Katonaság után rögtön a színház társulatához állt Rubind Péter
Interjú Rubind Péterrel, színházunk énekkari tagjával.
Az elmúlt harminchárom évben egyetlen napot sem élt meg munkaként, olyannyira szereti, amit csinál Rubind Péter, aki a Pécsi Nemzeti Színház énekkari tagjaként számos karakterszerepben is színpadra lépett változatos műfajokban.
– Hogyan került kapcsolatba a zenével?
– Szüleim életemben először egy operára vittek el a színházba. Tízéves lehettem, kissé aggódtak, hogy fogom bírni, de valósággal beszippantott a darab! Onnantól rengeteget jártam színházba, az egyik dolgozó meg is jegyezte: „Fiatalember, maga egyszer itt fog kikötni!” Végül tényleg így lett.
– Rögtön az énekes pályán indult el?
– Fiatalon a Zrínyibe jártam, ahol vendéglátóipari képzést kaptam, rövid ideig szakácsként dolgoztam. Korán éreztem, az én helyem nem itt lesz. A színházban hallott dallamokat otthon is sokat dúdoltam, már nővérem is felfigyelt rá, hogy egészen jól szólnak. Egy alkalommal, míg egy étteremben dolgoztam, Peák János nótaénekes meghallotta, hogy énekelgetek a konyhában. Azt mondta, ha nem képeztetem a hangomat, megöl.
– Jobbnak látta engedelmeskedni?
– Muszáj volt! Jártam a Liszt Ferenc Zeneiskolába hangképzésre Komáromi Alice-hoz, majd Pilári Endrénénél tanultam tovább. Végül a Magyar Nemzeti Filharmóniánál opera-oratórium énekes szólista vizsgát tettem. A színházba már a katonaság alatt jelentkeztem, ahova fel is vettek, így a leszerelés után egyből kezdhettem.
– Megtalálta a helyét a színházban?
– Imádok itt lenni! Szeretem, hogy nincs két egyforma napom. Harmincegy operaszerepem volt, emellett operettekben, musicalekben és prózai darabokban is játszhattam. Gondoltam egyszer, hogy csak a tánc és a báb maradt ki. Hát nem meglettek ezek is? Táncolhattam a Nosferatu című balettben, a Meseautóban pedig még bábozhattam is.
– Voltak mókás színpadi élményei?
– Engem könnyű megnevettetni, így a kollégák meg is szokták próbálni. Az operában szoktak a legviccesebb dolgok történni, mert ott általában komolynak kell lenni. Egyszer a Bánk Bánban, miközben Bánk a halott Melinda és gyermeke felett énekelt, a szerepet játszó kisfiú megunta a dolgot, felállt és kisétált. Itt a közönség sem tudott komoly maradni. De az is szórakoztató volt, amikor a Harmadik Színházban a Csizmás Kandúrban kardot kellett rántanom, és párbajra hívni Széll Horváth Lajos kollégámat. Egyszer kint felejtettem a kardom, máskor meg ahogy előrántottam, darabjaira hullott az egész.
– Egy kollégája burkoltan még a színpadon is felköszöntötte születésnapján. Jól kijön a társulattal?
– Hála Istennek nagyon szeretnek a kollégák. Törekszem is rá, hogy mindenkihez szeretettel forduljak, meghallgassam őket. Gyakran összejárunk munka után, kirándulunk, vagy moziba megyünk. Szeretem a munkámat is – jólesik, hogy elismernek benne –, s a közönséget is, akiknek játszunk, akik figyelméért minden este meg kell küzdeni. A szeretet az alapja mindennek!
Gyakran megcsodálja a Mecseket
Rubind Péter 1965-ben született Pécsen. Operaénekes végzettséget szerzett, s a Pécsi Nemzeti Színház énekkarában helyezkedett el. Életfilozófiáját úgy fogalmazta meg, törekszik jó ember lenni. Operaszerepeiben magyar, francia, német és olasz nyelveken is megszólalt már. Szabadidejében kirándul a Mecsekben, melynek szépsége mai napig lenyűgözi. Emellett rendszeresen tornázik. Amikor épp nem próbál, hangképzést tanít azoknak a kollégáinak, akik a segítségét kérik egy-egy feladat kapcsán.
Forrás: bama.hu