Pécsi Nemzeti Színház MŰSORFÜZET 2022/2023-as évad

2022/2023-as évad MŰSORFÜZET

2022. 09. 16-20. Marina Pérez Ahedo fotó: Borbás Betti

Kedves Közönségünk! Köszönjük, hogy kíváncsiak ránk! A Pécsi Nemzeti Színház igazgatójaként, az első kerek évad után boldogan és büszkén teszem közzé, hogy a tavalyi évad műsortervét maradéktalanul megvalósítottuk. És nem is akárhogyan. Szinte minden előadásunk teltházas volt. Megtisztelő, hogy kíváncsiak ránk. Külön öröm, hogy a szabályokat betartva, a járványveszély időszakában is sokan váltottak bérletet, és sokan gondolták úgy, hogy az élet kultúra, művészet nélkül mit sem ér. Mi, alkotók, színházcsinálók sem gondoljuk másképp. A közönség visszajelzéseinél nincs fontosabb, és amit az elmúlt évadban Önöktől kaptunk, az mind arra ösztönöz minket, hogy haladjunk tovább a kitűzött úton, a kitűzött célok felé. A színház erkélyén, a színpadokon, kint a téren, minden SzínTéren. A 2022/2023-as évad műsorterve, melyet ezúton tárok Önök elé, jól tükrözi vezetői hitvallásomat: Minőséget minden műfajban! Nemzeti Színházként kötelességünk a műfajok széles skáláján előadásokat létrehozni, hogy színházunk minden korosztály, a legszélesebb társadalmi réteg igényes, tartalmas szórakozását szolgálja. És igen, gondolkoztasson el, és zökkentsen ki, ha a műfaj, vagy a téma megkívánja. Kérem, a műsorfüzet áttanulmányozása után jöjjenek, vásároljanak bérletet, jegyet, PNSZ Ajándékkártyát az új évadra maguknak, vagy akár szeretteiknek ajándékba. Kövessenek minket honlapunkon, mely a tavalyi évben az Év honlapja különdíjat nyerte kulturális kategóriában, facebook és insta oldalunkon, ahol naprakész információkkal vagyunk jelen, iratkozzanak fel hírlevelünkre is, hiszen az további előnyökkel is jár. FÜGGÖNYT FEL! Ez legyen jelszavunk estéről estére együtt, Önökkel! www.pnsz.hu LIPICS ZSOLT igazgató Jászai Mari-díjas színművész

Kedves pécsi színházrajongó! Őszintén bízom abban, hogy Ön is akkora érdeklődéssel fogta a kezébe ezt a műsorfüzetet, amellyel én is tettem! Minden évad előtt kíváncsian várom, hogy kiváló kőszínházunk milyen darabokkal rukkol elő. Idén sincs ez másként, és ezúttal sem kellett csalódnom. Úgy látom, hogy ismét sokszínű és gazdag kultúrájú városunkhoz méltó kínálat csábítja a Pécsi Nemzeti Színházba a publikumot. Biztos vagyok benne, hogy a színház pécsi szerelmesei ebben az évadban is találnak kedvükre való csemegét. Az ókori görög tragédiától a kortárs norvég komédiáig, Rossinitől Molière-ig ismét egy színes és gazdag étlapot tár elénk a színház társulata. Nekünk, kedves pécsiek, nem marad más dolgunk, mint hogy felcsipegessük erről az étlapról a nekünk tetsző ízletes fogásokat. Találkozzunk a színházban! PÉTERFFY ATTILA Pécs polgármestere „Egy nyelven beszélünk, a színház nyelvét használjuk.” (Farkas Dénes, színművész)

BUKSZÁR MÁRTA énekmester BÓKAI ZOLTÁN zenei vezető, karmester BÓDIS ZSUZSANNA énekkari tag BOCSKAI VIRÁG színművész BERA MÁRK színművész BIRI GÁBOR táncművész BENYOVSZKY TAMÁS énekkari tag BERGOVECZ DÁVID énekkari tag BENDE ISTVÁN énekkarvezető DUROVICS GÉZA énekkari tag FÜSTI MOLNÁR ÉVA színművész Jászai Mari-díjas DÉKÁNY DOMINIK énekkari tag DARABONT MIKOLD színművész FERTÁLY KATALIN énekkari tag TÁRSULAT GÖTZ ATTILA színművész

KÁLLAI GERGELY színész JÓZSA RICHÁRD színművész ILLÉS ALEXA színművész HORVÁTH JUDIT korrepetitor GYÖRFI ANNA színművész HARKA MÁTÉ táncművész GULYÁS DÉNES operaigazgató Kossuth-díjas GYŐRFI ISTVÁN operaénekes LAKLÓTH ALADÁR színművész NÉMETH JÁNOS színművész KÖLES FERENC színművész Jászai Mari-díjas HORVÁTH ORSOLYA énekkari tag KECSKÉS ALEXISZ színművész LIPICS ZSOLT igazgató, színművész Jászai Mari-díjas TÁRSULAT PACZÁRINÉ KOVÁCS MELINDA énekkari tag

SZABÓ ERIKA énekkari tag STUBENDEK KATALIN színművész STENCZER BÉLA színművész SÁRKÖZI EDINA énekkari tag SÓLYOM KATALIN színművész Jászai Mari-díjas RUBIND PÉTER énekkari tag SCHUM LÁSZLÓ énekkari tag TÓTH ANDRÁS ERNŐ színművész URBÁN TIBOR színművész TAKARÓ KRISTÓF színművész UNGER PÁLMA színművész SZÉLL HORVÁTH LAJOS színművész TÓTH ZOLTÁN drámapedagógus TÁRSULAT VAJDA ZSÓFIA énekkari tag VÁRADI MARIANNA operaénekes

VERMES TIMEA operaénekes VLASITS BARBARA színművész VIDÁKOVICS SZLÁVEN művészeti vezető színművész TÁRSULAT VARGA ORSOLYA énekkari tag

Függönyt fel!

