Jegyek, bérletek

Jegypénztár | Belvárosi Jegyiroda

  • Nyitvatartás Június 1-június 30-ig
    H-P: 10.00-18.00
    Szombat-vasárnap: ZÁRVA
  • Július 1-től augusztus 14-ig a Jegypénztár és a Közönségszervezési Iroda zárva tart.


(Telefon: +36 72 512-675, +36 72 512-669, e-mail: szervezes@pnsz.hu)


Későn érkező nézőink csak a szünetben foglalhatják el helyüket a nézőtéren.
Jegyet a bérletes előadásokra is árusítunk.

A műsorváltoztatás jogát a színház fenntartja.



Jegyértékesítési Iroda (közönségszervezés):

  • Hétfő-péntek: 9.00-16.00

  • Tel.: +36 72 512-669, +36 72 512-675
  • Levelezési cím: H-7621 Pécs, Perczel u. 17.
  • 
E-mail: szervezes@pnsz.hujegy@pnsz.hu
FIGYELEM! Amennyiben Önnek nem felelne meg a bérletéhez kitűzött időpont, az évadban 2 alkalommal lehetőséget biztosítunk időpontcserére, melyet legkésőbb 3 nappal az előadás eredeti időpontja előtt jeleznie kell. Az új időpontban nem tudjuk garantálni a bérletes helyét. Amennyiben nem jelzi előzetesen az időpontváltoztatási igényét, az előadást megnézettnek tekintjük, későbbi pótlásra már nincs lehetőség.

FIZETÉSI MÓDOK (elfogadott kártya-és utalványtípusok)

a Pécsi Nemzeti Színház előadásaira váltott jegyek esetén

  • Sodexho Pass: Kultúra utalvány, Ajándék utalvány
  • Edenred: Ticket Culture & Sport
  • Erzsébet Szabadidő utalvány, Ajándék utalvány
  • Posta Paletta Sport és Kultúra utalvány
  • Puebla Kultúra utalvány
  • Interticket: Program Ticket
  • Pécsi Nemzeti Színház ajándékutalvány

​Kedvezménykártyák:

  • Hungary Card
  • Irány Pécs Kártya
Bankkártyák:
Mastercard, Visa, Visa Electron, American Express, Maestro, OTP Cafeteria, MKB SZÉP Kártya, K&H SZÉP Kártya

Bóbita Bábszínház | Kodály Központ | Zsolnay Kulturális Negyed | Művészetek és Irodalom Háza | Lauber Dezső Sportcsarnok

Jegyárak

Nagyszínház

Kattintson a nézőtéren és megmutatjuk, hogyan látszik a színpad!

  * I. kategória ** II. kategória
  2.800 Ft 2.500 Ft
  1.500 Ft 1.500 Ft
  1.000 Ft 1.000 Ft

* Marica grófnő, Amadeus, Parasztbecsület | Egy pohár víz, Én és a kisöcsém, Pán Péter

** Holdbeli csónakos, A hattyúk tava, A vágy villamosa, Szentivánéji álom, Csíksomlyói passió
A padlás, A dzsungel könyve, Bolha a fülbe

Kamaraszínház
I. kategória 3.000 Ft
II. kategória 2.500 Ft
III. kategória 1.800 Ft

I. kategória Vészhelyzetben
II. kategória Boldogtalanok
Becsvölgye
A Grönholm-módszer
A Jó, a Rossz és a (Csúf) Colos
Közelebb!
A kripli
Orfeusz és Euridiké
Bányavakság
39 lépcsőfok
III. kategória Nyolckor a bárkán, A kis herceg

N. Szabó Sándor Terem
Jaj, Carmela! 2.000 Ft

Bérletek

Benedek Elek / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Benedek Elek / B bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Benedek Elek bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Eck Imre / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • A Pécsi Balett, Magyarország első modern balett együttese a Pécsi Nemzeti Színház balett-tagozataként, 1960-ban alakult Eck Imre Kossuth-díjas, Liszt-díjas érdemes és kiváló művész vezetésével. Eck Imre 1960-ban történt műhelyalapítása és munkássága mérföldkő a magyar táncművészet történetében. Túllépve a klasszikus balettek mesevilágán a modern tánc megteremtőjeként tiszteljük. Alkotói forradalmának lényege a mozdulatok és formák gondolattal való megtöltése, a mai ember problémáinak, morális kétségeinek, érzelmi amplitúdóinak táncszínpadi megvalósítása. Az eck-i formanyelv újszerűségét, az előadások gondolatiságát és katartikus érzelmi erejét kitörő lelkesedéssel üdvözölte a szakma, a közönség, a város és az ország vezetése. A társulat már a kezdetektől nagyon fontos értékközvetítő szerepet töltött be. A külföldi turnék, a vendégszereplések kiemelt szerepet játszottak az együttes életében, hiszen a műfaj nemzetközisége folytán a legkönnyebben exportálható értéke volt hazánknak. Ez a misszió valójában az együttes létrehozását is generálta, fennmaradását, fenntartását pedig azóta sem tette kérdésessé bármely nehéz gazdasági helyzetben. A tánc univerzális nyelvének segítségével képviseli a Pécsi Balett ma is a magyar kultúrát és Pécs városát világszerte. 
    Eck formanyelvének és a pécsi együttes sikereinek hatására, inspirációjára jött létre 20 évvel később a Győri Balett, majd a Szegedi Kortárs Balett és a számos jelentős és kisebb modern, ill. kortárs együttes is.
     
    Eck Imre, a Pécsi Balett alapítója, 1960-tól 1969-ig balett igazgatója, majd 1992-ig művészeti vezetője és koreográfusa volt az együttesnek. 
     
    Tóth Sándor Érdemes művész, a Pécsi Balett alapító tagja 1969-től 1991-ig volt a Pécsi Balett igazgatója és koreográfusa. Igazgatása alatt indult el egy új vonulat a balett életében, melyben fiatal tehetségek és vendégkoreográfusok lehetőséget kaptak arra, hogy a Pécsi Balettel dolgozhassanak. A szakma és a közönség szívesen fogadta műveit, melyek tükrözték zenei ízlését, formaérzékét, humorát, a klasszikus balett, a jazz iránti vonzódását. 
     
    Herczog István Harangozó-díjas művész 1992-től 2001-ig volt a Pécsi Balett igazgatója és koreográfusa. Neves német balett-társulatok szólistájaként, koreográfusaként, igazgatójaként hosszú, sikeres éveket töltött el a hazánkétól merőben különböző munkamorálú és fejlett menedzsmenttel rendelkező művészi élet közegében. Társulatát az együttes kiváló szólistáiból, Európából szerződtetett fiatal táncosokból és a Pécsi Művészeti Szakközépiskola növendékeiből szervezte újjá. A kritika Herczog István koreográfiai stílusából az ízlést, a zenei és szakmai kultúrát, a klasszikus és modern táncot mértéktartóan elegyítő nyelvezetet, és a művekben mindig jelen lévő artisztikumot emelte ki. 
     
    2001-ben az együttes vezetését Keveházi Gábor Kossuth díjas kiváló művész vette át, művészeti vezetését 2001-től 2003. tavaszáig pedig Egerházi Attila koreográfus. Ők a "legenda folytatódik" szlogent szemük előtt tartva, célul tűzték ki a társulat régi művészi koncepciójának visszaállítását. Korábban is jellemző volt a társulatra, és ma is az, hogy új táncirányzatokat bátran felvállaló együttes, amely a legkülönbözőbb stílusok széles skáláját kívánja repertoárján felsorakoztatni. 

