Lipics Zsolt Jászai-díjas

Lipics Zsolt színművész Jászai Mari-díj kitüntetésben részesült Nemzeti Ünnepünk alkalmából.

Lipics Zsolt Jászai-díjas

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere - Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár felterjesztésére - kiemelkedő színművészeti, színészi tevékenységének elismeréseként Jászai Mari-díjjal tüntette ki Lipics Zsolt színművészt, a Pécsi Nemzeti Színház társulatának tagját 2018. március 13-án.

Lipics Zsolt a nézők kedvenceként számtalan szerepet játszott már a Pécsi Nemzeti Színház színpadán. A legutóbbi évadokban láthatták többek között A padlás Témüllerének szerepében, A dzsungel könyve Csiljeként, de ő alakította a Játszd újra, Sam! különc főhősét is. Jelenleg a Meseautó és a Boeing, Boeing című vígjátékokban áll színpadra.

Lipics Zsolt 1966. február 22-én született Pécsett. Középiskolai tanulmányait a Leőwey Klára Gimnáziumban végezte, 1984-ben érettségizett. Ezt követően 1984-1988 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt Kazimir Károly osztályfőnöksége alatt. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1988-ban egy évadot a Szegedi Nemzeti Színház-ban töltött, ahol a legendás Ruszt József irányítása alatt több főszerepet is eljátszhatott. Pályája második állomása a Csiky Gergely Színház (Kaposvár) országos hírű társulatában eltöltött 9 évad volt, ezt követően a Pécsi Nemzeti Színház művészeként szórakoztatta és szórakoztatja a közönséget ma is. Az itteni évek alatt Szendrő-díjjal (2001) és a BAT Közönségdíjával (2005), Nívódíjjal (2008) is kitüntették.

A Pécsi Nemzeti Színház társulata szeretettel gratulál a díjhoz!

« 2018. december »
h k sz cs p sz v
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!