-20% Nagyszínházi bérlettel rendelkező kedves nézőink 20% kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet az évad folyamán a Kamaraszínházba, az N. Szabó Sándor Terembe, illetve a Pécsi Horvát Színházba hirdetett előadásainkra - 1 bérlettel 1 jegyet 1 produkcióra! • megszokott, jól bevált hely • tervezhető időpontok • elővásárlási lehetőség • kedvezményesebb helyárak • ismerős társaság • otthonosság érzés • rendszeresség • összetartozás élmény • rendszeres kikapcsolódás • baráti találkozások a nézőtéri büfében www.pnsz.hu

NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓK Pécsi Balett Zorba táncjáték Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt Harangozó-díjas és Zachár Lóránd Harangozó-díjas Ken Ludwig Primadonnák bohózat Rendező: Vidákovics Szláven John Kander - Fred Ebb - Bob Fosse Chicago musical a Pécsi Balett társulatával Rendező: Vidákovics Szláven Molnár Ferenc Az üvegcipő vígjáték Gioachino Rossini A sevillai borbély opera Rendező: Nina Kleflin Euripidész Médeia tragédia Rendező: Bozsik Yvette Kossuth-díjas, Érdemes művész

KAMARASZÍNHÁZ ROBINSON! ifjúsági előadás ősbemutató Rendező: Boráros Szilárd Daniel Defoe Robinson Crusoe című regényét Lengyel Tamás fordítását felhasználva színpadra alkalmazta Boráros Milada Enyedi Éva Ö.K.Ö.R. II. Ö.sszes K.Ö.telező R.öviden irodalmi osztálykirándulás ősbemutató Rendező: Tóth Zoltán Paolo Genovese Teljesen idegenek vígjáték Rendező: Bagó Bertalan Jászai Mari-díjas Molière Don Juan vígjáték Rendező: Telihay Péter Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska meseopera Rendező: Gulyás Dénes Kossuth-díjas

Pål Mangor Kvammen - Torfinn Nag - Jon Arne Sægrov - Per Inge Torkelsen Királyrák krumplifészekben komédia Rendező: Böhm György Jászai Mari-díjas és Nádasdy Kálmán-díjas Gerhard Dorfer - Anton Zettel A monarchia utolsó hóhéra voltam monodráma ősbemutató Rendező: Bodonyi József N. SZABÓ SÁNDOR TEREM PÉCSI HORVÁT SZÍNHÁZ

NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: 2022. szeptember 17. szombat Pécsi Balett ZORBA táncjáték két részben RENDEZŐ - KOREOGRÁFUS: JUHÁSZ ZSOLT Harangozó-díjas és ZACHÁR LÓRÁND Harangozó-díjas A rendező munkatársa: Vincze Balázs Harangozó-díjas, Érdemes művész Zeneszerző: Mikis Theodorakisz A librettót Nikosz Kazantzakisz Zorba, a görög című regénye nyomán írta: Böhm György Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas Dramaturg: Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas, Érdemes művész Díszlettervező: Cziegler Balázs | Jelmeztervező: Túri Erzsébet Asszisztens: Kovács Zsuzsanna Madame Hortense koreográfia: Bozsik Yvette Kossuth-díjas, Érdemes művész „Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan. . .” - mondja Zorba, a görög, Nikosz Kazantzakisz önéletrajzi ihletésű regényének ikonikus irodalmi alakja, aki az élet imádatának megtestesítője volt. A történet helyszínét adó falucska elzártságával és vad, kegyetlen szokásaival sajátos atmoszférát kölcsönöz a cselekménynek. Bánatot, gondot felülír azonban a közös tánc, melyet Zorba indít a továbbélés útján. Zorba az őserő legyőzhetetlen képviselője, tánca, a szirtaki, az élni akarás és az élni tudás szimbóluma. Mikis Theodorakisz Zorba című balettjének színrevitelével a Pécsi Balett az elmúlt két évtizedben létrejött karakteres arculatát, a modern megjelenítésű közönségbarát előadások tematikáját folytatja. A társulat célja, hogy innovatív vizualitással és érthető dramaturgiai megfogalmazással juttassák el üzenetüket közönségüknek. Az előadás különlegessége, hogy a koreográfia a modern tánc és a néptánc ritkán használt fúziója. Theodorakisz csodálatos zenéje, az alkotók kreativitása és a Pécsi Balett kiváló táncművészei együtt idézik meg a mitikus görög hős szellemiségét. A Zorba a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában, a Nemzeti Kulturális Alap és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával jön létre. Az előadás budapesti bemutatója a Nemzeti Táncszínházban közös programként valósul meg. Pantone: Red 032 C CMYK : 0, 87, 74, 0 Hexa #FF3333 RGB: 255,51,51 KONCZ PÉTER Fotó: Pesti András

NAGYSZÍNHÁZ Ken Ludwig PRIMADONNÁK bohózat két felvonásban RENDEZŐ: VIDÁKOVICS SZLÁVEN Fordította: Hamvai Kornél Szereplők: Götz Attila, Takaró Kristóf, Illés Alexa, Vlasits Barbara, Laklóth Aladár, Bukszár Márta, Stenczer Béla, Bera Márk Ken Ludwig az egyik legnépszerűbb kortárs amerikai sztárszerző. A Primadonnák című bohózatában két jó barát – megélhetési gondokkal küzdő Shakespeare színész ‒ próbál ügyeskedve pénzhez jutni, mikor váratlanul egy hirdetésre lesznek figyelmesek: „Haldokló asszony keresi szeretteit. Irdatlan vagyon forog kockán...” . Mikor azonban kiderül, hogy a keresett rokonok tulajdonképpen nők, máris megszületik fejükben az ördögi terv, hogy nőnek adják ki magukat, végtére is színészek, a tét pedig nem csekély. Végül is Shakespeare korában is férfi színészek játszották a női szerepeket is – gondolják ők. Csakhogy csetlő-botló figuráik – vagy lehet, nem is oly tehetségesek? – sok-sok önfeledt kacagásra adnak okot esetlenségükkel. A darab folyamán végig ott található a nagy előd, Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiája, melyből a Primadonnák karaktereit kölcsönzi. Mint Shakespeare Vízkeresztjében a komédiázás mellett fény derül gyarló emberi tulajdonságokra, lelepleződnek álságos társadalmi viszonyok is, úgy Ken Ludwig sem hagyja bohózata nézőjét minden tanulság nélkül. Vidákovics Szláven rendezői koncepciója, hogy a bohózat írott szabályai szerint nevettet, miközben érzékenyen rezonál a shakespeare-i párhuzamra, nem utolsó sorban igazi komédiás jutalomjátékot kínálva hőseinek. A színdarabot Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli. www.theatrum-mundi.hu TAKARÓ KRISTÓF GÖTZ ATTILA Fotó: Juhász Éva BEMUTATÓ: 2022. szeptember 24. szombat