Eck Imre / B bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • A Pécsi Balett, Magyarország első modern balett együttese a Pécsi Nemzeti Színház balett-tagozataként, 1960-ban alakult Eck Imre Kossuth-díjas, Liszt-díjas érdemes és kiváló művész vezetésével. Eck Imre 1960-ban történt műhelyalapítása és munkássága mérföldkő a magyar táncművészet történetében. Túllépve a klasszikus balettek mesevilágán a modern tánc megteremtőjeként tiszteljük. Alkotói forradalmának lényege a mozdulatok és formák gondolattal való megtöltése, a mai ember problémáinak, morális kétségeinek, érzelmi amplitúdóinak táncszínpadi megvalósítása. Az eck-i formanyelv újszerűségét, az előadások gondolatiságát és katartikus érzelmi erejét kitörő lelkesedéssel üdvözölte a szakma, a közönség, a város és az ország vezetése. A társulat már a kezdetektől nagyon fontos értékközvetítő szerepet töltött be. A külföldi turnék, a vendégszereplések kiemelt szerepet játszottak az együttes életében, hiszen a műfaj nemzetközisége folytán a legkönnyebben exportálható értéke volt hazánknak. Ez a misszió valójában az együttes létrehozását is generálta, fennmaradását, fenntartását pedig azóta sem tette kérdésessé bármely nehéz gazdasági helyzetben. A tánc univerzális nyelvének segítségével képviseli a Pécsi Balett ma is a magyar kultúrát és Pécs városát világszerte. 
    Eck formanyelvének és a pécsi együttes sikereinek hatására, inspirációjára jött létre 20 évvel később a Győri Balett, majd a Szegedi Kortárs Balett és a számos jelentős és kisebb modern, ill. kortárs együttes is.
     
    Eck Imre, a Pécsi Balett alapítója, 1960-tól 1969-ig balett igazgatója, majd 1992-ig művészeti vezetője és koreográfusa volt az együttesnek. 
     
    Tóth Sándor Érdemes művész, a Pécsi Balett alapító tagja 1969-től 1991-ig volt a Pécsi Balett igazgatója és koreográfusa. Igazgatása alatt indult el egy új vonulat a balett életében, melyben fiatal tehetségek és vendégkoreográfusok lehetőséget kaptak arra, hogy a Pécsi Balettel dolgozhassanak. A szakma és a közönség szívesen fogadta műveit, melyek tükrözték zenei ízlését, formaérzékét, humorát, a klasszikus balett, a jazz iránti vonzódását. 
     
    Herczog István Harangozó-díjas művész 1992-től 2001-ig volt a Pécsi Balett igazgatója és koreográfusa. Neves német balett-társulatok szólistájaként, koreográfusaként, igazgatójaként hosszú, sikeres éveket töltött el a hazánkétól merőben különböző munkamorálú és fejlett menedzsmenttel rendelkező művészi élet közegében. Társulatát az együttes kiváló szólistáiból, Európából szerződtetett fiatal táncosokból és a Pécsi Művészeti Szakközépiskola növendékeiből szervezte újjá. A kritika Herczog István koreográfiai stílusából az ízlést, a zenei és szakmai kultúrát, a klasszikus és modern táncot mértéktartóan elegyítő nyelvezetet, és a művekben mindig jelen lévő artisztikumot emelte ki. 
     
    2001-ben az együttes vezetését Keveházi Gábor Kossuth díjas kiváló művész vette át, művészeti vezetését 2001-től 2003. tavaszáig pedig Egerházi Attila koreográfus. Ők a "legenda folytatódik" szlogent szemük előtt tartva, célul tűzték ki a társulat régi művészi koncepciójának visszaállítását. Korábban is jellemző volt a társulatra, és ma is az, hogy új táncirányzatokat bátran felvállaló együttes, amely a legkülönbözőbb stílusok széles skáláját kívánja repertoárján felsorakoztatni. 

Fekete István / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Fekete István / B bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Fekete István bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Galambosi László / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • GALAMBOSI LÁSZLÓ költő


    Galambosi László (1928-1999) életét súlyos megpróbáltatások kísérték, irodalmi pályája is későn és nehezen indult, lírai ihlete mégis szokatlanul közvetlen és problémátlan. Ő az a ritka költő, aki mintha még fenntartás nélkül hinne bárminő élmény vagy hangulat, tárgy, emlék vagy fantázia spontán és poétikus erejű megszólaltatásának lehetőségében; kivétel nélkül minden egyes verse mintha egyszerűen kinyilatkoztatná, amit a megírás pillanatában érez, lát, illetve vizionál. Viszonylag sűrűn egymást követő kötetei (Lengő fényhidak, 1964; Sárkányok és tűzfalak, 1967; A kőliliom vára, 1970; A láng örömei, 1972; Az irgalom ágai, 1974; Bárány és holló, 1975) ily módon mintegy tematikai és stilisztikai változatai egymásnak, tárgykörüknek is inkább csak hangsúlyviszonyai módosulnak, az elsőkben inkább a tájról és a városról írt versek, a későbbiekben a mitikus színezetű életképek és a halálérzet vallomásai kapnak nagyobb teret, az életmű egésze azonban meghatározóan statikus karakterű.

    Alapjában kétféle verstípus ismétlődik és variálódik benne: a pillanatot rögzítő vagy kifejező dalé, s a természete szerint kevésbé hangulati ihletésű elmélkedő-leíró ciklusoké, esetleg szerepverseké. Annál jellegzetesebb, hogy e két, elvileg meglehetősen eltérő verstípus az ő költészetében teljesen azonos hangzást és színezetet kap, sőt végső soron szerkezeti modelljük is meglepően közel áll egymáshoz. Még Zrínyiről és Janus Pannoniusról írt terjedelmesebb poémáinak sem lényegesen más a kompozíciója, az előbbi hosszabb-rövidebb helyzetdalok és hangulati leírások sorából áll össze, az utóbbi pedig (Janus Pannonius monológja) egyetlen, lazán asszociált és elnyújtott kitörés.

    Hangulaton, kitöréseken, az ihlet spontaneitásán azonban Galambosi László lírájában nem az én és a külvilág állandó egymásravonatkozását, a megszólalás tényével is nyomatékosított harmóniáját kell érteni, mint például Simon István életművében. Kiinduló magatartása ugyan rokon vele, költészetét valóban bizonyos naiv közelítésmód, naiv alaptónus határozza meg. Nyelve, látás- és kifejezésmódja azonban a népi líra másik, újabb eredetű hagyományát próbálja követni: alkotásai egyfonalú hangulatképek ugyan, de messzemenőkig stilizáltak. Gyakran már külső formájuk is az: Galambosi László kedvvel utal vissza ismert ritmus- és szólamképletekre, a Kalevalára, a niebelungizált sorra, a Zrínyi-eposzra, regélő vagy ráolvasó szövegekre, sőt nem éppen ritkán kortárs vagy félig kortárs költők egy-egy versére is; de legegyszerűbb építésű, hangsúlyos-rímes dalait is tökéletesen stilizálttá teszi a képvilágnak, magának a szinte agresszív nyelvnek a természete.

    Galambosi László mintha nem is ismerné a megnevezést, csak a képes beszédet: verseiben szünet nélkül sorjáztatja egymás után a hasonlatokat, metaforákat, képzetösszevonásokat, megszemélyesítéseket, szinesztéziákat. Legfőbb törekvése, hogy a világot s annak bármely jelenségét minden erővel költőivé tegye. Egyes kombinációi többnyire esetlegesek és mesterkéltek, alkotásaiban pedig olyannyira uralkodik a költőiesítés, a szépet mondás vágya, hogy naivan egyfonalú kompozíciójuk is legfőként ezt szolgálja – nem sors, csak hangulat, írta második kötetéről Ágh István. Hangulatot kétségkívül tud teremteni, nyilván azért is, mert a képek lineáris sorozatának nemcsak a versforma zártsága, hanem a képzelet nagy vonalakban mégis felsejlő koherenciája is bizonyos egységet biztosít.

    Egészében véve képeinek, dikciójának, sőt életművének is inkább csak szándékát, irányát tudja erőteljesen érzékeltetni. Szerencsésen sikerült versei azonban (Lakodalmas, Ha meghal, Vének, Esküvő) nem nélkülöznek bizonyos hangulatteremtő szuggesztivitást.

