Tomboló siker a Pécsi Nemzetiben: állva ünnepelte a közönség A Pál utcai fiúk premierjét - VIDEÓ
A bama.hu írását közöljük.
Kevés olyan történet van a magyar irodalomban, amely egyszerre képes a gyermeki játékosságot és időtlen erkölcsi kérdéseket a maga teljességében megmutatni. Molnár Ferenc klasszikusa, A Pál utcai fiúk most a Pécsi Nemzeti Színház színpadán született újjá, Dés László zenéjével, Geszti Péter dalszövegeivel és Grecsó Krisztián szövegkönyvével, Vincze Balázs rendezésében. Az eredményt a közönség álló vastapssal honorálta.
A pécsi produkció egy sodró lendületű, látványban és zenei világában is kiemelkedő előadás lett, amely méltó módon emeli színpadra Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk c. regényének üzenetét.
Kiemelendő az erős vizualitás: a kreatív, egyszerre letisztult, mégis látványos díszleten túl a színek játéka is különleges jelentőséget kapott. A kék, a zöld, a piros és a fehér nem pusztán dekoratív funkciót tölt be, hanem olykor szimbolikus, olykor konkrét jelentést hordoz, finoman támogatva a történet dramaturgiai ívét. A látványvilág – Bátonyi György díszleteivel és Fekete Katalin jelmezeivel – egyszerre kortalan és modern, a gyermeki világ megidézése mellett a felnőtté válás súlyát is érzékelteti.
Balettosok, énekesek és színészek összefogása A Pál utcai fiúk sikere mögött
Vincze Balázs, maga is táncművész-koreográfus, bravúrosan dolgozott a sokszereplős társulattal. A színészek, az énekkar és a Pécsi Balett táncosai közötti összhang nem pusztán technikai fegyelmet mutatott, hanem azt a ritka színházi pillanatot is, amikor a különböző művészeti ágak valóban egyetlen szerves egésszé olvadnak. Nem a különbségek domináltak sem a táncban, sem az énekben: mindenki teljes értékűen vett részt a közös játékban. A mozdulatok időnként egészen akrobatikus fordulatokkal gazdagodtak, ami friss, fiatalos energiát adott az előadásnak. Ez az összművészeti együttműködés már a Chicago korábbi pécsi előadásában is megmutatkozott, ám míg ott inkább a női táncosok kaptak hangsúlyt, most a férfiak is meggyőző erővel bizonyítottak.
A zenei világ – Dés László lehengerlő zenéjével – alapvetően járult hozzá a sikerhez. A dallamok hol játékosan könnyedek, hol drámai súllyal telítettek, így szolgálva a történet hullámzását. Bókai Zoltán vezetésével az előadás zenei anyaga nemcsak kísérte, hanem formálta is a színpadi történéseket.
A főbb szerepekben is markáns alakításokat láthattunk: Takaró Kristóf Boka szerepében empatikus vezetőként állította szembe a gyermeki közösségben rejlő összetartás erejét az ellenségeskedéssel; Telek Sámuel érzékeny és törékeny Nemecsekje a darab legmélyebb drámai pillanatait hozta el; Juhász Bence Áts Ferije egyszerre volt karizmatikus és fenyegető, Balaskó Bence Gerébje pedig a hűség és árulás dilemmáját tette átélhetővé. A többi szereplő – köztük Katona Levente (Barabás), Bera Márk (Kolnay), Balogh Csongor (Csónakos) vagy Szabó Márton (Richter) – mind hozzátették saját színeiket a közös tablókhoz.
Az előadás végső ereje azonban nem csupán a látványban és a zenében rejlett, hanem abban a gondolatban, amely a katarzisban teljesedett ki: az ellenségeskedés céltalan, és az emberi természet bármilyen hibákkal terhes is, végső soron a jó felé törekszik. Ez az üzenet messze túlmutat a gyerekközösség történetén, és a 21. század nézője számára is egyetemes értelmet hordoz.
A szombati bemutatón a közönség állva, hosszan tartó vastapssal ünnepelte a társulatot – jelezve, hogy a Pécsi Nemzeti Színház új produkciója valóban szíven találta a nézőket.
forrás: bama.hu