CHICAGO musical két felvonásban a Pécsi Balett társulatával Szövegkönyv: Fred Ebb & Bob Fosse Zene: John Kander Versek: Fred Ebb A színdarabot és a dalszövegeket fordította: HAMVAI KORNÉL és VARRÓ DÁNIEL MAURINE DALLAS WATKINS “CHICAGO” című színdarabja alapján KOREOGRÁFUS: Vincze Balázs Harangozó-díjas, Érdemes művész RENDEZŐ: VIDÁKOVICS SZLÁVEN Díszlettervező: Bátonyi György Jelmeztervező: Fekete Katalin Zenei vezető, karmester: Bókai Zoltán Közreműködik a Pécsi Szimfonietta és a Pécsi Nemzeti Színház Énekkara Főbb szerepekben: Stubendek Katalin, Foki Veronika Szulák Andrea, Laklóth Aladár CHICAGO - minden idők legsikeresebb Broadway musicalje a Pécsi Nemzeti Színházban! A történet főhőse két elszánt, izgalmas, vagány nő. A fiatal, ám fényes karriert álmodó bártáncos, Roxie Hart lelövi szeretőjét, aki nem tartotta ígéretét, nem menedzselte eléggé nagyravágyó karrierjét. Roxie börtönbe kerül, ahol megismerkedik Velma Kellyvel, Chicago legragyogóbb csillagával. Roxie álma, hogy címlapsztori legyen, a börtönben megvalósulni látszik. Kell hozzá még ez-az, például a kiváló összeköttetésekkel rendelkező Morton Mama (Muter), és egy korrupt sztárügyvéd, Billy Flynn. A fordulatokban gazdag cselekmény az 1920-as évek Amerikáját idézi. A dohányfüstös, púderillatú világot bemutató előadás az ismerős zenékkel, dalokkal, csodás jelmezekkel, látványos koreográfiával repíti közönségét a vágyak, álmok világát jelentő rivaldafénybe, ugyanakkor megmutatja a média kegyetlen, manipulatív hatalmának árnyoldalát is. A CHICAGO című musicalt Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli. www.theatrum-mundi.hu NAGYSZÍNHÁZ BEMUTATÓ: 2022. október 15. szombat FOKI VERONIKA SZULÁK ANDREA LAKLÓTH ALADÁR STUBENDEK KATALIN

NAGYSZÍNHÁZ Molnár Ferenc AZ ÜVEGCIPŐ vígjáték három felvonásban Díszlettervező: Erdős Júlia Luca Jelmeztervező: Fekete Katalin Zenei vezető: Bókai Zoltán Főbb szerepekben: Stubendek Katalin, Lipics Zsolt Jászai Mari-díjas, Kovács Panka, Józsa Richárd Molnár Ferenc műveinek legfőbb erényét - legyen az regény, vagy drámai műfajból való - a formai tökély, a cselekmény biztonságos gördülékenysége, a kifinomult lélekábrázolás adja. Mindezt humorral fűszerezi. Így a legapróbb kis történet is egész estés szórakoztató vígjátékká nemesül írói leleménye nyomán. Drámáit a világ számtalan színpadán, még a Broadway-n is bemutatták. Az 1924-ben írott, Az üvegcipő című vígjátéka a józsefvárosi cselédlánynak, Szabó Irmának Sipos Lajos éltes műbútorasztalos iránt érzett, minden akadályt elsöprő szerelmét bemutató megható történet. Köztudott azonban, hogy ebben a keserédes vígjátékban Fedák Sárival való viharos szerelmi kapcsolatát írta meg a szerző. A három felvonásos vígjátékban a sok fordulat, megoldhatatlannak tűnő akadályok, összeomló és felépülő kapcsolatok szövevénye, a humor és a kort leleplező irónia segítségével mutatja be a törékeny emberi sorsokat, viszonyokat. Molnár vígjátéka ma is tálcán kínálja magát a színészeknek önfeledt játékra, nézőjének pedig egész estés elgondolkoztató szórakozásra. BEMUTATÓ: 2022. december 3. szombat LIPICS ZSOLT KOVÁCS PANKA JÓZSA RICHÁRD STUBENDEK KATALIN Fotó: Pesti András

NAGYSZÍNHÁZ Gioachino Rossini A SEVILLAI BORBÉLY opera két felvonásban, magyar nyelven RENDEZŐ: NINA KLEFLIN Díszlettervező: Horesnyi Balázs Jászai Mari-díjas, Érdemes művész Jelmeztervező: Rátkai Erzsébet Jászai Mari-díjas, Érdemes művész Közreműködik a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Nemzeti Színház Énekkara Vezényel: Vass András BEMUTATÓ: 2023. január 14. szombat Hihetetlen belegondolni is, hogy Gioachino Rossini ezt a remekművet huszonnégy évesen, csupán három hét leforgása alatt alkotta. Rendezőként - számos zenés színházi és még több vígjáték előadással a hátam mögött - újra felteszem magamnak a kérdést: mit kell a mai közönségnek különös figyelemmel felkínálni e mű erényei közül? Természetesen itt van Cesare Sterbini 1816-ban írott kiváló librettója, amely alapja Pierre Augustina Caron de Beaumarchais 1773ban keletkezett «Sevillai borbély» című vígjátéka. Bár az eredeti mű sokkal erősebb társadalmi éllel rendelkezik, Sterbini megtartotta a történet humoros fordulatait, és kiemelte a kedves történetszövést, különösképp a tömegjelenetek komikumát. Ugyanakkor lenyűgöző Rossini zeneszerzői zsenialitása: zenéjét úgy komponálta meg, hogy az ragyogóan közvetíti az író szándékát. Rendezői feladatom egyszerre egyszerű és nagyon nehéz: hűnek kell maradnom a műhöz, és eközben meg kell találnom annak modernségét is. Drámarendezőként támaszkodni fogok a komikus helyzetek iránti érzékemre, a humorra és gegekre, mivel a mű bőségesen kínál erre okot. Operarendezőként pedig az a célom, hogy e ragyogó szerepek megalkotása során az énekesek úgy közvetítsék a nagy Rossini dallamosságát, szépségét és zsenialitását, ahogyan a szerzőt ma halljuk. Könnyed, felszabadult, szórakoztató, találékony, szerelmes és játékos módon. Nina Kleflin NINA KLEFLIN

