Ugrás a tartalomra

bérletvásárlás online itt!

Pécsi Nemzeti Színház logó

További hírek

„Egy tündérmesét csak szépen lehet elmesélni”

Tóth Péter zeneszerző az Árgyélus királyfiról.

Pécs Város Napja

Színművészeink is közreműködtek Pécs Város Napjának ünnepségén.

Nézői elégedettségét szondázta a Pécsi Nemzeti Színház: az eredmény döbbenetes

Közel ezer fős közvéleménykutatást végzett a Pécsi Nemzeti Színház a bérlettulajdonosai körében.

Ők azok, akik a teátrum leghűségesebb nézői, és évekre visszamenően képesek átlátni és értékelni a színház repertoárját és előadásainak minőségét, nem csak egy-egy évad, esetleg egy-két előadás alapján.

A Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) vezetése a kezdetektől arra vállalkozott, hogy olyan teátrumot működtessen, ami elsősorban Pécs és a régió nézői igényeire támaszkodik. Ennek nem csak érzelmi okai vannak, vagyis, hogy „szeressék”, „kedveljék”, „érezzék sajátjuknak” a színházat tömegesen az itt élők és minél több előadásra beüljenek, hanem gazdasági okai is: ha ugyanis a nézők elégedettek, akkor a jegybevétel is magas, ami a teátrum stabil működését teszi lehetővé. A jelentős saját bevétel elengedhetetlen a fenntartói és pályázati források mellett.

Az utóbbi 5-6 évben ezért képes a PNSZ nem csak a magabiztos működésre, hanem a különféle infrastrukturális fejlesztésekre is; mindezek mellett pedig egyre látványosabb és grandiózusabb díszletekkel, jelmezekkel és hangtechnikával kápráztatják el a közönséget, ha azt az előadás megkívánja.

– Vezetői pályázatomban is hangsúlyos fejezetet képviselt a nézői igényeknek való megfelelés, ennek szellemében végeztük el a közvéleménykutatást is, ráadásul ingyen, saját erőforrásainkból, Google-kérdőív segítségével. A fenntartóval együttműködésben és egyetértésben ugyanis rendkívül fontosnak tartom, hogy a Pécsett és a régióban élők úgy tekintsenek a színházunkra, mint elsődleges és legfontosabb kulturális helyszínre – mondta Lipics Zsolt.

A teátrum direktora hozzátette: azt eddig is tudták, hogy a közönség összességében kedveli a Pécsi Nemzeti Színházat – ezért is érhettek el rekord jegybevételt legutóbb, 105 ezer vásárlóval –, de arra a szeretetre, ami a válaszokból áradt a PNSZ felé, még Lipicsék sem számítottak.

– Nagyon megható és igazán jó érzés az, hogy a közönség értékeli a munkánkat és az erőfeszítéseinket. A sok, sok pozitív visszajelzés mellett legalább ennyire fontosak a kritikaiak is, amiket szintén köszönök, mert ezek is mutatják a nézői igényeket és vágyakat, akkor is, ha ezek arányaiban eltörpülnek a mindennel elégedettek mellett. Nekünk ugyanis mindegyik nézőnk fontos – hangsúlyozta a direktor.

A felmérés szerint a színház előadásaival a válaszadók 91,2%-a elégedett, vagyis ennyien adtak négyes-ötös osztályzatot. Az elmúlt öt év előadásainak színvonalával kapcsolatban 85,3% mondta azt, hogy kiemelkedő és jó volt.

– Nagyon boldog vagyok, hogy a nézőink 96,1%-a ajánlaná színházunkat családtagjainak és ismerőseinek, ami számomra az egyik legfontosabb mérőszám – magyarázta Lipics Zsolt. Hozzátette: a válaszadók 93,1%-a változatosnak érzi a repertoárt is, amit erősít az is, hogy 80,3% már megvette a következő évadra szóló bérletét és további 13,8% is erre készül.

95,7% pedig bízik abban, hogy a PNSZ a következő években is magas színvonalú előadásokat kínál.

A kérdőív végén lehetőség volt a válaszadóknak saját szavaikkal is jellemezni a teátrumot, illetve javaslatokat, észrevételeket írni. Rengeteg ilyen érkezett, ezeket itt lehet elolvasni a kutatás többi részével együtt.








Ha egy szóval kellene jellemeznie a Pécsi Nemzeti Színházat, mi jut először eszébe?