Galambosi László / B bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • GALAMBOSI LÁSZLÓ költő


    Galambosi László (1928-1999) életét súlyos megpróbáltatások kísérték, irodalmi pályája is későn és nehezen indult, lírai ihlete mégis szokatlanul közvetlen és problémátlan. Ő az a ritka költő, aki mintha még fenntartás nélkül hinne bárminő élmény vagy hangulat, tárgy, emlék vagy fantázia spontán és poétikus erejű megszólaltatásának lehetőségében; kivétel nélkül minden egyes verse mintha egyszerűen kinyilatkoztatná, amit a megírás pillanatában érez, lát, illetve vizionál. Viszonylag sűrűn egymást követő kötetei (Lengő fényhidak, 1964; Sárkányok és tűzfalak, 1967; A kőliliom vára, 1970; A láng örömei, 1972; Az irgalom ágai, 1974; Bárány és holló, 1975) ily módon mintegy tematikai és stilisztikai változatai egymásnak, tárgykörüknek is inkább csak hangsúlyviszonyai módosulnak, az elsőkben inkább a tájról és a városról írt versek, a későbbiekben a mitikus színezetű életképek és a halálérzet vallomásai kapnak nagyobb teret, az életmű egésze azonban meghatározóan statikus karakterű.

    Alapjában kétféle verstípus ismétlődik és variálódik benne: a pillanatot rögzítő vagy kifejező dalé, s a természete szerint kevésbé hangulati ihletésű elmélkedő-leíró ciklusoké, esetleg szerepverseké. Annál jellegzetesebb, hogy e két, elvileg meglehetősen eltérő verstípus az ő költészetében teljesen azonos hangzást és színezetet kap, sőt végső soron szerkezeti modelljük is meglepően közel áll egymáshoz. Még Zrínyiről és Janus Pannoniusról írt terjedelmesebb poémáinak sem lényegesen más a kompozíciója, az előbbi hosszabb-rövidebb helyzetdalok és hangulati leírások sorából áll össze, az utóbbi pedig (Janus Pannonius monológja) egyetlen, lazán asszociált és elnyújtott kitörés.

    Hangulaton, kitöréseken, az ihlet spontaneitásán azonban Galambosi László lírájában nem az én és a külvilág állandó egymásravonatkozását, a megszólalás tényével is nyomatékosított harmóniáját kell érteni, mint például Simon István életművében. Kiinduló magatartása ugyan rokon vele, költészetét valóban bizonyos naiv közelítésmód, naiv alaptónus határozza meg. Nyelve, látás- és kifejezésmódja azonban a népi líra másik, újabb eredetű hagyományát próbálja követni: alkotásai egyfonalú hangulatképek ugyan, de messzemenőkig stilizáltak. Gyakran már külső formájuk is az: Galambosi László kedvvel utal vissza ismert ritmus- és szólamképletekre, a Kalevalára, a niebelungizált sorra, a Zrínyi-eposzra, regélő vagy ráolvasó szövegekre, sőt nem éppen ritkán kortárs vagy félig kortárs költők egy-egy versére is; de legegyszerűbb építésű, hangsúlyos-rímes dalait is tökéletesen stilizálttá teszi a képvilágnak, magának a szinte agresszív nyelvnek a természete.

    Galambosi László mintha nem is ismerné a megnevezést, csak a képes beszédet: verseiben szünet nélkül sorjáztatja egymás után a hasonlatokat, metaforákat, képzetösszevonásokat, megszemélyesítéseket, szinesztéziákat. Legfőbb törekvése, hogy a világot s annak bármely jelenségét minden erővel költőivé tegye. Egyes kombinációi többnyire esetlegesek és mesterkéltek, alkotásaiban pedig olyannyira uralkodik a költőiesítés, a szépet mondás vágya, hogy naivan egyfonalú kompozíciójuk is legfőként ezt szolgálja – nem sors, csak hangulat, írta második kötetéről Ágh István. Hangulatot kétségkívül tud teremteni, nyilván azért is, mert a képek lineáris sorozatának nemcsak a versforma zártsága, hanem a képzelet nagy vonalakban mégis felsejlő koherenciája is bizonyos egységet biztosít.

    Egészében véve képeinek, dikciójának, sőt életművének is inkább csak szándékát, irányát tudja erőteljesen érzékeltetni. Szerencsésen sikerült versei azonban (Lakodalmas, Ha meghal, Vének, Esküvő) nem nélkülöznek bizonyos hangulatteremtő szuggesztivitást.

Gárdonyi Géza / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Gárdonyi Géza / B bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Herda János / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • HERDA JÁNOS

    Egyszer volt…..egy HERDA

    "Egy feketebors szemű nagyon egyenes tartású karcsú fiatalember ha végigment az utcán utána fordultak a lányok. Ez a csinos fiatal táncos volt Herda János a Pécsi Balett egyik különleges táncművésze, az együttes egyik meghatározó személyisége. Vékony alakja ellenére a balett együttes egyik biztos tartópillérje volt.

    Nem sokan tartoztak ahhoz a különleges kategóriához, akik személyisége, egyénisége katalizátorként hatott az alkotó koreográfusokra. Nem ők voltak az elsőszámú vezető táncosok, de nélkülük soha nem lett volna olyan érdekes, színes és vonzó a Pécsi Balett mint amilyen volt az ő tündöklésük és jelenlétük korszakában. A koreográfusok kitaláltak szerepeket számukra mert biztosak voltak személyiségük tehetséget sugárzó képességében.

    Ilyen táncművész volt Herda János is, aki 1965-től 1988 július 31-ig nyugdíjba meneteléig volt a Pécsi Balett kiemelkedő művésze.

    De még sokan mások is.(Gallovits Attila, Prepeliczay Annamária, Szabolics Éva, Váradi M István, Majoros István, Baráth Ildikó, Koronczay László, Tiborcz Zsuzsa, Csutor Zsuzsi, Seprényi Tímea) és még sorolhatnám a természetesen szubjektív névsort a különböző korszakok nagyszerű egyéniségeit, akik a vezető táncosok mellet különleges értéket képviseltek, kedvencek voltak és pótolhatatlanok mint egy fűszer, egy szín, egy illat.

    Fájdalom és mérhetetlen szomorúság töltötte el szívem, amikor búcsúzni kellett Herda Janitól, a mindig pontos, megbízható, szorgalmas, hosszú ideig megbecsült, mégis szerény, de értékeit ismerő táncművésztől.

    Kamaszkorától ismerem, hiszen együtt voltunk kollégisták a Gellért- hegy oldalához lapuló-eredetileg kolostor- épületben ahol „Cseh-mami szelleme” óvott, védet, nevelt bennünket és akinek kedvence Herda Jani volt.

    Babonás volt, vagy fatalista nem tudom, de érthetetlen, hogy miért mondta, hogy hatvanhárom évesen meghal és miért tette fel a 63-mat a lottóra, nem értem, de 63 évesen néhány nappal a 64-dik születésnapja előtti halála óhatatlanul eszembe juttatja, ezt a szinte rögeszmés, beteljesült jóslatát.

    Érdekes volt Pécsre kerülése is, diploma szerzése után Szegedre szerződött, de mivel jó táncos volt  Eck Imre szívesen szerződtette volna. Én kaptam a feladatot, hogy csábítsam el Herda Jánost és Gallovits Attilát. Egy szegedi előadás után Kulka János színművész (akkor még kisgyerek volt) szüleinek a lakásán találkoztunk és ott írták alá a következő évre szóló szerződést, amit soha nem bántak meg hiszen táncművészi pályájuk végéig hűek maradtak a Pécsi Baletthez.

    Emlékszem nagyszerű szerepeinek hosszú sorára, mint például az „Egyszer volt….” Című mese balettben nyújtott csodálatos alakítására. Amikor készítettem a koreográfiát egyre erősebb vízióként az jelent meg a szemem előtt, hogy a Jancsi által alakított mesefigura a levegőből, a semmiből érkezzen a bástyán őt váró királykisasszony elé. Úgy gondoltam, hogy az atlétikától kölcsönvett eszközzel a rúdugrással érkezzen a szereplő a sötét színpadról a kivilágított bástyára. Ezért hát elküldtem Herda Janit rúdugró edzésekre. Szorgalmasan megtanult rúddal ugrani, de sajnos a színpadi körülmények, a helyhiány nem tette lehetővé a csodás érkezést. Tanácstalanságomat, csalódásomat ő oldotta meg. Azt mondta ami van azt nagyítsuk fel és ez az ő ugráskészsége volt .Egy egyszerű dobbantóval felrepült a sötét színpadról a kivilágított bástya tetejére ahol várta a királykisasszony. (Paronai Magdika)

    Emlékszem egy egyszerű hétköznapi előadásra Alberto Alonso kubai koreográfus Carmen címü balettja ment. Herda Jani és Bretus Mari egy duettet táncoltak, eközben Marinak leszakadt a szoknyája ami gátolta a mozgásban ezért segítségért kiment a színpadról. Jani ottmaradt a színpadon egyedül. Szólt a zene és ő táncolt boldogan, övé volt az egész színpad amit betöltött tehetsége, tánctudása, fantasztikus kötelességtudása. (A látvány megdöbbentő volt számomra is aki a világosító fülkéből néztem minden előadást) Jani repült, forgott, csodákat csinált, percekre lekötötte a nézők ámulatát személyes teljesítményével. Majd mikor Bretus Mari visszatért, kapcsolódtak a zenéhez és folytatták a betanult koreográfiát.