NAGYSZÍNHÁZ Euripidész MÉDEIA tragédia két felvonásban RENDEZŐ: BOZSIK YVETTE Kossuth-díjas, Érdemes művész Fordította: Rakovszky Zsuzsa Zene: Philippe Héritier Jelmeztervező: Berzsenyi Kriszta Díszlettervező: Khell Zsolt Jászai Mari-díjas A címszerepben: Darabont Mikold Szereplők: Sólyom Katalin Jászai Mari-díjas, Németh János, Lipics Zsolt Jászai Mari-díjas, Józsa Richárd, Katona Levente, Bocskai Virág, Vlasits Barbara, Illés Alexa, Kecskés Alexisz BEMUTATÓ: 2023. március 11. szombat A Médeia női karaktere a görög drámák legmegosztóbb, motivációjában legérthetetlenebb és legkegyetlenebb szerepe, amely komoly lelki és szellemi feladat elé állítja az őt alakító színésznőt. Hogyan képes valaki megölni a saját gyermekeit? Ez teljességgel felfoghatatlan, és senki sem érti, miközben a bűnügyi hírek tele vannak ilyen borzalmas esetekkel, melyeket a szenzáció éhes sajtó kéjesen boncolgat olvasóit elrémisztve vagy kielégítve. Euripidész Médeiája a modernkori feminizmus tanmeséje is lehetne. A nő, aki nagy tudása birtokában azt gondolja bármit megtehet az égi törvényekkel szemben. Az univerzumban azonban minden cselekedet látható, és következményeket von maga után. Médeia története talán most aktuálisabb, mint valaha: engedjük-e gyermekeinket alvajáróként egy pusztító, digitális robotizált világba, vagy megismertetjük velük a teremtett világot, az értékeket és a saját istenképüket? Ölni nemcsak tevékenyen lehet, hanem passzívan is. Vajon hányan vagyunk, akik az elvárások vagy a könnyebb út miatt magára hagyjuk gyermekeinket? Számomra a Médeia történet sokkal többet jelent egy gyermekgyilkos nő tragédiájánál. Tükröt tart a kegyetlen és közömbös társadalmunknak, amit a gyűlölet, a féltékenység, a megosztás működtet. Valahol mindannyian Médeiákká válhatunk, ha nem lépünk ki a napi rutin és az illúzió világából. Bozsik Yvette DARABONT MIKOLD Fotó: Pesti András

KAMARASZÍNHÁZ ROBINSON! ifjúsági előadás két részben ősbemutató RENDEZŐ: BORÁROS SZILÁRD Daniel Defoe Robinson Crusoe című regényét Lengyel Tamás fordítását felhasználva színpadra alkalmazta Boráros Milada Dramaturg: Boráros Milada Díszlet- és jelmeztervező: Boráros Szilárd Zene: Takács Dániel és Pilári Áron Koreográfus: Lehőcz Zsuzsa A címszerepben: Széll Horváth Lajos Ki ne emlékezne gyermekkorából arra a végzetes elhatározásra, hogy világgá megy? Nagy bátorságot véve hátrahagyva a szülői házat, a szülők által korlátozott élet helyett az önállóságot, szabadságot választva… Ha mindenki nem is mert nekiindulni a nagyvilágnak, de a gondolat és az ezzel összefüggő felnőtté válás iránti vágy, minden kiskamasz életében természetesen eljön. A ROBINSON! című zenés ifjúsági előadásunkkal erre az életérzésre kívánunk reflektálni, illetve a főhős számos kalandján át bemutatni, hogy milyen lehet a saját belső késztetésünk megértése, érvényesülése, és milyen következménnyel jár mindez. Az előadás rámutat arra is, hogy az otthon elhagyását követően a kudarcok és a kiábrándulás a saját romantikus elképzelésekből, a határaink túllépése, küzdés az életéért és szabadságért, a felelőségvállalás, a magány megtapasztalása miként viszi előre és teszi éretté gondolkodásunkat. Fontos eleme a kalandoknak az eltérő gondolkodással és kultúrával való szembesülés, annak megértése és elfogadása, a barátság, a természettel való kapcsolat átértékelése, az önazonosság megélése, végül a saját út megtalálása. Az előadást 10 éves kortól ajánljuk, ugyanakkor a családok, baráti- és iskolai közösségek, felnőttek számára is érdekessé, élvezhetővé kívánjuk tenni a zene, mozgás és a legváltozatosabb színpadi eszközök kombinálásával. Az előadás létrehozója egy összeszokott, számos sikert magáénak tudó alkotócsoport, akiknek hitvallásuk a gyermek- és ifjúsági színházi előadások létrehozása. BEMUTATÓ: 2022. szeptember 25. vasárnap Fotó: Juhász Éva

KAMARASZÍNHÁZ Enyedi Éva Ö.K.Ö.R. II. Ö.sszes K.Ö.telező R.öviden irodalmi osztálykirándulás két részben ősbemutató RENDEZŐ: TÓTH ZOLTÁN Díszlettervező: Torbán Eszter Tünde Jelmeztervező: Istvánfi Fruzsina Szereplők: Bera Márk, Bocskai Virág, Illés Alexa, Katona Levente, Kecskés Alexisz, Vlasits Barbara Az antik világ drámái, a reneszánsz és romantika irodalma hogyan férhet el egy színpadra? Ennyi tragikus hős, emblematikus drámai szerep hogyan és miért fog egyidejűleg találkozni? Korokat és dimenziókat leküzdve áll össze a megmentők csapata, de vajon mit vagy kit kell megmenteni? Candide, Odüsszeusz, Hamlet, Anyegin, Ophélia, Melinda, Tatjana és társaik nagy feladat előtt állnak: a világ, amelyben eddig éltek, vagy amelyben próbáltak élni, átalakult. Most nemcsak magukon kell segíteniük, hanem rajtunk is. Ők maradtak az egyetlen esélyünk. Esély arra, hogy megmeneküljünk. Hat játszó a színpadon, számtalan helyzet és jelenet, amely egy közös cél felé vezet, ám azt, hogy most mi a közös cél, csak együtt deríthetjük ki, együtt élhetjük túl. Ö.sszes K.Ö.telező R.öviden - ezúttal a 9. és 10. évfolyam kötelező irodalmának drámai hősei jelennek meg egy zenés irodalmi utazásban. Tóth Zoltán BEMUTATÓ: 2022. október 8. szombat BERA MÁRK KECSKÉS ALEXISZ BOCSKAI VIRÁG ILLÉS ALEXA VLASITS BARBARA KATONA LEVENTE

