„Egy tündérmesét csak szépen lehet elmesélni”

Tóth Péter zeneszerző, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának oktatója, illetve a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja egy vérbeli tündérmesével várja a pécsi közönséget. Az „Árgyélus királyfi” daljáték szeptember 6-án debütál a Pécsi Nemzeti Színházban. Egy mesének érthetőnek és szépnek kell lennie – vallja az alkotó, aki arra törekedett, hogy a gyermekek mellett a felnőtteket is megszólítsa az előadás.

Tóth Péter Árgyélus királyfi című művét tíz évvel ezelőtt már bemutatták Szegeden, most azonban egy sok szempontból átdolgozott, új változat kerül színpadra Pécsen. 

– A szegedi előadás annak idején nagyon sikeres volt. Milyen visszajelzéseket kaptak a közönségtől?
– Harminckét előadást ért meg ott a daljáték, Csongrád megye akkori hat- és tizenkét éves gyermekei gyakorlatilag mind látták, és rendkívül pozitív volt a visszajelzés. Tátott szájjal hallgatták, ami a legnagyobb csoda egy zeneszerzőnek. Pécsen is az volt a célunk, hogy igazi operaélményt adjunk, ebben ne alkudjunk meg. Igazi zenekart hallhatnak, igazi áriákat, duetteket, ördögöket, tündéreket. Egy varázsvilággal várjuk őket: fontosnak tartom, hogy ha most találkoznak először ezzel a műfajjal, akkor pozitív élmény maradjon meg bennük: hogy az opera egy jó dolog. Bízom benne, hogy ha annak idején sikert aratott a szegedi gyerekeknél, akkor a pécsiek is szeretni fogják.

– Milyen korosztályt szólíthat meg leginkább a pécsi előadás?
– Úgy látom, a nyolc–tizenkét éves korosztály élvezheti leginkább. Azonban, mint minden gyerekdarabnál, ügyeltünk rá, hogy a felnőttek is élvezzék. Mindenkinek nyújtunk nézni-, látni-, hallgatnivalót, elgondolkodnivalót. Szerintem az a jó gyerekdarab, ami mindenkinek szól.

– Az előadás ismertetőjében úgy fogalmaz, komponáláskor egy „tündérvilág lebegett” a szeme előtt. Hogyan fogalmazná meg a legfőbb alkotói törekvését?
– Az volt a szándékom, hogy élvezetes zene és előadás szülessen, amelyben nincs semmi túlgondolva, mégis van mélysége. Nem akartunk mindenáron modernek lenni: azt szeretnénk, hogy a jók igazán jók legyenek, a rosszak pedig rosszak, hiszen a világ úgy teljes, hogy van benne jó és rossz is, egyiknek sincs értelme a másik nélkül. Gyakorlati szempontból rövid számokat és jeleneteket írtam, hogy a gyerekek figyelmét végig lekössük. Nincsenek öt–hat perces, öncélú áriák, hanem mindig történik valami. Szerencsém van, mert Nina Kleflin rendező friss szemmel nyúlt a darabhoz, és mélyen kiaknázta a benne rejlő lehetőségeket és mondanivalót.

– Milyen zenei világ fogadja az előadás hallgatóságát?
– Egységes zenei stílus, amely időnként kitekint más zenei irányzatok felé is, de soha nem öncélúan, hanem a történetmeséléshez kapcsolódva. Nem akarom lelőni a poént, aki eljön, hallani fogja. A daljáték egy reményeim szerint rám jellemző tonális zene, amely minden pillanatban követhető, s kapaszkodót tud nyújtani a hallgatónak. Mindemellett azért az egyes karaktereknek van egy sajátos zenei világa: az ördögöknek éppúgy, mint Mortadellának, a gonosz királynőnek – ezekre idővel ráismerhet a közönség.