● Színvonalas, változatos, szórakoztató darabokat mutat be. Az elmúlt évek során abszolút pozitív irányba fejlődött. ● nézôbarát ● Élmény ● Kultura,szinvonal,szórakozás ● fiatalos ● Ünnep ● Szeretek ebbe a színházba járni. ● Kikapcsolódás ● kaleidoszkóp ● Színvonalasak az előadások. (Én személy szerint kicsit hangosabb színészi beszédet szeretnék, sokszor nem értem amit a szinpadon mondanak). ● Közösség centrikus. ● Hüség ● Színvonalas ● Nagyon jó a társulat ● EGY CSODA..... ● Színvonalas ● Minőség ● Szuper! ● Tartalmas ● kultúra ● Érték ● Unalmas ● kikapcsolódás ● Minőségingadozás ● szórakoztató ● Profizmus ● Kiváló színészek (bocsi ez kettő) ● remek ● Nagyszerű előadásokat láttam kiváló, lelkes színészekkel! ● szórakoztató ● Kultúra ● patinás ● Tartalmas... ● Kicsit több szóval:szeretném,ha nem hódítana teret a trágárság,liberális felfogás,hanem értékes kulturát közvetítsen akkor is,ha a fiatalság másként gondolja ● pécsi, a miénk ● Bp.-színvonal. ● Kincs ● NER tanya ● Szuper ● A színvonal magasan van! ● Változatosság ● Színvonalas ● Sokszínű ● Nagyon elégedett vagyok. ● A színvonal. ● Változatosság ● Élménytadó ● Ha nincs bérlete vagy ajándék jegye az embernek , akkor nem tud bekerülni! Azt meg egyáltalán nem engedném hogy egy-egy üres hely maradjon szabadon, már a mozi jegyvásárlás alkalmazása is figyel erre! ● Az, hogy ma Pécsen a PNSZ az.egyetlen minőségi kulturát nyújtó intézményinőségi kulturát nyújtó ● Közönséges. Jobban kifejtve, 1-1 előadás nagyon jól sikerül (pl Illatszertár, Notre Dame-i toronyőr), de elég sok a nyelvezete (Rómeó és Júlia) vagy a díszlete (Bánk bán) miatt szinte a trash kategóriát súrolja. Hozzátenném, hogy a Bánk bán megmentője Nyári Zoltán és Erkel Ferenc volt. ● Super ● Érték ● Színvonalas ❤️ ● Kikapcsolódás ● Kellemes odajárni. ● Élmény – mindig örömmel járunk a Pécsi Nemzeti Színházba. Az előadások kiválóak, a színészek fantasztikusak, a színház épülete pedig gyönyörű. ● Profizmus ● Jószínészek ● A Színészek szinte kivétel nélkül ügyesek, jól játszanak! A díszletek, a ruhák kifogástalanok! Gratulálok az " alkotóknak! További sok sikert kívánok minden dolgozónak.? ● Színvonalas ● Szerethető ● Szép ● Jó társulat. ● megúszós ● presztizs ● Varázslatos ● Kikapcsolódás ● szinvonalas ● Kíváló ● Remek ● Szuper ● Kettővel tudom: felhőtlen szórakozás ? ● Megosztottság ● Élmény ● kiváló ● SZUPER! ❤️ ● Minőségi szórakozás ● Szeretem a Pécsi Nemzeti Szinházat! Nagyon régóta vagyok bérletes. Egy szó? Szép. ● Egyre alacsonyabb színvonal, sajnos. ● Színvonalas, családias. ● TöbbMusical-t! ● Jó, hogy van ● Több a jó előadás, minta rossz. ● Szívesen, örömmel megyünk ● kedvelem ● Kiegyensúlyozott ● Örömmel készülök minden előadásra! ● Művészet. ● Kultúra ● kultúra ● Színvonalas ● Színvonal ● Közönségbarát ● nem okoz csalódást ● változatos ● Jó és szép! ● Rszinvonalas ● Stenczer Béla ● Alkotószellem ● Csodálatos ● Megrekedt. ● Hiányoznak a zenës darabok ● Jó ott lenni! ● Csak így tovább ● Változatos. ● Sokszínűség ● Lehetne jobb! ● Igényesség, minőség, mesterségszeretet, közönségközpontúság, sokoldalúság ● Magas színvonalú,kiemelkedően igényes előadásokat láthattam. Változatos,széles körű repertoárral várják a színházlátogató közönséget.rt ● A mienk! ● Szinte minden előadás vulgáris, erre igazi példa a nagy csalódást keltő Rómeó és Júlia. Nem felemelőek és nem értéket nyujtóak. Az előadások. Sok a trágárság.