KAMARASZÍNHÁZ Paolo Genovese TELJESEN IDEGENEK vígjáték két részben Készült Paolo Genovese filmje alapján RENDEZŐ: BAGÓ BERTALAN Jászai Mari-díjas Fordította: Sediánszky Nóra Szereplők: Darabont Mikold, Széll Horváth Lajos, Vidákovics Szláven, Illés Alexa, Köles Ferenc Jászai Mari-díjas, Tóth András Ernő Hét jó barát, egy összeszokott baráti társaság együtt vacsorázik. Mindenki ismer mindenkit. Vagy mégsem? Vagy nem teljesen úgy? Hőseink a közös este folyamán különös játékot találnak ki: kirakják az asztalra a mobiltelefonjaikat és megállapodnak, ha bárkinek jelez a készüléke, ki kell hangosítani, hogy együtt hallgassák meg a hívásokat, együtt olvassák el a bejövő szöveges és képes üzeneteket. Már a közös döntés pillanatában érződik, hogy a vállalás veszélyeket rejt magában. A telefonok pedig sorban csengenek, búgnak, pittyennek… Az este folyamán megannyi titok kerül felszínre, biztosnak vélt kapcsolatok kérdőjeleződnek meg. A kifelé mutatott életek, az egymást jól ismerő barátok ott állnak egymás előtt „meztelenül”, s nem csak a leleplezett bizonyossággal, hanem a további kérdéseket felvető bizonytalanságaikkal is együtt kell tovább élniük. A sok-sok keserédes humorral fűszerezett előadás Paolo Genovese 2016-os nagysikerű filmje alapján készült, de számos országban, így itthon is készült a filmnek magyar változata. A Jászai Mari-díjas Bagó Bertalan először rendez a Pécsi Nemzeti Színházban, az előadás szereplőit pedig mind jól ismerjük… vagy mégsem? DARABONT MIKOLD KÖLES FERENC SZÉLL HORVÁTH LAJOS VIDÁKOVICS SZLÁVEN TÓTH ANDRÁS ERNŐ ILLÉS ALEXA BEMUTATÓ: 2022. november 26. szombat

KAMARASZÍNHÁZ Molière DON JUAN vígjáték két felvonásban RENDEZŐ: TELIHAY PÉTER Fordította: Petri György Kossuth- és József Attila-díjas A címszerepben: Köles Ferenc Jászai Mari-díjas „Don Juan, a sevillai szédelgő” – így hallunk először erről a titokzatos, későbbi korokban már-már démonikussá stilizált alakról, a „nők megrontójáról”, a kalandorról és cinikus gazemberről, szívek és női testek tolvajáról, a hódítóról és simlis csalóról. Don Juan útját dús erotika, megrontott, tisztességes nők, jóravaló, de becsapott polgárok, tönkretett életek szegélyezik. Amerre jár, nyomában büszkeségükben megtiport apák, megcsalt férjek dühös indulata, tönkretett lányok, asszonyok zokogása zeng. Moliére azonban nem lenne Moliére, ha ehhez a legendás botrányhős figurához is nem a maga kritikus, ironikus módján nyúlna. Don Juan alakján és történetén keresztül Moliére társadalmi röntgenképet készít. Kérkedő szemtelenségével, féktelen gátlástalanságával Don Juan a kor álszentségét és felületességét, hazug értékeit leplezi le. Apa és Fiú, Úr és Szolga, Férj és Feleség kapcsolatában a cinizmusra cinizmussal, a hazugságra hazugsággal, az álszentségre álszentséggel válaszol. Érti és beszéli a kor és az emberek nyelvét, feltépi a rideg társadalmi formákat, és szembesíti a szereplőket saját gyarlóságaikkal. Öntörvényű alak, a szabadság vándora. Bukása szükségszerű. Telihay Péter Bemutatónk a 400 éve született Molière előtt tiszteleg. BEMUTATÓ: 2023. január 21. szombat KÖLES FERENC Fotó: Pesti András

KAMARASZÍNHÁZ Engelbert Humperdinck JANCSI ÉS JULISKA meseopera két részben RENDEZŐ: GULYÁS DÉNES Kossuth-díjas Közreműködik a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézet zenekara Vezényel: Kocsár Balázs Liszt Ferenc-díjas, Érdemes- és Kiváló művész, valamint Bókai Zoltán A mese, az eszmélni készülődő gyermeki szellem szikráztatója. A mesék nyújtotta élmény élethosszig hat, alakítja a szellemet, utat mutat, örök emberi értékeket közvetít, s ezek mentén kínál olyan megoldásokat, melyek felnőtt korunkban is segítenek döntéseinkben. Ha egy ilyen - történetesen Grimm - mese megtalál egy olyan zeneszerzőt, mint Humperdinck, akit maga Gustav Mahler is a tökéletes zenei szerkesztés mesterének tartott, akkor biztosra vehető, hogy remekmű születik. Ilyen romantikus-posztromantikus remekmű a Jancsi és Juliska. Ez a csodálatos meseopera a gyermekekhez szól. Nem csak varázslatosan szép dallam-, és harmóniavilágával nyűgöz le, de azzal is, amilyen tökéletességgel illeszti mindezt a gyermeki lélek, a Grimm mese és a színpadi jelenlét világába. Az előadásban természetesen főként a Pécsi Nemzeti Színház társulatának művészeit láthatjuk, de - mint már eddig is oly sokszor - fiatal, egyetemi tanulmányokat végzett vendégművészek, és a PTE Művészeti Karának énekművész szakos hallgatói is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Humperdinck meseoperája méltán szerepel a nemzetközi operaporondon. A Pécsi Nemzeti Színház legifjabb és persze kortalan közönsége sem nélkülözheti ezt a remekművet. Gulyás Dénes BEMUTATÓ: 2023. március 18. szombat GULYÁS DÉNES Fotó: Pesti András

