Esztergályos Károly Pécsett

A pecsiriport.hu beszélgetése a Jelenetek egy házasságból rendezőjével

Esztergályos Károly Pécsett

Valamikor a televíziózás világából lehetett jól ismerni Esztergályos Károlyt, rendezőt. Aztán az élete úgy alakult, hogy a színház világában is rendszeresen kipróbálhatta magát. Hamarosan Pécsett mutatják be egyik legújabb munkáját, a „Jelenetek egy házasságból” címűt.

– Furcsa volt a pályafutásom korábbi szakasza – tekintett vissza évtizedekkel ezelőttre Esztergályos Károly. – Amikor ugyanis elkezdtem a Színművészeti Főiskolán a rendezői szakot, akkor a televíziós műfaj szinte még nem is létezett Magyarországon. – Mire korosabb lettem, addigra pedig megszűnővé vált ez az irányzat, ha egyáltalán még él.

– Ennek kapcsán megjegyezhetjük, legalább a hatalmas tapasztalatait „átmenthette” a színpadokra!

– Mindez egyrészt így is lehet, bár ezt nem tisztem megítélni. De azért azt hozzá kell tennem, jelentős különbségek vannak a két dolog között. Hiszen az elsőnél a több felvételből választhattam ki a legjobbat. Ráadásul, a vágás is tág lehetőségeket adott. Itt viszont minden pillanatában élő a játék, amiben benne van a hiba lehetősége. De egy film örökre olyan marad, mint amilyenként abbahagytuk, miközben a színházi alakítások érettebbekké, kiforrottabbakká is válhatnak, néhány előadás után.

– Nem csak rendelkezni szokott, de előtte gyakran átírja, „átszabja” a párbeszédeket is.

– Eredetileg, ez a filmforgatókönyv mintegy ötórányi időt ölelt fel. Ezért kellett meghúzni a szövegkönyvet. Amit egyébként a játszóhely adottságaihoz igyekeztem igazítani. Természetesen, mindez egy nagy térben elveszne, csak intim körülmények között lehet előadni, méltó keretek között.

– A színészválasztással meggyűlt a baja?

–Természetesen, fontos a döntés, de figyelembe kell venni a lehetőségeket is. Mindez persze cseppet sem fanyalgás, hiszen kiváló színművészekkel próbálhatok közösen. Amúgy meg a felkéréseket nem szoktam magam végezni, hanem a tikárságon keresztül intéztetem az ilyen ügyeket. Ami alapján nem tudom, ki mennyire örül egy-egy ilyen lehetőségnek. Szerencsére mondhatom, a munka jól halad, hamarosan kész a díszlet is, akkor már jöhetnek a finomítások.

– A Bergman által megálmodott „Jelentek egy házasságból” című művet sokan ismerhetik filmszalagról, de akár teátrumból is. Lehet még újat mutatni belőle?

– Remélem, hiszem, igen! Máskülönben kár is lett volna belefogni a feladatba.

– Mit gondol, sikerre van, lesz ítélve az előadás?

– Ezt nem tudhatom, majd a kritikusok, meg a nézők eldöntik. Egyet mondhatok: úgy kell befejezni a felkészülést, hogy tiszta lelkiismerettel kezdődhessen el a bemutató. Azt akarom hinni, mindent megtettünk, ami tőlünk, tőlem telhetett.

– Még fontosak a visszajelzések?

– Természetesen, mindenkinek jólesik, ha megdicsérik. De azért fiatalabban lényegesebb volt a környezet véleménynyilvánítása. Talán a korral jár a dolog, ezt pontosan nem gondoltam még végig.

Jelenetek egy házasságból

A svéd Ingmar Bergman írta az eredeti művet. A szöveget átdolgozta, az előadás rendezője Esztergályos Károly. A bemutató időpontja: 2012. március 2., a helyszín a Pécsi Nemzeti Színház N. Szabó Sándorról elnevezett termében lesz. A főbb szerepekben Darabont Mikold és Oberfrank Pál látható majd. De ne feledkezzünk meg a két mellékszereplőről, Györfi Annáról, illetve Széll Horváth Lajosról sem! A díszlet tervezésében Szlávik István jeleskedik, a jelmezek Laczó Henriette elképzelései alapján készítik el. A rendező asszisztense, ügyelő és súgó, egy személyben Krajcsovics Csaba.

« 2019. január »
h k sz cs p sz v
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!