ások ● kellemes este ● Vissza kellene állītani a premireket pénteki napokra, nagyon sok bemutató bérletes véleményét tolmácsolom ezzel, vagy emailban lehetne a p.remier bérleteseknek az ezzel kapcsolatos véleményét megkérdezni ● Egyre jobban élvezem még a korábban nem kedvelt műfajokat is ● a kultúra nagykövete ● Szép ● Szuper ● Élmények ● Szinvonalas ● felszines ● populizmus ● felszínes ● Színvonalas ● Remény ● Kényelmeskedő (egy olyan előadást sem láttunk amivel rizikót vállaltak volna, csak a régi sémát biztonságát tartják meg) ● Remek ● Nincs bérletünk, de minden előadást megnézünk Önöknél kb 6 éve! Leszoktunk Budapestről Pécs miatt!!❤️❤️❤️❤️ ● Jó ● Kell egy színház ● Szinvonalas. ● Bátorság ● Kikapcsolódás ● tradicionalis ● Mindig jó érzèssel jöttem el az elöadások után ● élmény ● Kultúra, szórakozás, igényesség ● Jóooo! ● Nagyszerű ● Közepes ● Ott a helyem..... ● Lehetoseg ● Kultúra ● szeretem ● ragyogó ● Szinvonalas ● Kultúra ● Szeretem, színes választék, odaadó színészi játék. ● Színvonalas ● Szuper ● Az én szinházam. ● Igényes kultúra közvetítése ● Sokszínű ● Többségében színvonalas jó előadások, remek színészek ● A miénk, a szeretett színészekkel egíütt. ● Élmény ● Kihagyhatatlan. ● Süllyedő hajó…. ● Jó ● Változatos előadások. ● Nagyszerű kulturális érték. ● szórakoztató ● Csalódások azok a darabok, amikor klasszikusokat a rendező elviselhetetlen módon rendez át! ● szórakoztatás ● élményt ad ● Jó, hogy dolgozik! ● Hálás vagyok hogy eljuthatok! ● színvonalas ● Jó, hogy van ● Széles skálájú a bérlet kínálata! ● Jó a müfaj válogatás, csak túl hangos. ● Remek ! ● Kihagyhatatlan ● Színes ● szüksége van Pécsnek erre a színházra! ● Nagyon jól játszanak a szinészek, nagyo tetszik a háttér , öszhangban van a szinházi előadással ● kikapcsolódás ● Nem korszerű, ● Megfelelő! ● Teljeskörűség ● Az utóbbi 5 évben több előadás túlzó volt. A káromkodást azért nem tudom megszokni. Remélem ilyen nem lesz már ● Szép ● Szerelem ❤️ ● Erős a balett társulat ● Szeretem. ● Megütköztem a közönséges hangnem miatt egyes előadásokban,kiábrándító. ● Művészet ● Nem rossz. ? ● Szinház nèlkül szegèny a világ! ● Nèlkülözhetetlen! ● saját színházunk ● Szeretem. ● Színvonalas ● Nagyon szeretjük, de a jegyhez jutás lehetőségével kellene v.mit kezdeni. Értjük hogy bérlet mi hűséges nemzetibe járok vagyunk bérlet nélkül is és nagyon rossz hogy rajtra készen kell a gép előtt ülni és sokszor akkor se kapunk jegyet, munka mellett nem is tudjuk mindig megoldani hogy ott üljünk hétköznap 10orakkor. Legalább akkor hétvégén legyen megnyitva a jegyvásárlás ne hétköznap.Ajándékkártyát rendszeresen veszünk. És jo volna több vidám zenés darab akár regi nagy operettek mint a Mágnás Miska, pl. ● Mindig nagyon várom az előadásokat! ● szórakoztató ● Ne legyenek modernizálva a régi darabok! ● lapos ● Szeretem! ● Fontos, hogy legyen ● Nagyon szeretem. ● Színvonalas, szórakoztató ● Szórakoztató ● Kiváló színészek. ● Szinvonalas, kellemes szórakozást nyújt minden korosztálynak ● Magas szinvonaú előadások ● Az előadások nem közönségorientáltak ● Köles Feri ● a miénk ● Igyekvő színészek, nem túl jó előadásválogatás ● Tehetséges, lelkes színészek alkotják a társulatot! Minden előadással örömöt szereztek! ● Megfelelő ● Remek ● Kiváló ● A miénk :) ● Magas színvonalú előadások. ● Színvonalas ● Potenciál ● patrióta ● Élmény ● Hagyomány (mert a felújítás óta bérletünk van), kultúra, szórakozás, elegancia (szeretném, ha újra visszajönne) ● Pécsen a kulturális életet egyedül a Pécsi Nemzeti Színház képviseli ● Maradjon ilyen szinvonalas ● kikapcsolódás, élmény, kacagás ● Önfeledt szórakozás ● Szinvonalas ● Szinvonalas ● kultúra ● Szép környezet, színvonalas előadások. ● Minőség, kikapcsolódás ● Sokszínű ● Ajándék az idelátogatók számára! ● Sokszínű ● Nevetés ● Szép ● színvonalas