Ugrás a tartalomra

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS

Pécsi Nemzeti Színház logó
Játszd újra, Sam! című előadás kiemelt képe a Pécsi Nemzeti Színházból
romantikus vígjáték két felvonásban

Játszd újra, Sam!

Nagyszínház

Írta:
Woody Allen
Fordította:
Földényi F. László
Rendező:
Szurdi Miklós

Bemutató: 2016.05.27.


Az előadás időtartama: kb. 2 óra 20 perc (egy szünettel)
 

A Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Nyári Színház közös bemutatója

Woody Allen sajátos humorú színdarabja Szurdi Miklós rendezésében, a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Nyári Színház közös produkciójában. A darab ősbemutatóját 1969-ben tartották New Yorkban, majd 1972-ben film is készült belőle a színházi előadás szereplőivel.

A főszereplő Allan Felix (Lipics Zsolt), a Woody Allen filmjeiből jól ismert esetlen, kissé neurotikus értelmiségi figura, akinek magánélete teljes csőd. Példaképe a negyvenes évek legférfiasabb hollywoodi sztárja, Humphrey Bogart. Az iránta érzett rajongás kezdi uralni hősünk egész életét, minden tettét az határozza meg, vajon Ő mit tenne ebben a helyzetben. Fantáziálásai során Bogart tanácsokkal látja el Allan-t, főként a nőkkel kapcsolatban, ám a randevúk sorra kudarcot vallanak és közeleg a teljes katasztrófa. Végül kiderül, a legjobb amit Allan tehet, hogy saját szívére hallgat, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, rájön, hogy a vágyott nő végig ott volt a közelében.
 

"Here’s looking at you, kid!" Egy magányos, kishitű, elhagyott férfi a rohanó, rideg nagyvilágban keresi a saját útját. Barátok, néha nők veszik körül, mégis depressziós - de legalábbis gyógyszerfüggő. A nagy kutatásban alig veszi észre a szerelmet, mire mégis, már túl késő. Másé a nő... "Fel a fejjel, kölyök!" 

Fitus Annamária Tünde, a Pécsi Nemzeti Színház „Nézőgép”- díjasa

 

Díszlettervező:
Bátonyi György
Jelmeztervező:
Fekete Mónika
Ügyelő:
Markó Rita
Súgó:
Tulik Tímea
Rendezőasszisztens:
Ahmann Tímea