– Miért éppen az Árgyélus királyfi történetét választotta?
– Mindenképp egy magyar, akkor még kevésbé feldolgozott mesét szerettem volna. Olyan történetet, amelynek van kellő számú szereplője, mondanivalója, és színpadra is alkalmas. Az Árgyélus ráadásul egy általános érvényű, egyetemes történet: megjelenik Vörösmarty Csongor és Tündéjében, bizonyos fokig Mozart Varázsfuvolájában, és a horvát rendezőnkkel beszélgetve az is kiderült, hogy náluk is létezik egy hasonló változata. Ez pedig azt jelenti, hogy olyan történetről van szó, amely mindenkit meg tud szólítani.

– Úgy látom, szívügye, hogy a látvány, a hangzás és a mondanivaló tekintetében is ízig-vérig tündérmese kerüljön a színpadra.
– Már az elején azt kértem, hogy ne modernizáljuk a történetet, ne egy fekete dobozban játszódjon, hanem valódi tündérmese legyen. Ez persze rengeteg jelmezt és díszletet igényel, ezért különösen hálás vagyok a színház vezetésének, hogy ez megvalósulhatott. Több mint százharminc jelmez készült az előadáshoz! Egészen kivételesen pazar látványvilág fogadja majd a gyerekeket, ráadásul a Nagyszínházban. Számomra fontos, hogy őket ugyanolyan komolyan vegyük, mint a felnőtt közönséget. Lesznek csodák, óriások, sárkányok és repülő szereplők is – már önmagában a látványért is érdemes eljönni.

Harmonikus látvány és zenei világ fogadja az Árgyélus királyfi nézőit

– A darab tudatosan a szépséget, a harmóniát és a tonalitást választja. Ez ma akár művészi állásfoglalásnak is tekinthető?
– Szembemegy mindennel, ami ma sokszor elvárásként jelenik meg a művészetben, és én ezt vállalom. Egy pillanatig sem szégyellem. Nyilván a szépnek és a csúnyának is megvan a helye a világban, de azt gondolom, egy tündérmesét csak szépen lehet elmesélni. A tonalitás pedig olyan, mint a gravitáció: szükségünk van rá, hogy tudjuk, hol van a lent, mert ahhoz képest van fönt. Kell egy kapaszkodó a hangok világában. Ha nem tudjuk követni a zenét, elveszítjük az érdeklődésünket, és elkezdünk unatkozni. Onnan pedig már nagyon nehéz visszahozni egy közönséget.

– A szereposztásban pécsi művészek és vendégek, ifjú tehetségek is helyet kaptak. Köztük olyan, az opera világában kevésbé jártas nézők számára is ismerős névvel találkozhatunk, mint Hunyadi Donatella. Hogyan állt össze a csapat? 
– Pécs szerencsés helyzetben van: itt az egyetem, a Pannon Filharmonikusok, közel a horvát határ, de Románia és a Felvidék is elérhető távolságban. Így a szereplők között vannak felvidéki, kolozsvári, erdélyi és horvát művészek, egyetemi hallgatók, valamint a színház kiváló művészei is. Az előadás egy nagy összefogás eredménye, és rengeteg fiatal tehetség kap benne lehetőséget, akár főszerepben is. Kocsár Balázs operaigazgató kimondott célja, hogy új tehetségeket fedezzünk fel. És meg kell mondjam, Hunyadi Donatella nálunk nem „celeb”, hanem kiváló énekművésznő, aki végtelen alázattal és hihetetlen professzionalizmussal dolgozik. Azt gondolom, hogy mindenki jó a darabban, nincs gyenge láncszem. A kórus is remek munkát végez.

– Mit szeretne, hogy a közönség – különösen a gyerekek – magukkal vigyenek az előadásból?
– Hogy „lám, lám, az opera egy jópofa dolog!”, és nem kell attól megijedni, hogy beszéd helyett énekelnek a művészek. Ha ezen túltesszük magunkat, akkor az opera egy csodálatos műfaj. Gondoljunk bele:  egyszerre színház, zene, képző- és táncművészet, vagyis valódi összművészeti élmény. 

fotó: Karnok Csaba
forrás: bama.hu/Mohay R.