Grace és Gloria

színmű
Írta Tom Ziegler
Fordította Zimmermann Claudia
Rendező Füsti Molnár Éva

Hogyan adunk számot életünkről? Miért vagyunk ezen a világon? Nincs ember, akit ne foglalkoztatna ez a kérdés, hiszen életünk minden percében ott ólálkodik körülöttünk az elmúlás.
Grace-t, az idős parasztasszonyt nemrég engedték ki a kórházból. Gondozója, a New York-ban nagy karriert befutott önkéntes szociális munkás, Gloria, mellette akar állni utolsó óráiban. Kettőjük történetét mondja el az ismert amerikai író, miközben a néző önfeledten nevet az élet abszurd helyzetein. Egy humorral teli, megható történet hitről, életről és halálról.
 
Ajánló:
„Sólyom Katalin ötven éve áll a Pécsi Nemzeti Színház színpadán. Az itt töltött fél évszázad alatt Grace a legkedvesebb szerepe volt. Az előadást az ország számtalan pontján, nagyjából háromszáz alkalommal játszottuk, miközben a közönség éppúgy szerette, ahogy mi magunk.  Az előadás felújításával ünnepeljük most együtt Sólyom Katalin fél évszázados pályáját!”
Füsti Molnár Éva, színművész, rendező


„A szerző örököseinek az engedélyét a William Morris Endeavor Entertainment, LLC és a Hofra Kft. közvetítette.”

N. Szabó S. Terem

Előadások:

2017.11.20. h | 19:00 Jegyvásárlás
2017.11.21. k | 19:00 Jegyvásárlás
2017.12.08. p | 19:00 Diákok és nyugdíjasok 20% kedvezménnyel válthatnak jegyet Jegyvásárlás
2017.12.09. szo | 19:00

Szereposztás:


Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!