    Ez is ő volt, de a mindenkor szorongó új feladat előtt kezét tördelő, gondolkodva szerepet formáló, önmagát emésztő művész, az is ő volt. S az is, aki 63 éves korában koreográfia nélkül, halkan, szerényen kisétált az életünkből."

    Tóth Sándor
    Kollégája, koreográfusa, barátja

Herda János / B bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • HERDA JÁNOS

    Egyszer volt…..egy HERDA

    "Egy feketebors szemű nagyon egyenes tartású karcsú fiatalember ha végigment az utcán utána fordultak a lányok. Ez a csinos fiatal táncos volt Herda János a Pécsi Balett egyik különleges táncművésze, az együttes egyik meghatározó személyisége. Vékony alakja ellenére a balett együttes egyik biztos tartópillérje volt.

    Nem sokan tartoztak ahhoz a különleges kategóriához, akik személyisége, egyénisége katalizátorként hatott az alkotó koreográfusokra. Nem ők voltak az elsőszámú vezető táncosok, de nélkülük soha nem lett volna olyan érdekes, színes és vonzó a Pécsi Balett mint amilyen volt az ő tündöklésük és jelenlétük korszakában. A koreográfusok kitaláltak szerepeket számukra mert biztosak voltak személyiségük tehetséget sugárzó képességében.

    Ilyen táncművész volt Herda János is, aki 1965-től 1988 július 31-ig nyugdíjba meneteléig volt a Pécsi Balett kiemelkedő művésze.

    De még sokan mások is.(Gallovits Attila, Prepeliczay Annamária, Szabolics Éva, Váradi M István, Majoros István, Baráth Ildikó, Koronczay László, Tiborcz Zsuzsa, Csutor Zsuzsi, Seprényi Tímea) és még sorolhatnám a természetesen szubjektív névsort a különböző korszakok nagyszerű egyéniségeit, akik a vezető táncosok mellet különleges értéket képviseltek, kedvencek voltak és pótolhatatlanok mint egy fűszer, egy szín, egy illat.

    Fájdalom és mérhetetlen szomorúság töltötte el szívem, amikor búcsúzni kellett Herda Janitól, a mindig pontos, megbízható, szorgalmas, hosszú ideig megbecsült, mégis szerény, de értékeit ismerő táncművésztől.

    Kamaszkorától ismerem, hiszen együtt voltunk kollégisták a Gellért- hegy oldalához lapuló-eredetileg kolostor- épületben ahol „Cseh-mami szelleme” óvott, védet, nevelt bennünket és akinek kedvence Herda Jani volt.

    Babonás volt, vagy fatalista nem tudom, de érthetetlen, hogy miért mondta, hogy hatvanhárom évesen meghal és miért tette fel a 63-mat a lottóra, nem értem, de 63 évesen néhány nappal a 64-dik születésnapja előtti halála óhatatlanul eszembe juttatja, ezt a szinte rögeszmés, beteljesült jóslatát.

    Érdekes volt Pécsre kerülése is, diploma szerzése után Szegedre szerződött, de mivel jó táncos volt  Eck Imre szívesen szerződtette volna. Én kaptam a feladatot, hogy csábítsam el Herda Jánost és Gallovits Attilát. Egy szegedi előadás után Kulka János színművész (akkor még kisgyerek volt) szüleinek a lakásán találkoztunk és ott írták alá a következő évre szóló szerződést, amit soha nem bántak meg hiszen táncművészi pályájuk végéig hűek maradtak a Pécsi Baletthez.

    Emlékszem nagyszerű szerepeinek hosszú sorára, mint például az „Egyszer volt….” Című mese balettben nyújtott csodálatos alakítására. Amikor készítettem a koreográfiát egyre erősebb vízióként az jelent meg a szemem előtt, hogy a Jancsi által alakított mesefigura a levegőből, a semmiből érkezzen a bástyán őt váró királykisasszony elé. Úgy gondoltam, hogy az atlétikától kölcsönvett eszközzel a rúdugrással érkezzen a szereplő a sötét színpadról a kivilágított bástyára. Ezért hát elküldtem Herda Janit rúdugró edzésekre. Szorgalmasan megtanult rúddal ugrani, de sajnos a színpadi körülmények, a helyhiány nem tette lehetővé a csodás érkezést. Tanácstalanságomat, csalódásomat ő oldotta meg. Azt mondta ami van azt nagyítsuk fel és ez az ő ugráskészsége volt .Egy egyszerű dobbantóval felrepült a sötét színpadról a kivilágított bástya tetejére ahol várta a királykisasszony. (Paronai Magdika)

    Emlékszem egy egyszerű hétköznapi előadásra Alberto Alonso kubai koreográfus Carmen címü balettja ment. Herda Jani és Bretus Mari egy duettet táncoltak, eközben Marinak leszakadt a szoknyája ami gátolta a mozgásban ezért segítségért kiment a színpadról. Jani ottmaradt a színpadon egyedül. Szólt a zene és ő táncolt boldogan, övé volt az egész színpad amit betöltött tehetsége, tánctudása, fantasztikus kötelességtudása. (A látvány megdöbbentő volt számomra is aki a világosító fülkéből néztem minden előadást) Jani repült, forgott, csodákat csinált, percekre lekötötte a nézők ámulatát személyes teljesítményével. Majd mikor Bretus Mari visszatért, kapcsolódtak a zenéhez és folytatták a betanult koreográfiát.

    Ez is ő volt, de a mindenkor szorongó új feladat előtt kezét tördelő, gondolkodva szerepet formáló, önmagát emésztő művész, az is ő volt. S az is, aki 63 éves korában koreográfia nélkül, halkan, szerényen kisétált az életünkből."

    Tóth Sándor
    Kollégája, koreográfusa, barátja

Janikovszky Éva / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Janikovszky Éva, író (1926-2003)


    Ifjúsági író. 1926. április 23-án született Szegeden, Kucses Éva néven. 1944–48-ig a szegedi egyetemen filozófiát, néprajzot, magyar- és német irodalmat hallgatott. 1948-tól az Eötvös József Bölcsészettudományi Egyetem szociológia-filozófia-pszichológia szakán tanult, ahol 1950-ben tanári oklevelet szerzett.

    Első munkahelye a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tankönyv osztálya volt, ahol főelőadóként dolgozott. 1953-tól az Ifjúsági (később Móra) Kiadó lektora lett, 1964-től főszerkesztői beosztásban. Itt dolgozott 1987-ig, nyugdíjba vonulásáig, de ezután is a kiadó munkatársa, később igazgatósági tagja volt.

    1978-tól, megalakulásától 1995-ig elnöke volt az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának. Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-től elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996-tól elnöke volt az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának.

    2003. július 14-én, Budapesten bekövetkezett halálával soha be nem tölthető űrt hagyott maga után.

    Első könyve (Csip-Csup) 1957-ben jelent meg. Ezt a kötetet Kispál Évaként jegyezte. Azóta 32 könyvet írt. Írásait az olvasók korhatár és fenntartás nélkül szeretik. A felnőtt és gyerekvilág konfliktusait humorba oldó, nagy sikerű könyveit több mint harminc nyelvre fordították le.
    Írt még filmforgatókönyvet, dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban. Több könyvéből készült rajzfilm, több gyermekeknek szóló tévé-játékát sugározták.

