttem itt, de nem volt kérdés, vajon maradok-e. Egyértelműen ment minden, talán meg se kérdezte senki, folytatnám-e a munkát. Beilleszkedtem, a kollégák az első pillanattól fogták a kezem, nyitottak voltak az ötleteimre. Itt nincs különbség a színészek és a többi dolgozó közt, egy nagy együttműködő csapat vagyunk.

– Főszerepet játszik a Valahol Európában musicalben.

– Számomra ez valóra vált álom. Gimnazistaként felfedeztem a musicalt, az első  színjátszó stúdiós vizsgámon Hosszút alakítottam, de csak a prózai részeket – a dalokat más énekelte. Azóta szerettem volna eljátszani az egészet. Mikor megtudtam, az álom beteljesülhet, egész nyáron énekelni gyakoroltam. Elmondhatatlanul hálás vagyok Bukszár Mártának, aki rengeteget segített technikailag és lelkileg is felkészülni.

– Profi pályája is kalandosan indult!

– Negyedszerre vettek fel a Színművészetire, addig rendre kiestem a másodrostán. Már indulásra készen álltam, de majdnem feladtam. Végül Istenhez fordultam, mondván, ha valóban ez az utam, és úgy gondolja, a színészet által adhatok értéket az embereknek, segítsen. De ha nem, elfogadom, hogy más irányt szán nekem. Elmentem negyedszer is, és mindegyik rostán átjutva felvételt nyertem – úgy érzem, nem lehetett véletlen.

– Hogy látja, mit adhat az embereknek színészként?

– A Valahol Európában után írt egy hölgy, hogy megkönnyezte a darabot. Az egyik szereplő kisfiú öccse pedig mindegyik előadásra eljön, és néha odaszól: “jó voltál, Hosszú!” – azt mondja, ő is színész szeretne lenni. Ki tudja, milyen lelki kihívásokon segítette át a hölgyet az előadás, és ki tudja, később a kisfiú talán Kossuth-díjas színész lesz. Úgy érzem, én így tudok a legtöbbet adni az embereknek. Édesapám – aki református lelkész – szokta mondani, ha ötszázból egy ember lelkét megérinti, amit a szószékről mond, már megérte – így vagyok én is a színházzal.

– Meghatározó az életében a családja?

– Igen, szerencsés vagyok, nagyon jó a kapcsolatunk, négy testvérem van. Amikor időm engedi, hazalátogatok, a családi házunk Kiskunlacházán fontos találkozó hely, ahol máig otthon érezzük magunkat. Nagy társasjáték partikat csapunk, táncolunk, mindig jó a hangulat. 

– Összeegyeztethető a színházi munka és a pihenés?

– A színészkedés az álmom, a hivatásom, így nem megterhelő. Maximalista vagyok, rengeteget dolgozom, de nem csak a színpadon vagyok színész, hanem mindenhol – mivel a színház egyben a hobbim is, könnyű összeegyeztetni! Az előadások alatt, még ha van is bennem drukk, feltöltődöm, kikapcsolódom. Régebben sokat Airsoftoztam, lovagoltam, korcsolyáztam, ezekre ma már kevesebb időm jut.

A színház mindenben ott van

Takaró Kristóf elmondása alapján humoros alkat, szeret csipkelődni, bizonyos szempontból gyermeklelkűnek, naivnak tartja magát, e szerepkör a színpadon is közel áll hozzá. A Valahol Európában és az Ármány és Szerelem előadásokban komoly, drámai karakterekben mutatkozott be, ezekben is megtalálta önmagát. Ha B-tervre került volna sor, úgy gondolja, katonának állt volna. A karantén idején barátjával és színésztársával, Fekete Gáborral a kertépítést is kipróbálták, Kristóf ezt is párhuzamba állítja a színházzal. – Minden kert különböző, s az adottságaihoz mérten lehető legjobban kell felépíteni, megtervezni és megvalósítani, ahogyan minden előadást és szerepet is – mondja.

forrás: bama.hu
Mohay Réka / Dunántúli Napló