Visszaigazolás és megérkezés egyben


Már nyolc éve tartozik a Pécsi Nemzeti Színház társulatához, akkor még főiskolai hallgatóként érkezett. Az eltelt évek alatt elmondása szerint sokszor volt szerencséje is, ugyanakkor a Szendrő-díjat egyfajta szakmai kontúrnak is tartja.
Vlasits Barbarával beszélgettünk.



– A díj fontos állomás a szakmai életemben, úgy érzem, ez visszaigazolás és megérkezés is egyben számomra – mondta Barbara. – Mostanra érzem már azt is, hogy megtalálnak olyan szerepek, amelyekben szívesen játszom, van már bennem komolyabb feladat, most kezdek kilépni abból a korszakomból, hogy már ne csak naívákat vagy kisgyerekeket játsszak, ami nyilván az alkatomból is adódik.

– Mekkora presztizse van ennek a díjnak?

– A társulaton belül nagy, hiszen ezt a kollégák adják. Szerintem sok mindent le kell tenni az asztalra ahhoz, hogy egyáltalán számításba jöjjön. Ez a díj azt is jelenti, hogy a társulat végérvényesen befogad, kollégaként tekintenek rád.

– Egy új tagnak egyébként nehéz a beilleszkedés? Hogyan emlékszel vissza a Te indulásodra?

– Akkoriban a színházi világ nekem teljesen új volt, a Kaposvári Egyetem pedig alapvetően egy zárt burok. Amikor idekerütem, harmadéves hallgató voltam még, és Szikora János hívott a Kétfejű fenevadba játszani. Nagyon kedvesek voltak már akkor is a kollégák. Emlékszem, nem hagytak sosem magamra, mindig megkérdezték, hogy aznap szabad vagyok-e, és mindig vittek mindenfelé a városban. Így elég hamar lettek barátaim. Például Józsa Ricsivel, aki szintén Kaposvárról jött, hamar megtaláltuk a közös hangot.
A színházi világ szempontjából azonban egyértelműen itt „szocializálódtam” szakmai értelemben, akkoriban minden új volt nekem, a nagyszínpad hangulata, miliője. De nagyon sok támogatást kaptam. Sokszor kértem a többieket, hogy jelezzenek vissza bátran nekem, hogy mi az, ami rossz, mert tanulni, fejlődni szerettem volna. Ebben ők partnerek voltak, amiért mai napig hálás vagyok nekik.

– Szakmailag is ennyire gördülékeny volt a beilleszkedés?

– Amikor a Szikora-darabban játszottam, itt volt a Tordy Géza is, aki akkor engem nagyon megkedvelt. Aztán a következő évadban ő rendezte Molnár Ferenc Doktor úrját, és abban felkért egy fiatal, csitri lány szerepére, akinek állandóan tanulnia kell. Persze ez nem volt ismeretlen számomra, de közben pont akkora feladat volt, amivel viszonylag könnyen belejöttem a szakmába. Később többször be kellett ugranom más szerepekbe, amik nagyon jó gyakorlási lehetőséget jelentettek.
Akkoriban egyébként Zalaegerszegre és Kecskemétre is hívtak, de számomra Pécs lett a biztos és vállalható jövőkép.
Persze azért voltak hullámvölgyek, de ez egy ilyen szakma. Van, amikor kevesebb szerep talál meg, van, amikor pedig el vagyunk halmozva. Fontos, hogy ilyenkor ebből tudjunk táplálkozni, meríteni a későbbi időkre. És hát azért azt is látni kell: a színészeknek semmi sem jó, ha sokat játszanak, az sem, ha keveset, az sem, mindig hisztiznek… 

– Elmondod, hogy Te kire szavaztál a díjnál?

– Ez titkos, úgyhogy nem. De meg kell mondjam, nagyon meglepett, hogy a kollégák engem választottak, nagyon köszönöm nekik!


A Szendrő-díjról
A díjat Szendrő József a legendás direktor és színművész emlékére Máthé Erzsi, Szendrő első felesége és Lengyel György, a Pécsi Nemzeti Színház akkori igazgatója alapította. A színház művészei minden évben titkosan szavaznak arról, szerintük melyik kollégájuk teljesítményét tartották a leginkább kiemelkedőnek az elmúlt évadban. A díjra azok a művészek jelölhetők, akik legalább három éve tagjai a társulatnak és azok szavazhatnak, akik legalább egy éve tagjai a színháznak. A díj átadására minden évadban az első nagyszínházi bemutató alkalmával kerül sor. Idén az Oliver! premierje után vehette át a díjat Vlasits Barbara Rázga Miklós igazgatótól és Götz Attilától, tavalyi díjazottól.


Vissza a hírekhez

További hírek

2019. 12. 04.

Közeleg Az úrhatnám polgár premierje

Molière művéből Rudolf Péter állít színpadra összművészeti vihoráncot a Pécsi Nemzeti Színházban.

2019. 11. 25.

Januári jegyek előfoglalása és jegyvásárlás

A 2020. januári előadásaink előfoglalási időszaka november 27-én 10 órakor kezdődik, a jegyvásárlás pedig december 3-án 10 órától érhető el mindenki számára személyesen és online egyaránt.

2019. 11. 15.

Akadálymentes előadás volt Az elveszett Csontváry

Az idei évadban is folytatódnak az akadálymentesített előadások a Pécsi Nemzeti Színházban. A budapesti 90 decibel Project szervezet munkatársai ezúttal a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesületének tagjai számára segítettek Az Elveszett Csontváry című előadás vizuális megértésében.