    1960-ban, a Szalmaláng című regényben szerepelt először a Janikovszky Éva név. Mire az évtized a végére ért, Janikovszky Éva jelenség lett. A jelenség témakörébe tartozó műveket az életrajz végén található felsorolásban *-gal jelöltük.

    Hangja, ábrázolásmódja, világa összetéveszthetetlen másokéval. Írói világában fontos helyet kap az őszinteség, a barátság, a közösség, a munka, a játék. Még akkor is, ha nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek, illetve az idősebb korosztály tagjainak kíván szavaival kellemes perceket szerezni.
    Kimeríthetetlen témája a felnőtt–gyerek kapcsolat, a mindennapi élet – sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Nála a lemeznek (vagy ha jobban tetszik, az éremnek) mindig két oldala van, ezért minden esetben foglalkozik a gyerek és a felnőtt problémáival is.

    Janikovszky Éva szövegei elválaszthatatlanok a sajnos időközben szintén elhunyt Réber László rajzaitól. Amíg Janikovszky Éva kevés szóval ír, Réber László egyetlen vonallal rajzol. Ezzel a módszerrel leegyszerűsítik, modellszerűvé teszik a világot, és rengeteg teret hagynak a szabad asszociációnak.

    Főbb irodalmi díjai:
    1973 Deutscher Jugendbuchpreis (NSZK) – Az Év Gyermekkönyve „Ha én felnőtt lennék” című művéért
    1977 József Attila-díj
    1979 Ifjúsági-díj
    1986 Gyermekekért-díj
    1988 Mosolyrend lovagja (Lengyelország)
    1990 Greve-díj
    1993 Budapestért-díj (1993)
    1994 Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének gyermekirodalmi díja
    1996 Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje
    2001 Móra-díj
    2002 Szent Imre-díj
    2003 Kossuth-díj

    Főbb munkái:

    GYEREKKÖNYVEI
    1957 Csip-Csup (Kispál Éva néven)
    1960 Szalmaláng
    1962 Aranyeső
    1963 Te is tudod?*
    1965 Ha én felnőtt volnék*
    1966 Akár hiszed, akár nem*
    1967 Jó nekem*
    1968 Felelj szépen, ha kérdeznek*
    1969 Bertalan és Barnabás*
    1970 Málnaszörp és szalmaszál (1999-ben „Égigérő fű” címmel)
    1972 Velem mindig történik valami*
    1974 Kire ütött ez a gyerek?*
    1975 Már óvodás vagyok*
    1976 A nagy zuhé
    1978 A lemez két oldala
    1978 Már megint*
    1979 Az úgy volt…*
    1983 Már iskolás vagyok*
    1985 A Hét Bőr
    1991 Mit Mir in Budapest
    1991 My Own Budapest Guide
    1999 Cvikkedli
    1999 Grosse dürfen alles
    1999 If I were a grown-up
    2002 Happiness!

    FELNŐTTEKNEK ÍRT MŰVEI
    1983 Örülj, hogy fiú!* (4. kiadása 2003-ban jelent meg)
    1983 Örülj, hogy lány!* (4. kiadása 2003-ban jelent meg)
    1997 Felnőtteknek írtam (7. kiadása 2003-ban jelent meg) – 2002-ben hangkazettán is megjelent
    1998 Mosolyogni tessék!
    2000 Ájlávjú (3. kiadása 2003-ban jelent meg)
    2001 De szép ez az élet! (3. kiadása 2003-ban jelent meg)
    2002 Ráadás

Janikovszky Éva / B bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Janikovszky Éva, író (1926-2003)


    Ifjúsági író. 1926. április 23-án született Szegeden, Kucses Éva néven. 1944–48-ig a szegedi egyetemen filozófiát, néprajzot, magyar- és német irodalmat hallgatott. 1948-tól az Eötvös József Bölcsészettudományi Egyetem szociológia-filozófia-pszichológia szakán tanult, ahol 1950-ben tanári oklevelet szerzett.

    Első munkahelye a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tankönyv osztálya volt, ahol főelőadóként dolgozott. 1953-tól az Ifjúsági (később Móra) Kiadó lektora lett, 1964-től főszerkesztői beosztásban. Itt dolgozott 1987-ig, nyugdíjba vonulásáig, de ezután is a kiadó munkatársa, később igazgatósági tagja volt.

    1978-tól, megalakulásától 1995-ig elnöke volt az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának. Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-től elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996-tól elnöke volt az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának.

    2003. július 14-én, Budapesten bekövetkezett halálával soha be nem tölthető űrt hagyott maga után.

    Első könyve (Csip-Csup) 1957-ben jelent meg. Ezt a kötetet Kispál Évaként jegyezte. Azóta 32 könyvet írt. Írásait az olvasók korhatár és fenntartás nélkül szeretik. A felnőtt és gyerekvilág konfliktusait humorba oldó, nagy sikerű könyveit több mint harminc nyelvre fordították le.
    Írt még filmforgatókönyvet, dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban. Több könyvéből készült rajzfilm, több gyermekeknek szóló tévé-játékát sugározták.

    1960-ban, a Szalmaláng című regényben szerepelt először a Janikovszky Éva név. Mire az évtized a végére ért, Janikovszky Éva jelenség lett. A jelenség témakörébe tartozó műveket az életrajz végén található felsorolásban *-gal jelöltük.

    Hangja, ábrázolásmódja, világa összetéveszthetetlen másokéval. Írói világában fontos helyet kap az őszinteség, a barátság, a közösség, a munka, a játék. Még akkor is, ha nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek, illetve az idősebb korosztály tagjainak kíván szavaival kellemes perceket szerezni.
    Kimeríthetetlen témája a felnőtt–gyerek kapcsolat, a mindennapi élet – sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Nála a lemeznek (vagy ha jobban tetszik, az éremnek) mindig két oldala van, ezért minden esetben foglalkozik a gyerek és a felnőtt problémáival is.

    Janikovszky Éva szövegei elválaszthatatlanok a sajnos időközben szintén elhunyt Réber László rajzaitól. Amíg Janikovszky Éva kevés szóval ír, Réber László egyetlen vonallal rajzol. Ezzel a módszerrel leegyszerűsítik, modellszerűvé teszik a világot, és rengeteg teret hagynak a szabad asszociációnak.

    Főbb irodalmi díjai:
    1973 Deutscher Jugendbuchpreis (NSZK) – Az Év Gyermekkönyve „Ha én felnőtt lennék” című művéért
    1977 József Attila-díj
    1979 Ifjúsági-díj
    1986 Gyermekekért-díj
    1988 Mosolyrend lovagja (Lengyelország)
    1990 Greve-díj
    1993 Budapestért-díj (1993)
    1994 Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének gyermekirodalmi díja
    1996 Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje
    2001 Móra-díj
    2002 Szent Imre-díj
    2003 Kossuth-díj

    Főbb munkái:

    GYEREKKÖNYVEI
    1957 Csip-Csup (Kispál Éva néven)
    1960 Szalmaláng
    1962 Aranyeső
    1963 Te is tudod?*
    1965 Ha én felnőtt volnék*
    1966 Akár hiszed, akár nem*
    1967 Jó nekem*
    1968 Felelj szépen, ha kérdeznek*
    1969 Bertalan és Barnabás*
    1970 Málnaszörp és szalmaszál (1999-ben „Égigérő fű” címmel)
    1972 Velem mindig történik valami*
    1974 Kire ütött ez a gyerek?*
    1975 Már óvodás vagyok*
    1976 A nagy zuhé
    1978 A lemez két oldala
    1978 Már megint*
    1979 Az úgy volt…*
    1983 Már iskolás vagyok*
    1985 A Hét Bőr
    1991 Mit Mir in Budapest
    1991 My Own Budapest Guide
    1999 Cvikkedli
    1999 Grosse dürfen alles
    1999 If I were a grown-up
    2002 Happiness!