PÉCSI HORVÁT SZÍNHÁZ Pål Mangor Kvammen – Torfinn Nag – Jon Arne Sægrov – Per Inge Torkelsen KIRÁLYRÁK KRUMPLIFÉSZEKBEN komédia egy részben RENDEZŐ: BÖHM GYÖRGY Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas Fordította: Deres Péter Játsszák: Uhrik Teodóra Kossuth-díjas és Vári Éva Kossuth-díjas Igen, tisztelt Hölgyek és Urak, kedves Nézőink, ők ketten a főszereplői, a szereplői ennek a komédiának. Tulajdonképpen többet nem is kellene írni erről az előadásról, mert ez a két név szinte mindent elárul! És garancia egy csodálatosan pazar színházi estére! Kortárs norvég dráma, méghozzá olyan, amely két nyolcvanéves, a mosedotteni idősek otthona lakójáról szól. Egy szoba, két ágy, benne egy tehetős, hajdani golden girl és egy exszakácsnő. Két eltérő emberi sors keresztezi egymást, amelyeknek normál esetben nincs metszéspontjuk. A páros egyik résztvevője az élet vaskos örömeit élvező Maggi, aki végre egyedül élvezhetné otthonbéli szobáját, mert szobatársa, Mrs. Orkanger az éjjel jobblétre szenderült. Éppen csak leszállna az első nyugodt éj, amikor bekopog az ajtón, majd be is lép a páros másik tagja, egy jól öltözött hölgy, Lillemor. A darab az ő „nagy találkozásuk” története. És még Lillemor leánykori szerelme, Georg is beköltözik az otthonba, aki közös ellenséggé válik. Hol kicsit bánatos, hol nagyon is nevettető komédia. Böhm György BEMUTATÓ: 2022. november 12. szombat UHRIK TEODÓRA Fotó: Fabinyi Annamária VÁRI ÉVA Fotó: Pesti András

N. SZABÓ SÁNDOR TEREM Gerhard Dorfer - Anton Zettel A MONARCHIA UTOLSÓ HÓHÉRA VOLTAM monodráma ősbemutató RENDEZŐ: BODONYI JÓZSEF Lang József szerepében Stenczer Béla a Pécsi Nemzeti Színház Örökös Tagja Fordította: Bodonyi József Látványtervező: Lengyel Péter Jelmeztervező: Istvánfi Fruzsina Lang József Császári és Királyi Ítéletvégrehajtó közismert és köztiszteletben álló figurája volt a Monarchia és Bécs világának a XX. század elején. Népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy vidéki útjain mindig hatalmas tömeg fogadta az állomáson, és a becslések szerint 10 ezren vettek részt a temetésén. Lang a hóhéri pályát élete hivatásának tekintette, és rendkívül büszke volt arra a szakmai tudásra, amelyet képviselt. Ennek érdekében saját fejlesztéseket eszközölt, és munkáját igyekezett egyre gyorsabban és pontosabban elvégezni. Személye és világlátása esszenciája annak az avítt és világbirodalmi nosztalgiában tévelygő, konzervált feudális korszaknak, amelynek az I. világháború vetett véget. Lang pályafutása a Monarchiával együtt ért véget, 1919-ben. A nyugdíjazását követően vetette papírra vis�- szaemlékezéseit, amelyből Gerhard Dorfer és Anton Zettel megírta ezt a monodrámát. Azóta ez a színmű, amelyből már hangoskönyv és tévéjáték is készült, a német nyelvű színjátszás állandó darabja. Bodonyi József BEMUTATÓ: 2023. január 13. péntek STENCZER BÉLA Fotó: Pesti András

TOVÁBBRA IS MŰSORON A nagymama NAGYSZÍNHÁZ NAGYSZÍNHÁZ A padlás Valahol Európában Utánképzés ittas vezetőknek Sóska, sültkrumpli A mi utcánk A tanítónő A miniszter félrelép Pécsi Balett: Lúdas Matyi Csókos asszony NAGYSZÍNHÁZ N. SZABÓ SÁNDOR TEREM NAGYSZÍNHÁZ NAGYSZÍNHÁZ PÉCSI HORVÁT SZÍNHÁZ KAMARASZÍNHÁZ KAMARASZÍNHÁZ KAMARASZÍNHÁZ

BÉRLETAJÁNLATUNK 2022/2023-AS ÉVAD JEGYÁRAK NAGYSZÍNHÁZ 5900 Ft 3200 Ft 2300 Ft Chicago 4400 Ft 2400 Ft 1700 Ft Primadonnák | Az üvegcipő 3900 Ft 2100 Ft 1500 Ft Pécsi Balett: Zorba | A sevillai borbély | Médeia A miniszter félrelép | Csókos asszony Valahol Európában 3500 Ft 1900 Ft 1300 Ft A nagymama | A padlás KAMARASZÍNHÁZ 3900 Ft Teljesen idegenek | Don Juan 2400 Ft Robinson! | Ö.K.Ö.R. II. Jancsi és Juliska 3500 Ft Utánképzés ittas vezetőknek 3000 Ft A tanítónő 2000 Ft Pécsi Balett: Lúdas Matyi PÉCSI HORVÁT SZÍNHÁZ 3900 Ft Királyrák krumplifészekben 3500 Ft Sóska, sültkrumpli N. SZABÓ SÁNDOR TEREM 2400 Ft A monarchia utolsó hóhéra voltam 2000 Ft A mi utcánk

BÉRLETAJÁNLATUNK 2022/2023-AS ÉVAD FIGYELEM! Amennyiben 2022. szeptember 9-ig megvásárolják új nagyszínházi bérleteiket, a tavalyi évadban bérletet váltott nézőink 15% „hűségkedvezményt” vehetnek igénybe. Nagyszínházi bérlettel rendelkező kedves nézőink 20% kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet az évad folyamán a Kamaraszínházba, az N. Szabó Sándor Terembe illetve, a Pécsi Horvát Színházba hirdetett előadásainkra - 1 bérlettel 1 jegyet 1 produkcióra! BERA MÁRK Fotó: Kis Kata Linda A négy és öt fős páholyok összes székének megvásárlásakor 20% kedvezményt adunk a teljes bérletárakból. A kedvezmény miatt páholybérlet vásárlása az interneten online nem lehetséges.

