Ugrás a tartalomra

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Pécsi Nemzeti Színház logó
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Toborzó című előadás kiemelt képe a Pécsi Nemzeti Színházból
XVI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó

Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Toborzó

Nagyszínház

Bemutató:


- az előadás időtartama 70 perc egy részben -

In memoriam Cseh Tamás

Több mint húsz évvel ezelőtt Cseh Tamás Katonadalok című lemezével állított felejthetetlen emléket valamikori dédapáinknak, azoknak a magyar katonáknak, akik a hazáért, a közös eszméért adták fiatal életüket, vérüket. A zene és a dal fennmarad a közös emlékezetben, ám a tánc csak mint egy letűnt emlék kavarog a múlt messzeségében, az eltűnt idők hús-vér embereinek mozdulataiban. Toborzó című műsorunkban mi most újra felidézzük ezeket a mozdulatokat, a régmúlt üzeneteit, és fejet hajtunk azok előtt a magyar huszárok, katonák, bakák előtt, akik életüket adták a nemzetért, akik védték a magyar hazát és ezzel követendő példát mutattak minden nemzedéknek.

Előadja a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara, valamint a Honvéd Férfikar

Koreográfusok: Zsuráfszky Zoltán, Zs. Vincze Zsuzsa, Sánta Gergő, Tókos Attila
Díszlet: Tóth Kázmér (Somogyi Győző huszárgrafikái alapján)
Jelmez: Zs. Vincze Zsuzsa
Zenei szerkesztők: Papp István Gázsa, Takács Ádám, D. Tóth Sándor

A műsorban elhangoznak Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Karai József kórusművei, valamint Vivaldi zeneművének egy részlete.
Hangfelvételről Cseh Tamás: Katonadalok című lemezének zenei részletei hallhatók.

Társrendező: Zs. Vincze Zsuzsa Harangozó-díjas, érdemes művész
Rendező: Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, kiváló művész


Az előadás bemutatója a Nemzeti Táncszínházban, közös programként valósult meg.


A XVI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában, a Nemzeti Kulturális Alap és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg.