Hol az igazság? - Köles Ferenc

-Václav Havel, elsősorban a politikus kamaszkorod/fiatal felnőtt éveid meghatározó személyisége volt a politikában, a szabadság, az emberi jogok harcosa, már nem volt köztársasági elnök, de továbbra is mint az ország erkölcsi és szociális lelkiismerete működött. Mikor került a látóteredbe, és hogyan hatott rád?

-Boldogult kamaszkorom meghatározó személyisége volt, valóban. Én, aki kisdiákként még részt „vehettem” Zánkán zászlófelvonásokon, egy másik valóságba és szabadságba csöppentem az Ő, és mondjuk Göncz Árpád fémjelezte időkben. Akkor még tényleg azt hittük, hogy a világ egy biztonságos hely, és valami teljesen más, szabadabb világ jön ezután, amikor majd csak úgy „elengedett kézzel” lesz teljes minden. Nem azt mondom, hogy csalódtam, de így felnőttkorom derekán úgy érzem, hogy nem pontosan ezt reméltem. Nem vagyok maradéktalanul elégedett. Nem mellesleg, neki (mármint Havelnek) köszönhetem azt is, hogy akkori nagy ikonomat, Frank Zappát, áthozta nekünk a tengeren…

-Drámaírói munkássága Magyarországon kevéssé ismert, fordítójának, Bojtár Endrének írott levelében így fogalmaz a szerző, zivataros történelmi idők tapasztalataiból megedzetten: „a magamfajta ember, aki eltöltött már egy kis időt a színházi világban, tudja, hogyan mennek itt az ilyenféle dolgok. Én addig, amíg nem látom, soha nem számítok bemutatóra, ezért egy csöppet sem bánt, ha valahol készül valaki valamire, s aztán visszakozik.” Miről szól ma az Audiencia?

-A Havel idézet nem kis fricska a szerző részéről! Ma is sok esetben megállja a helyét, de remélem nem kell azt gondoljam, hogy valami egetrengető bátorság ma egy színháztól, ha előveszi ezt a darabot. Tény, hogy az egyszerű, de becsületes kisember, és az elnyomott, de önérzetes értelmiségi találkozása a színházi „boncasztalon” nem előzménynélküli, mégis meg tudott lepni néhány olyan „finom” dilemmával, ma is létező áthallással, ami csakis időtálló, nagy szerzők sajátja.

-A Sörmester szerep megformálása milyen kihívás elé állított?

-Őszintén és praktikusan fogalmazva az egyik legnagyobb kihívás: a sör. Jószomszédunkkal ellentétben, nekünk magyaroknak ugyanis nincs ilyen komoly hagyományunk és „huzatunk” sörivás tekintetében. A legnagyobb kihívás tehát, megúszni az előadást „vizelés” nélkül. És ha az előadás sikeres lesz, amit nagyon remélek, és majd egy több éves hosszú széria után végül lekerül a repertoárról, akkor remélem, hogy nem marad majd a számban miatta valami keserédes mentessör íz!?

-Az Audiencia kétszereplős mű, folyamatos dialógus kifelé a partnerrel, ugyanakkor erős a szereplők belső monológja is. Ki az emberibb karakter? Kivel azonosulunk igazán? A besúgórendszert elutasító, elvhű író alakjával, vagy a sorsának körfogásából kitörni nem tudó, de jóra vágyó kisemberrel? Mit gondolsz, hogyan éli meg a mai ember ezt?

-Majd négy éve játszom most már Tar Sándor: Mi utcánk című monodrámáját. A benne megjelenő örök kisemberi sorsok kidolgozása, szétszálazása tehát nem áll tőlem távol. Remélem messzire jutottam benne, és ennek csak egy következő színe, vagy állomása a Sörmester figurája. Így a főpróbahét közepére érve be kell valljam, hogy sokat tanultam tőle (is). Csak most jutott eszembe, hogy milyen érdekes párhuzam esetemben az is, hogy Tar munkás-értelmiség sorsa is összefüggésbe került a pártállami besúgással. Az értelmiség felelőssége, akkor és most! Hát igen, újabb nagy dilemma, főleg Magyarországon…

-Kinek ajánlod az előadást?

Ha még érdekli az embereket egy magamat enyhe túlzással vidéki értelmiségiként definiáló színész véleménye a saját oldaláról, akkor jöjjenek és nézzék meg az előadást. Egyre inkább azt érzem, hogy megéri.