Költészet napi forgatag

2012. április 11-én, József Attila születésnapján délután 4 órától várjuk a kicsiket és nagyokat! RÉSZLETES PROGRAM!

Költészet napi forgatag

Kapcsolódó anyagok


Háromórás folyamatos verselés magyar színészóriások megidézésével, irodalmi beszélgetések, retro könyvvásár, borkóstolás és egy hatalmas születésnapi kugler torta - hogy csak néhány főszereplőt említsünk a Pécsi Nemzeti Színház, a Jelenkor  Irodalmi és Művészeti Folyóirat, a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár, a Pannon Klassz Közösségi Kulturális Klaszter és a Pécs Médiaközpont közös költészet napi rendezvényéről.

 

Április 11-én, József Attila születésnapján délután 4 órától lírával telik meg a belváros ékköve, a Színház tér, ahová kicsiket és nagyokat egyaránt várnak a szervezők. A már említett programelemeken túl már két órától középiskolások performansza csábítja a környéken sétálókat az eseményre. A poézis pécsi ünnepén ezúttal bárki kipróbálhatja magát és kamera elé állhat, hogy elmondja kedvenc versét - ahogy ezt a város közéletének ismert szereplői, pl. sportolók, zenészek, intézményvezetők, politikusok is teszik majd. Fél hétkor pedig öt forint nélkül is igazi kuglert kóstolhat a lelkes közönség, hiszen a verebek azt csiripelik, óriási, 250 fős születésnapi tortával lepi meg a városvezetés a résztvevőket.
 

Az eseményen jelenkoros szerzők, Lackfi János, Meliorisz Béla, Méhes Károly, Keresztesi József, Halmai Tamás olvasnak fel, a folyóirat szerkesztői pedig a lap meghatározó költőinek verseit osztják meg a közönséggel.
 

A rendezvényről nem hiányozhat az ihletadó, örömöt hozó és bánatot oldó, az elmélyülést segítő bor sem: villányi és tokaji borászok kínálják legfinomabb italaikat, hogy egy-egy pohárral a kézben elüldögélve lehessen élvezni a magyar líra legszebbjeit mások mellett Latinovits Zoltán vagy éppen Sinkovits Imre előadásában.  
 

Április 11-e a költészet jegyében zajlik a Pécs TV-ben is. A Pécsi Nemzeti Színház különböző helyszínein a teátrum színművészei  mondták el kedves verseiket a kamerának. A bensőséges felvételek a Költészet Napján lesznek láthatóak, hallhatóak a médiumban. A versek később se hiányoznak majd a képernyőről, hiszen a rendezvény vállalkozó kedvű résztvevői is lehetőséget kapnak a megmutatkozásra. A helyszínen spontán előadott „produkciók” egy része a városi televízióban is látható lesz, és a Pécsi Nemzeti Színház kamerája is rögzíti azokat, hogy aztán az intézmény honlapján és a YouTube-on ossza meg őket.         


Az estét a színházban a Vivat Bacchus (képünkön) Borral, Zenével című előadói estje zárja, ahol a zene, bor és tánc mellett magyar költők megzenésített verseivel, illetve az együttes saját szerzeményeivel találkozhatnak a résztvevők.

 

József Attila: Himnusz a borhoz 

Bor, te dús örömelixír, 
Bor, te táltos rőt pogány, 
Csók az Élet ajakán, 
Kedvesemnek várva vitt hír. 

Vérem forrjon véled össze, 
Bor, te férfikor teje, 
Mindeneknek elseje, 
Torkom érced hadd fürössze. 

Bor, te ünnep ékes gyolcsa, 
Május hímes köntöse, 
Víg tüzek víg kürtöse, 
Őserők tűz-istenkorcsa. 

Bor, ma téged megrabollak, 
Mellem érted döng s tüzel, 
Bor, téged vasárnapollak. 

Bor, ó égjünk, égjünk együtt el!

« 2018. október »
h k sz cs p sz v
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!