Ugrás a tartalomra

jegyvásárlás itt!

Pécsi Nemzeti Színház logó

További hírek

A Pécsi Nemzeti Színház művészei az M5 Libretto című műsorában

A beszélgetés középpontjában Madách Imre: Az ember tragédiája bemutatónk állt.

Nyugodtan szeretnénk dolgozni a közönségért!

A Pécsi Nemzeti Színház társulatának kétharmadát képviselő 128 aláíró közös petícióban állt ki a nyugodt, közönségért végzett munka mellett.

Nekünk fontos, hogy segíthetünk...

A Pécsi Nemzeti Színház is segíti idős honfitársainkat

Pécs Város egyik meghatározó kulturális intézményeként a jelenlegi helyzetben kiemelten fontos számunkra a közös társadalmi felelősségvállalás, hogy még inkább összefogjunk, segítsük és támogassuk egymás munkáját. 

Örömmel ajánlottuk fel segítségünket Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának. Ezt követően vettük fel a kapcsolatot a pécsi Integrált Nappali Szociális Intézet (INSZI) igazgatójával, Varga Mónikával. A Pécsi Nemzeti Színház felajánlotta két szolgálati autóját és két sofőr kollégánk munkáját. Így Vörös László és Fekete András már két hete, 2021. március 25. óta segítenek és közreműködnek az INSZI által Pécs városában koordinált, segítségre szoruló idősek részére történő napi ételkiszállításban.