Ugrás a tartalomra

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Pécsi Nemzeti Színház logó
Magyar Állami Népi Együttes: Apám ablakából az ég című előadás kiemelt képe a Pécsi Nemzeti Színházból
XI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó

Magyar Állami Népi Együttes: Apám ablakából az ég

Nagyszínház

Bemutató:


Az Apám ablakából az ég című előadás az élet egyik legfontosabb titkába nyújt betekintést: hogyan igyekszünk férfivá válni, hogyan történik meg mindez küzdelmesen, mégis észrevétlenül. Egy gyerek nézi az apját a biztonságot adó anyai ölelésből – ez a kezdőpont, erről a kedves helyről indul a „táncos kaland”. Ha azt mondjuk: „élet”, mindannyian másra gondolunk, épp úgy, mint amikor azt mondjuk: „apa”. Ezért a mi előadásunk nem több és nem kevesebb, mint hogy – egy visszaemlékezésen keresztül – közös élményként megfogalmazza, hogy végül mind ugyanarra gondoljunk: apánkra. A nő ugyanúgy része történetünknek, mint a férfi – hiszen nincs borsó a héja nélkül, és nem akad levél fa nélkül. Egyszerre kacsintunk a múltba és a jelenbe. Az Apám ablakából az ég sokféle színpadi és hétköznapi eszközzel vezet végig egy képzelt történeten, nemcsak tánccal és zenével, hanem a bábszínház, a film és az élőszó eszközeivel is, járva a számunkra – és a nézők számára – kijelölt úton. Ez nem egy „hagyományos” táncelőadás, sem muzsikájában, sem tánclépéseiben, de minden egyes mozzanata a régi gyökerekből táplálkozik, a múlt őszinte tiszteletével rajzolja meg és ábrázolja – saját dalokkal, mozdulatokkal, sajátos formanyelvvel – egy apa-fíú kapcsolat sokdimenziós érzelmi kötődéseit. A darab egyben köszönet is: hogy elmondhassuk, milyen jó járni elődeink útján, hogy elmesélhessük, milyen hihetetlen nyomokat hagytak maguk után. Az előadásban megfér a fájdalom a szépséggel, a sírás a jókedvvel – ahol elférünk saját magunkkal békében. Egy gyerek nézi az apját, aki egy képre mered épp, ami csak csüng a falon – a képen talán egyikünk, talán másikunk les egy gyereket az ablakon át, aki az apját nézi épp…

 

Közreműködnek: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara
Szólót énekelnek: Bognár Szilvia mv./Balogh Melinda mv., Szoboszlai Balázs
Bábművész: Makra Viktória
Zeneszerző: Szabó Balázs
Koreográfusok: Ágfalvi György, Kökény Richárd, Mihályi Gábor
Jelmeztervező: Szűcs Edit
Díszlet- és bábtervező: Mátravölgyi Ákos
Kisfilm: Birinyi Tamás (A filmbéli fiú: Ottlik Ádám)
Rendező: Szabó Balázs

Zenekarvezető: Radics Ferenc
Tánckarvezető: Kökény Richárd 
Tánckari asszisztensek: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Ágfalvi György
Művészeti vezető: Pál István Szalonna 
Együttesvezető: Mihályi Gábor 

 

A XI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó létrehozását támogatta a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.