NAGYSZÍNHÁZI BÉRLETEK PÉCSI BALETT: ZORBA PRIMADONNÁK | CHICAGO AZ ÜVEGCIPŐ A SEVILLAI BORBÉLY MÉDEIA 2022/2023-as évad Teljes ár Diák, nyugdíjas ár Földszint, erkély, páholy első szék Páholy hátsó szék, karzat Földszint, erkély, páholy első szék Páholy hátsó szék, karzat PREMIER BÉRLET (szombat) 25.900 Ft 13.900 Ft — — SOMLAY ARTÚR BÉRLET (szombat) 21.900 Ft 12.900 Ft — — LATINOVITS ZOLTÁN BÉRLET (szombat, vasárnap) SIPOS LÁSZLÓ BÉRLET (péntek, szombat) MENDELÉNYI VILMOS BÉRLET (péntek, vasárnap) 21.900 Ft 12.900 Ft 19.900 Ft 10.900 Ft ÖTÓRAI BÉRLET (szombat, vasárnap) SZALMA LAJOS BÉRLET (csütörtök) 20.900 Ft 11.900 Ft 18.900 Ft 10.900 Ft SZENDRŐ JÓZSEF BÉRLET (szerda, csütörtök) KEDDI BÉRLET (kedd) URAY TIVADAR BÉRLET (változó napokon) 19.900 Ft 10.900 Ft 17.900 Ft 9.900 Ft SZABÓ SAMU BÉRLET (változó napokon) PÉTER GIZI BÉRLET (változó napokon 15.00 órakor)

„AHOGY TETSZIK” REPERTOÁRBÉRLET SZABADON VÁLASZTHATÓ ELŐADÁSOK 2022/2023-as évad Teljes ár Diák, nyugdíjas ár 4 ELŐADÁS SZABADON VÁLASZTHATÓ 15.900 Ft — 6 ELŐADÁS SZABADON VÁLASZTHATÓ 22.900 Ft — 8 ELŐADÁS SZABADON VÁLASZTHATÓ 26.900 Ft — „AHOGY TETSZIK” REPERTOÁRBÉRLET Az „AHOGY TETSZIK” repertoárbérlet vásárlásakor csak azt kell eldöntenie, hány előadást szeretne látni az évadban, a repertoáron lévő produkciókból. A kiválasztott előadásokra szóló belépőjegyeit a színház Jegypénztárában, a bérlete felmutatásával veheti át. ÚJDONSÁG! Kedves Nézőink kényelme érdekében a 2022/2023-as évadtól lehetőséget biztosítunk a bérlet online felületen történő beváltására. Így e-mailen pdf formában kapja meg a jegyet, melyet kinyomtatni sem szükséges, mobil eszközön bemutatva is elfogadjuk. www.pnsz.hu Előzetes telefonos helyfoglalásra lehetősége van a Jegypénztárban történő beváltás esetén. Elővásárlási lehetőséget biztosítunk az aktuális havi jegyértékesítés kezdetét megelőző három napon. A bérlettel egy előadás csak egy alkalommal tekinthető meg! Az „Ahogy tetszik” bérlet bármikor váltható, érvényes az aktuális évad utolsó előadásáig. A bérlet az emelt jegyárú szilveszteri- és a vendégelőadásokra nem érvényes, de ettől a színház az évad során alkalmanként eltérhet. 20 fő felett 10% csoportkedvezmény vehető igénybe!

PNSZ AJÁNDÉKKÁRTYA VÁSÁRLÁS SZEMÉLYESEN 2022. augusztus 23-tól a Jegypénztár nyitvatartási idejében, tetszőleges összegben. ONLINE vásárolható címletek: 5.000 Ft, 10.000 Ft, 20.000 Ft. BEVÁLTÁS A Pécsi Nemzeti Színház saját előadásaira és bérleteire, akár online a www.pnsz.hu felületén, illetve személyesen Jegypénztárunkban. A PNSZ Ajándékkártya egyenlege több részletben is felhasználható az évad utolsó előadásáig. Ne feledje! Az ajándékkártya vásárlására az egész évad során lehetőséget biztosítunk! Keresse munkatársainkat bizalommal! PNSZ Ajándékkártyát SZÉP kártyával nem lehet vásárolni! A PNSZ Ajándékkártya készpénzre nem váltható! IFJÚSÁGI BÉRLET PÉCSI BALETT: ZORBA AZ ÜVEGCIPŐ | MÉDEIA DON JUAN | Ö.K.Ö.R. II. 2022/2023-as évad Teljes ár BÉRLETÁR 14.900 Ft GYERMEK- BÉRLET A PADLÁS | ROBINSON! JANCSI ÉS JULISKA 2022/2023-as évad Teljes ár BÉRLETÁR 6.200 Ft 20 fő feletti csoportos vásárlás esetén 10% kedvezményt biztosítunk. A kísérő tanárok (minden huszadik diák után egy fő) az 5 előadást 25 Ft-ért tekinthetik meg. A kísérő tanárok (minden huszadik diák után egy fő) a 3 előadást 15 Ft-ért tekinthetik meg.

DIÁKTICKET A Diákticket a pedagógusok, diákközösségek számára biztosít lehetőséget, hogy a megrendelőn szereplő produkciókból kedvezményes feltételekkel választhassanak előadásokat. Az előre megvásárolt csoportos jegyeket a közönségszervezőkkel egyeztetett időpontokban érvényesíthetik. A kínálatból minimum 4 különböző előadást kell választani. Egy előadásra a vásárolt összes Diákticket maximum 40%-át lehet, illetve minimum 10%-át kell felhasználni. A legkisebb vásárolható mennyiség 100 db. A diákcsoportokat kísérő pedagógusok számára (minden huszadik diák után egy fő) 5 Ft-ért kísérő jegy váltható, melyre kizárólag a csoportos rendeléssel egyidejűleg van lehetőség. A diákcsoportokat kísérő pedagógusok számára (minden huszadik diák után egy fő) 5 Ft-ért kísérő jegy váltható, melyre kizárólag a csoportos rendeléssel egyidejűleg van lehetőség. 3.500 Ft AZ ÜVEGCIPŐ | PRIMADONNÁK 3.100 Ft MÉDEIA | A SEVILLAI BORBÉLY CSÓKOS ASSZONY AMINISZTER FÉLRELÉP (16+) VALAHOL EURÓPÁBAN PÉCSI BALETT: ZORBA 2.700 Ft A NAGYMAMA 3.100 Ft DON JUAN 2.400 Ft A TANÍTÓNŐ UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK 1.900 Ft Ö.K.Ö.R. II. | JANCSI ÉS JULISKA 1.600 Ft PÉCSI BALETT: LÚDAS MATYI 2.400 Ft SÓSKA, SÜLTKRUMPLI HAVI JEGYELŐVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG Nagyszínházi bérlettel és „Ahogy tetszik” repertoárbérlettel, valamint PNSZ Ajándékkártyával rendelkező nézőinknek elővásárlási és előfoglalási lehetőséget biztosítunk, mely az aktuális havi jegyárusítás kezdetét megelőző 3 napban jegyvásárlásra, illetve jegyfoglalásra jogosít fel, a Jegypénztárban. Gyakran előfordul, hogy több hónapot várni kell, míg legnépszerűbb előadásainkra jegyhez jutnak nézőink. Ezzel a lehetőséggel bérleteseink előnyhöz jutnak, olyan előadásra is biztosan bejuthatnak, melyet bérletük nem tartalmaz. Éljen a lehetőséggel! Az aktuális elővásárlási időszakokról honlapunkon nyújtunk tájékoztatást az évad folyamán. NAGYSZÍNHÁZ KAMARASZÍNHÁZ