    FELNŐTTEKNEK ÍRT MŰVEI
    1983 Örülj, hogy fiú!* (4. kiadása 2003-ban jelent meg)
    1983 Örülj, hogy lány!* (4. kiadása 2003-ban jelent meg)
    1997 Felnőtteknek írtam (7. kiadása 2003-ban jelent meg) – 2002-ben hangkazettán is megjelent
    1998 Mosolyogni tessék!
    2000 Ájlávjú (3. kiadása 2003-ban jelent meg)
    2001 De szép ez az élet! (3. kiadása 2003-ban jelent meg)
    2002 Ráadás

Jókai Mór / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Jókai Mór / B bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Kálmán György bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Kálmán György (1925-1989)

    Jászai Mari- és Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló művész 1925. március 6-án született. 1953 - 1980 között a régi  Nemzeti Színház társulatának meghatározó művésze volt. Emlékét az új Nemzeti Színház főbejárata mellett Marton László szobrászművész reliefje, egykori lakóházának falán emléktábla őrzi.

    "Soha nem kellett mást csinálnom, nem kellett pártba lépnem, népfrontot szerveznem, közmegegyeznem - elég volt benne lennem olyan színházi produkciókban, amelyek a nézők helyett, a nézők nevében megfogalmazták a kort."

    Kálmán György (Bp., 1925. márcisu. 6.- Bp., 1989. február. 19.) szí­ni tanulmányait Makay Margit magániskolájában kezdte, majd 1945-től Szí­nművészeti Akadémián folytatta. A Szí­niakadémi elvégzése után a Szendrő József vezette Pécsi Nemzeti Színházban kezdte a pályát. 1953-tól 1980-ig a Nemzeti Színház tagja volt. 1981 után a Radnóti Szí­npadon lépett fel.
    Első nagy sikerét 1957-ben aratta Marceau: A tojás c. darabjában. Ekkor tűnt fel eszköztelen játékstí­lusával, intellektuális előadásmódjával. Művészetét mindvégig az irónia, az álomszerű távolságtartás jellemezte. Szí­nészegyénisége legjobban a 20. sz.-i drámák zaklatott lelkű, őrült vagy az őrültség álarca mögé menekülő hőseinek megformálásakor érvényesült. Az 1956 utáni szí­nésznemzedék meghatározó egyénisége volt. Alakí­tásai egy korszak, egy nemzedék jellegzetes vonásait tudták felmutatni.
    Szinkron szí­nészként ő volt Humphrey Bogart magyar hangja a Casablanca cí­mű filmben, a tv Bernstein-sorozatában Leonard Bernstein megszólaltatója. Hosszú hallgatás után szí­npadon a Korona Pódumban lépett fel, Arcok és harcok cí­mű estjén hí­res szerepeiből adott elő. Molnár Ferenc Úri divat cí­mű darabjában a gróf szerepében lépett fel utoljára a Radnóti Szí­npadon.

Keddi bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Kombinált 6-os / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Kós Lajos / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • A bábszínház alapító - Kós Lajos (1924-2008)


    "Az amatőr olyan ember, aki szereti azt,
    amit csinál. Tartok tőle, hogy a hivatásos
    gyakran utálja azt, amit csinál. Így tehát én
    inkább amatőr szeretnék lenni."
    (Yehudi Menuhin)

    A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének vezetői, miután 1947-ben elhatározták, hogy bábszínházat alapítanak Budapesten, egy sajtótájékoztatón siettek kijelenteni, hogy "itt nem holmi vásári komédiások fognak játszani, hanem hivatásos bábművészek." 
    A célzás azokra a vásári bábjátékosokra vonatkozott, akik - akár a Távol-Kelet népművészei - gyerekkoruktól kezdve tanulták apjuktól, nagyapjuktól a mesterség fortélyait. A "hivatásos" bábművészeknek pedig - az 1948 februárjában meginduló Mesebarlang első színészeinek - szerződtetésükkor volt életükben először báb a kezükben. Mint a művészet egyéb területein, a bábjátszásban is sokáig élt ez a nem nagyon régi keletű megosztottság, amely egyszerre táplálkozott a hivatásosok hirtelen támadt gőgjéből és a műkedvelők komplexusaiból.
    Kós Lajos, a pécsi Bóbita Bábegyüttes és hivatásos jogutódja, a Bóbita Bábszínház megalapítója mindig amatőrnek vallotta magát. Az együttes történetét feldolgozó könyvében (amelyben a fenti Menuhin-idézet is megtalálható) így ír erről: "Az amatőr jelleget másként kell értelmezni 1961 és 1965 után és most, 1992-ben. De akkor sem színvonal volt, hanem magatartás. Életmód."
    Korán megtanulja tisztelni a mesterembereket. Nevelőapja ezüstműves, ő maga kamaszként kitanulja a férfiszabóságot, majd a szűcsmesterséget. Aztán Koffán Károly Erzsébet téri szabadiskolájában rajzol, linómetszeteket, fametszeteket készít. 1943-ban felveszik a Képzőművészeti Főiskolára, ahol előbb festészetet tanul, majd Berény Róbert javaslatára átmegy Varga Nándor Lajos grafikai osztályába. Már tanársegéd a rézkarc és a rézmetszés kiváló mestere mellett, amikor a "fordulat éve" mindkettőjük életében fordulatot hoz: Varga Nándor Lajost eltávolítják a főiskoláról. Helyére Kós első mestere, Koffán Károly kerül, "akinek életútja, mióta elváltunk, balra sodródott, én pedig ebben a légkörben apolitikusnak számítottam". Olyan gyorsan kényszerül a diploma évében távozni a főiskoláról, hogy az indexét is elfelejtik lezárni. 
    Még 1947-ben megjelenik egy felhívás a főiskola hirdetőtábláján, hogy a Bábszövetség fiatal képzőművészeket keres az utánpótlás biztosítására. Kós kíváncsiságból jelentkezik, bekerül egy esti tanfolyamra, ahol elsajátítja a bábjátszás alapjait. Aztán egy kultúrpolitikai szeminárium elvégzése után az akkori Népművészeti (később Népművelési) Intézet munkatársa lesz. Kisebb-nagyobb megszakításokkal itt dolgozik 1961-ig, amikor a pécsi bábegyüttes élére kerül.
