Tradíció és újítás találkozása
Bemutatták a Bánk bánt a jubileumát ünneplő Pécsi Nemzetiben.
Lelkes Viktória színikritikája.
Amikor egy színház fennállásának 130. évfordulóját ünnepli, méltó előadással kell készülnie és aligha akad ennél találóbb választás, mint Erkel Ferenc Bánk bánja.
A mű nem csupán a magyar operairodalom egyik csúcspontja, de úgy él ma is – akár politikai, akár társadalmi kontextusban -, hogy kérdései (lojalitás, hatalommal való visszaélés, az egyéni felelősség és közösségi érdek viszonya) ma is relevánsak. A Pécsi Nemzeti Színház pedig pontosan ezzel az operával, ezzel a klasszikussal ünnepelte 130-éves jubileumát, és az ünnep egyszerre volt tisztelgés múlt előtt és kísérlet újraértelmezésre.
A Bánk bán jelentősége és aktualitása
A Bánk bán mindig is többet jelentett puszta művészi alkotásnál: belső dilemmák, közéleti etikai kérdések, az uralkodó és alattvaló viszonyának törékenysége jelennek meg benne. Olyan tematikák, amelyeket akár a múlt, akár a jelen viszonyaira vetítve továbbgondolhatunk.
A jubileumi évad kapcsán különösen indokolt választás ez, hiszen a teátrum pont úgy indult 1895-ben, hogy a Bánk bán volt az első produkciója. Ez ad egyfajta historikus visszhangot a mostani bemutatónak. Az igazgatóság is hangsúlyozta: az új évadban célként fogalmazták meg, hogy a „nagyszabású, minőségi opera világa” visszatérjen Pécs repertoárjába. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az új rendezés angol nyelvű feliratozással is elérhetővé teszi az operát a külföldi közönség számára, jelezve: a klasszikus nemzeti kincs lehet egyetemesebb, illetve befogadhatóbb, modern technikai eszközökkel is. Ez a kettősség – múlt és jelen párbeszéde – teszi a Bánk bán-t különösen alkalmas jubileumi nyitódarabnak.
A pécsi rendezés: klasszikus új köntösben, formabontó elemek
A bemutató rendezője Fejes Szabolcs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem 5. évfolyamos rendezőhallgatója, és ez önmagában is figyelemre méltó vállalás. A rendezés épít ugyan a hagyományos elemekre, de markánsan kortárs látásmódot érvényesít: modern színházi eszközöket, letisztult vizuális formanyelvet, olykor szimbolikus jelzéseket használva.
Néhány említésre méltó elem:
Dizájn és díszlet
A díszlettervező maga a rendező, Fejes Szabolcs, amely lehetővé tette, hogy a koncepció egységesen jelenjen meg a térben.
A vizuális világ nem díszletességre, hanem fókuszált motívumokra épít. Ha egyszerű formák, színek és fények együtt lélegeznek a zenei és színészi momentumokkal, az az előadás dinamikáját erősíti.
Jelmez és időtágítás
A jelmeztervező Wasilewski Laura kortárs ruhadarabokat is alkalmazott, melyek visszautalnak a történelmi korra, de nem ragadnak bele annak merev rekonstrukciójába.
Ez a nyitás azt adja vissza, hogy a klasszikus történet nem múzeumi tárgy, hanem élő történés, amelyhez ma is tudunk viszonyulni.
Mozgás és térhasználat
A koreográfia (Góbi Rita) olyan mozgásrendszert integrál, amely nem pusztán díszítő, hanem narratív eszköz is: a testek elrendezése, a tér közötti átjárások segítik a feszültségek fokozását és a belső viszonyok érzékeltetését. A tér nem statikus: a szereplők, a kórus mozgása, időnként ki- és visszalépései finom dinamikát adnak az előadásnak.
Angol felirat / nemzetközi befogadás
Az, hogy az előadást angol nyelvű feliratozás kíséri, már nem csupán technikai kényelmi elem, hanem dramaturgiai döntés is: az opera így nyitott a külföldi nézők felé, és jelzi: ez a mű kulturális exportcikk is lehet.
Fontos, hogy mindezek a formabontó elemek nem tolják el a darabot az identitásától, hanem keretet adnak annak, hogy újra gondoljuk, megértsük és átérezzük, úgy, hogy az Erkel-Katona kettős esszenciája ne vesszen el.
A szereplőgárda: kiemelkedő teljesítmények
Az előadás sikere nagyrészt azon múlik, kik állnak a színpadon, és a pécsi produkció nemcsak neves neveket, de fiatal tehetségeket is integrált. A produkcióban közreműködik a Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Nemzeti Színház kibővített énekkara és a helyi művészeti középiskolák növendékei is.
Élmény, tanulság és előrevetítés
A tegnapi bemutató – jóllehet úgymond „jubilálásra” készült – több, mint emlékmű: eleven, sokrétegű színházi alkotás, amely párbeszédet kínál múlt és jelen között. Az előadásban ott volt a klasszikus mű alapvető ereje, a megismert melódiák és szövegek súlya, de új formákban és értelmezésekben is megszólalt.
A közönség számára az élmény lehetőség volt. Új szemmel nézni, átgondolni, belső konfliktusokat átélni olyan karaktereken keresztül, akik ma is közel állhatnak hozzánk. S ugyanakkor a társulat is demonstrálta, van ambíciója merész vállalkozásokra, nagyformátumú produkciókra.
Ha valamit kiemelhetünk, az az, hogy ez az előadás bizonyítja: Pécsett mernek nagyot álmodni, és nem félnek újragondolni a klasszikusokat.
forrás: andrasvilaga.com