INFORMÁCIÓK Bérletvásárlási időszak: 2022. augusztus 23. - szeptember 30. Régi bérlőink helyét szeptember 9-ig tartjuk fenn, eddig újíthatják meg bérleteiket a megszokott helyükre. A nagyszínházi Premier bérlet árusítását 2022. szeptember 9-én lezárjuk. FIGYELEM! „Ahogy tetszik” bérlet, „Diákticket”, „PNSZ Ajándékkártya” az évad végéig folyamatosan váltható! Bérletet - honlapunkon keresztül - online is vásárolhatnak 5% kedvezménnyel, SZÉP Kártyával is fizethetnek - a kedvezményes bérletek kivételével (Ahogy tetszik bérlet, hűségkedvezmény, nyugdíjas- és diák kedvezmény) www.pnsz.hu SMS ÉRTESÍTŐ Amennyiben a bérlet vásárlásakor kitölti az sms-értesítő igénylőlapot, minden előadás előtt emlékeztető üzenetet küldünk Önnek az aktuális előadása időpontjáról. FIGYELEM! Az SMS-értesítést minden évadban szükséges megújítani az igénylőlap kitöltésével. BÉRLETIDŐPONT - CSERE Amennyiben Önnek nem felelne meg az adott előadás kitűzött időpontja, az évadban 2 alkalommal lehetőséget biztosítunk időpontcserére, mely a jegypénztárban, a bérleten lévő vonalkód segítségével, legkésőbb 3 nappal az eredeti időpont előtt kérhető. Az új időpontban nem tudjuk garantálni bérletes helyét. Amen�- nyiben az előadás időpontja előtt nem történik meg a csere, az előadást megnézettnek tekintjük, későbbi pótlásra már nincs lehetőség.

Impresszum Felelős kiadó: Lipics Zsolt, igazgató Szerkesztette: Zábrádi Mariann Grafika: Szabó Gabriella Címlapfotó: Cseri László Portréfotók: Pesti András Fotók: Fabinyi Annamária, Juhász Éva, Kis Kata Linda, Körtvélyesi László, Mihály László, Molnár Arnold , Pesti András Nyomda: Duplex Rota, Pécs www.pnsz.hu KEDVEZMÉNYEK LAST MINUTE KARZATJEGYEK A Nagyszínház előadásaira az előadás napján 50% kedvezménnyel vásárolhatók a karzatra szóló jegyek. TÜKE KÁRTYA KEDVEZMÉNY Tüke Kártya tulajdonosok színházunk saját produkcióira 30% kedvezménnyel válthatnak a Nagyszínház karzatára szóló jegyet. HUNGARYCARD 50% kedvezmény a színházjegy árából maximum 2 fő részére. PÁHOLYKEDVEZMÉNY A négy- és öt fős páholyok összes székének megvásárlásakor 20% páholykedvezményt adunk a jegyárakból. A kedvezmény az internetes vásárláskor nem érvényesíthető, ezért teljes páholyok vásárlására kizárólag jegypénztárunkban van lehetőség. DIÁK- ÉS NYUGDÍJAS KEDVEZMÉNY A havi műsorban külön piros ponttal megjelölt előadásokra diákok és nyugdíjasok 20% kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet személyesen jegypénztárunkban, diák, illetve nyugdíjas igazolványuk felmutatásával. A jogosultságot a jegykezelő személyzet ellenőrzi. Bérlettel rendelkező kedves nézőink 20% kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet az évad folyamán a Kamaraszínházba, az N. Szabó Sándor Terembe, illetve a Pécsi Horvát Színházba hirdetett előadásainkra - 1 bérlettel 1 jegyet 1 produkcióra! FIGYELEM! • Későn érkező nézőink csak a szünetben foglalhatják el helyüket a nézőtéren. • Jegyet a bérletes előadásokra is árusítunk. • Jegyet, bérletet online SZÉP Kártyával is vásárolhat. • Az előadásokról kép és hangfelvételt készíteni tilos! A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

KÖZÖNSÉGSZOLGÁLATI IRODA NYITVATARTÁS (7621 Pécs, Színház tér 1.) Hétfő - Péntek: 9.00 -16.00 Szombat - Vasárnap: ZÁRVA Telefon: 72/512-675, 72/512-669 E-mail: jegy@pnsz.hu Csoportos, illetve egyéni jegy előrendelését személyesen és telefonon a Közönségszolgálati Iroda nyitvatartási idejében fogadjuk. JEGYPÉNZTÁR NYITVATARTÁS 2022. augusztus 23-án 13.00 órától 19.00 óráig 2022. augusztus 24-től évad végéig: Hétfő - Péntek: 10.00-19.00 Szombat - Vasárnap: ZÁRVA Telefon: 72/211-965 Bérlet- és jegycserére valamint jegyvásárlásra kizárólag a Jegypénztár nyitvatartási idejében van lehetőség. Telefonos foglalásokat a Jegypénztár nem fogad. www.pnsz.hu Kiemelt támogatók Kiemelt partnerek Médiapartnerek

RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=