    Az 1951-ben alakult Népművészeti Intézet nem akármilyen munkatársakkal dicsekedhet: itt kapnak alkalmi munkát a megjelenéstől megfosztott írók, Tamási Áron, Weöres Sándor, Mészöly Miklós, Szentkuthy Miklós (valamennyien pompás bábjátékokat írnak ebben az időben). Itt jut szerény megélhetéshez a bábjáték régi szerelmese, Németh Antal, akivel Kós Lajos az első pécsi esztendőben újra összetalálkozik; amikor átveszi elődjétől, Zágon Gyula festőművésztől a pécsi Művelődési Központ bábszakkörének vezetését, Németh Antal már három éve a Pécsi Nemzeti Színház rendezője. 1961 tavaszán éppen a bábszakkör számára készíti elő Donászi Magda librettójára Vass Lajos báboperáját, A kiskakas gyémánt félkrajcárját és Prokofjev Péter és a farkas című meséjét. A produkció több éven keresztül szerepel az együttes műsorán.
    Őszre nemcsak új vezetője, de új neve is van az együttesnek: tizedik születésnapján nevezik el Weöres Sándor verse nyomán Bóbitának. (A keresztmama Honti Katalin.) A megújult bábszakkör egyéves előkészítés után 1962 őszén kezdi meg rendszeres működését.
    A nagy fordulatot az 1965-ös év hozza meg az együttesnek: a "Ki mit tud?" vetélkedőn elsöprő sikert aratnak. Az egész ország megismeri őket. Híresek lesznek, méghozzá felnőtteknek szóló zenés bábparódiákkal. Első bemutatkozásukon kesztyűs játékkal lepik meg a közönséget. Ritmusfantázia című produkciójukban (Kern: Füst száll a szemedbe című zenéjére) színes kesztyűkbe öltöztetett kezek táncolnak. A középdöntőben A sárga kutya dala című dixieland-zenére kesztyűsbábok szerepelnek. A versenysorozat döntőjén bemutatott Bach- és Rossini-művek (az f-moll prelúdium és fúga a Swingle Singers, illetve A sevillai borbély-nyitány a Double Six együttes előadásában) méltón koronázzák meg a Bóbita feltűnése nyomán felébredő érdeklődést: ismét kezek táncolnak, előbbiben csupaszon, utóbbiban "maszkírozva", utalva a szereplők baromfi-mivoltára. Az 1968-as és az 1972-es "Ki mit tud?" szereplésen a hasonló szellemű etűdök hasonló sikert és országos elismerést aratnak.
    A XX. század első felében a bábjáték jelentős alkotói itthon és Európa-szerte vagy a színház, vagy a képzőművészet felől kerülnek a műfaj vonzásába. Természetesen mindkét esetben elengedhetetlen a másik művészeti ág alapos ismerete, mégis más utat jár be a képzőművész Richard Teschner, Josef Skupa, Blattner Géza, A. Tóth Sándor, Büky Béla vagy Rév István, amíg a bábjátékban találja meg a művészi kifejezés eszményi közegét, mint Gaston Baty, Yves Joli, vagy a magyar művészi bábjáték első nagy személyisége, az irodalmi indíttatású Orbók Lóránd. (A szintézist Edward Gordon Craig és Obrazcov jelenti: mindketten a színház és a képzőművészet vonzásában fedezik fel a bábjátékot.)
    Kós Lajos egész életművét a képzőművészeti ihletettség határozta meg. Minden előadásában, amelynek - néhány kivételtől eltekintve - egy személyben tervezője és rendezője volt, a látvány a kiindulópont. A képzőművész keresett témát, de nem egy táj, egy arc vagy egy tárgy, hanem egy irodalmi mű, vagy egy zenedarab metamorfózisa nyomán születtek meg a produkciói. Pályáján és a Bóbita életében fontos állomás volt Mészöly Miklós Emberke című filozofikus némajátékának bemutatója. A darab ősbemutatójára 1958- ban Bukarestben került sor, az UNIMA első nemzetközi bábfesztiválján. A Nagyváradi Bábszínház előadását Kovács Ildikó rendezte. (A történethez az is hozzátartozik, hogy a román cenzúra csak az első felét engedte bemutatni, így a történet második része csak tizenkét évvel később, Pécsett került először közönség elé.)
    Számos olyan mű volt Kós Lajos alkotásai között, amelyet több alkalommal, más-más közelítésben is színpadra állított. Ilyen az Egy kiállítás képei, amelynek eredeti, zongorára komponált változatán kívül több könnyűzenei feldolgozása (Emersoné és Tomitáé) is megihlette. A Muszorgszkij-mű jelenléte a pályaképben azért is emblematikus, mert megvan benne a tervező-rendező kettős kötődése: egyszerre kép is és zene is. Másik visszatérő küzdelmét Bartók A kékszakállú herceg vára című operájával vívta, amelyet két változatban készített el: első alkalommal a játékosok saját személyükben is jelen voltak, maguk előtt tartva a bábokat, másodszor pedig paraván mögé rejtőzve, hagyományos bábszínházi formában keltették életre Bartók operáját.
    1981 nevezetes dátum nemcsak a Bóbita, de az egész magyar bábművészet számára: létrejön az ország második hivatásos bábszínháza. Az együttes a Pécsi Nemzeti Színház tagozataként megkezdi második korszakát. Kós Lajos, a bábszínházalapító és hithű amatőr vegyes érzelmekkel fogadja el a kihívást. Tudja, hogy ezután sok mindent másképp kell csinálnia. Tudja, hogy az utána következő nemzedékek és az ezután hivatásossá váló együttesek az ő kárán fogják megtanulni a leckét. Élete főműve mégis a Bóbita. Amatőrként és hivatásosként kinevelt egy olyan nemzedéket, amely ma már meghatározója a magyar bábművészetnek.
    Kós Lajos pécsi, majd Kovács Ildikó kecskeméti működése alatt nevelődtek fel azok a bábművészek, akik ma családi, magánszínházi formában, szólistaként, vagy intézményes színházi vezetőként folytatják a megkezdett utat. A két nemrég eltávozott tanítómester, Kovács Ildikó és Kós Lajos szellemisége pedig tovább él a magyar bábjáték további nemzedékeiben.
    Kós Lajos 1993-ban megjelent könyve epilógusában Szent-Györgyi Albertet idézi, aki kilencvenedik születésnapján így sóhajtott fel: "Ha én még egyszer hetvenöt éves lehetnék!" Majd hozzáteszi: "Szeretnék kilencvenéves koromban így felsóhajtani!"
    Pályája során sok vágyát megvalósíthatta. Ez a kívánsága nem teljesült.
    Balogh Géza írása (Forrás: www.bobita.hu)

Kós Lajos / B bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • A bábszínház alapító - Kós Lajos (1924-2008)


    "Az amatőr olyan ember, aki szereti azt,
    amit csinál. Tartok tőle, hogy a hivatásos
    gyakran utálja azt, amit csinál. Így tehát én
    inkább amatőr szeretnék lenni."
    (Yehudi Menuhin)

    A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének vezetői, miután 1947-ben elhatározták, hogy bábszínházat alapítanak Budapesten, egy sajtótájékoztatón siettek kijelenteni, hogy "itt nem holmi vásári komédiások fognak játszani, hanem hivatásos bábművészek." 
    A célzás azokra a vásári bábjátékosokra vonatkozott, akik - akár a Távol-Kelet népművészei - gyerekkoruktól kezdve tanulták apjuktól, nagyapjuktól a mesterség fortélyait. A "hivatásos" bábművészeknek pedig - az 1948 februárjában meginduló Mesebarlang első színészeinek - szerződtetésükkor volt életükben először báb a kezükben. Mint a művészet egyéb területein, a bábjátszásban is sokáig élt ez a nem nagyon régi keletű megosztottság, amely egyszerre táplálkozott a hivatásosok hirtelen támadt gőgjéből és a műkedvelők komplexusaiból.
    Kós Lajos, a pécsi Bóbita Bábegyüttes és hivatásos jogutódja, a Bóbita Bábszínház megalapítója mindig amatőrnek vallotta magát. Az együttes történetét feldolgozó könyvében (amelyben a fenti Menuhin-idézet is megtalálható) így ír erről: "Az amatőr jelleget másként kell értelmezni 1961 és 1965 után és most, 1992-ben. De akkor sem színvonal volt, hanem magatartás. Életmód."
    Korán megtanulja tisztelni a mesterembereket. Nevelőapja ezüstműves, ő maga kamaszként kitanulja a férfiszabóságot, majd a szűcsmesterséget. Aztán Koffán Károly Erzsébet téri szabadiskolájában rajzol, linómetszeteket, fametszeteket készít. 1943-ban felveszik a Képzőművészeti Főiskolára, ahol előbb festészetet tanul, majd Berény Róbert javaslatára átmegy Varga Nándor Lajos grafikai osztályába. Már tanársegéd a rézkarc és a rézmetszés kiváló mestere mellett, amikor a "fordulat éve" mindkettőjük életében fordulatot hoz: Varga Nándor Lajost eltávolítják a főiskoláról. Helyére Kós első mestere, Koffán Károly kerül, "akinek életútja, mióta elváltunk, balra sodródott, én pedig ebben a légkörben apolitikusnak számítottam". Olyan gyorsan kényszerül a diploma évében távozni a főiskoláról, hogy az indexét is elfelejtik lezárni. 
    Még 1947-ben megjelenik egy felhívás a főiskola hirdetőtábláján, hogy a Bábszövetség fiatal képzőművészeket keres az utánpótlás biztosítására. Kós kíváncsiságból jelentkezik, bekerül egy esti tanfolyamra, ahol elsajátítja a bábjátszás alapjait. Aztán egy kultúrpolitikai szeminárium elvégzése után az akkori Népművészeti (később Népművelési) Intézet munkatársa lesz. Kisebb-nagyobb megszakításokkal itt dolgozik 1961-ig, amikor a pécsi bábegyüttes élére kerül.
    Az 1951-ben alakult Népművészeti Intézet nem akármilyen munkatársakkal dicsekedhet: itt kapnak alkalmi munkát a megjelenéstől megfosztott írók, Tamási Áron, Weöres Sándor, Mészöly Miklós, Szentkuthy Miklós (valamennyien pompás bábjátékokat írnak ebben az időben). Itt jut szerény megélhetéshez a bábjáték régi szerelmese, Németh Antal, akivel Kós Lajos az első pécsi esztendőben újra összetalálkozik; amikor átveszi elődjétől, Zágon Gyula festőművésztől a pécsi Művelődési Központ bábszakkörének vezetését, Németh Antal már három éve a Pécsi Nemzeti Színház rendezője. 1961 tavaszán éppen a bábszakkör számára készíti elő Donászi Magda librettójára Vass Lajos báboperáját, A kiskakas gyémánt félkrajcárját és Prokofjev Péter és a farkas című meséjét. A produkció több éven keresztül szerepel az együttes műsorán.
    Őszre nemcsak új vezetője, de új neve is van az együttesnek: tizedik születésnapján nevezik el Weöres Sándor verse nyomán Bóbitának. (A keresztmama Honti Katalin.) A megújult bábszakkör egyéves előkészítés után 1962 őszén kezdi meg rendszeres működését.
    A nagy fordulatot az 1965-ös év hozza meg az együttesnek: a "Ki mit tud?" vetélkedőn elsöprő sikert aratnak. Az egész ország megismeri őket. Híresek lesznek, méghozzá felnőtteknek szóló zenés bábparódiákkal. Első bemutatkozásukon kesztyűs játékkal lepik meg a közönséget. Ritmusfantázia című produkciójukban (Kern: Füst száll a szemedbe című zenéjére) színes kesztyűkbe öltöztetett kezek táncolnak. A középdöntőben A sárga kutya dala című dixieland-zenére kesztyűsbábok szerepelnek. A versenysorozat döntőjén bemutatott Bach- és Rossini-művek (az f-moll prelúdium és fúga a Swingle Singers, illetve A sevillai borbély-nyitány a Double Six együttes előadásában) méltón koronázzák meg a Bóbita feltűnése nyomán felébredő érdeklődést: ismét kezek táncolnak, előbbiben csupaszon, utóbbiban "maszkírozva", utalva a szereplők baromfi-mivoltára. Az 1968-as és az 1972-es "Ki mit tud?" szereplésen a hasonló szellemű etűdök hasonló sikert és országos elismerést aratnak.
    A XX. század első felében a bábjáték jelentős alkotói itthon és Európa-szerte vagy a színház, vagy a képzőművészet felől kerülnek a műfaj vonzásába. Természetesen mindkét esetben elengedhetetlen a másik művészeti ág alapos ismerete, mégis más utat jár be a képzőművész Richard Teschner, Josef Skupa, Blattner Géza, A. Tóth Sándor, Büky Béla vagy Rév István, amíg a bábjátékban találja meg a művészi kifejezés eszményi közegét, mint Gaston Baty, Yves Joli, vagy a magyar művészi bábjáték első nagy személyisége, az irodalmi indíttatású Orbók Lóránd. (A szintézist Edward Gordon Craig és Obrazcov jelenti: mindketten a színház és a képzőművészet vonzásában fedezik fel a bábjátékot.)
    Kós Lajos egész életművét a képzőművészeti ihletettség határozta meg. Minden előadásában, amelynek - néhány kivételtől eltekintve - egy személyben tervezője és rendezője volt, a látvány a kiindulópont. A képzőművész keresett témát, de nem egy táj, egy arc vagy egy tárgy, hanem egy irodalmi mű, vagy egy zenedarab metamorfózisa nyomán születtek meg a produkciói. Pályáján és a Bóbita életében fontos állomás volt Mészöly Miklós Emberke című filozofikus némajátékának bemutatója. A darab ősbemutatójára 1958- ban Bukarestben került sor, az UNIMA első nemzetközi bábfesztiválján. A Nagyváradi Bábszínház előadását Kovács Ildikó rendezte. (A történethez az is hozzátartozik, hogy a román cenzúra csak az első felét engedte bemutatni, így a történet második része csak tizenkét évvel később, Pécsett került először közönség elé.)
    Számos olyan mű volt Kós Lajos alkotásai között, amelyet több alkalommal, más-más közelítésben is színpadra állított. Ilyen az Egy kiállítás képei, amelynek eredeti, zongorára komponált változatán kívül több könnyűzenei feldolgozása (Emersoné és Tomitáé) is megihlette. A Muszorgszkij-mű jelenléte a pályaképben azért is emblematikus, mert megvan benne a tervező-rendező kettős kötődése: egyszerre kép is és zene is. Másik visszatérő küzdelmét Bartók A kékszakállú herceg vára című operájával vívta, amelyet két változatban készített el: első alkalommal a játékosok saját személyükben is jelen voltak, maguk előtt tartva a bábokat, másodszor pedig paraván mögé rejtőzve, hagyományos bábszínházi formában keltették életre Bartók operáját.
    1981 nevezetes dátum nemcsak a Bóbita, de az egész magyar bábművészet számára: létrejön az ország második hivatásos bábszínháza. Az együttes a Pécsi Nemzeti Színház tagozataként megkezdi második korszakát. Kós Lajos, a bábszínházalapító és hithű amatőr vegyes érzelmekkel fogadja el a kihívást. Tudja, hogy ezután sok mindent másképp kell csinálnia. Tudja, hogy az utána következő nemzedékek és az ezután hivatásossá váló együttesek az ő kárán fogják megtanulni a leckét. Élete főműve mégis a Bóbita. Amatőrként és hivatásosként kinevelt egy olyan nemzedéket, amely ma már meghatározója a magyar bábművészetnek.
    Kós Lajos pécsi, majd Kovács Ildikó kecskeméti működése alatt nevelődtek fel azok a bábművészek, akik ma családi, magánszínházi formában, szólistaként, vagy intézményes színházi vezetőként folytatják a megkezdett utat. A két nemrég eltávozott tanítómester, Kovács Ildikó és Kós Lajos szellemisége pedig tovább él a magyar bábjáték további nemzedékeiben.
    Kós Lajos 1993-ban megjelent könyve epilógusában Szent-Györgyi Albertet idézi, aki kilencvenedik születésnapján így sóhajtott fel: "Ha én még egyszer hetvenöt éves lehetnék!" Majd hozzáteszi: "Szeretnék kilencvenéves koromban így felsóhajtani!"
    Pályája során sok vágyát megvalósíthatta. Ez a kívánsága nem teljesült.
    Balogh Géza írása (Forrás: www.bobita.hu)

Latinovits Zoltán bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Latinovits Zoltán (1931-1976)

    „Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virégszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikráinak barlaghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsörs köröket, befejezetlen görbéket.

    Fura-Maugli, majdhogynem az Állatkertben, mégis kicsit idébb születtem, éppen Krúdy Gyula bácsi sörkerti asztala fölött, felejthetetlen emlékű nagyapám, Gundel Károly vendéglőjében, ebédszünetben, fél egykor.

    A munka és a tisztesség házának falinaptárain 1931. szeptember kilencet jegyeztek.
    Szülőablakom alatt dohogott, kavargott, szeretkezett, evett-ivott, játszott és írt, flangált és spacérol Pest, Székesfőváros. Mintha mindig vasárnap, mintha mindig díszletek között, a kaladvágy és a boldogság szomja sodorta erre a csodaváró bús pesti népet.
    Vonatfütty, söröslovak, konflisok, perecesek, kék-fehér tejeskocsik, hiénaüvöltés és pávavijjogás, Szigeti és Moreyon, Gerard és Vidos, Orth és Háda, Székelyhidy Ferenc, Pataki Kálmán, His Master's Voice-hangtölcsérek, verklik és koldusok, »teve van egypúpú«, »az ember egy léha, egy könnyelmű senki...«
    A Ligetben minden változatlan. Ma is öreg platánok alatt minden olyan, mint volt. Csak sajnos, a »Gundel«-t építették át...
    Itt nőttem fel, gyönyörű és zsibongó kulisszák között, kis biciklimmel rohangálva a lépcsőkön, palackokat hordva, hordókat görgetve, disznókat etetve, régi pincérek és tornyos sipkájú szakácsok között, furcsán egyedül, tizenhárom gyerek-nagybátyám és nagynéném között korcsolyázva, hegedülve, az Állatkert sziklái alatt szomorkodó madarak és oroszlánok között rajzolgatva, firkálva. A söntésből figyeltem a különös vendégsereg felvonulásait.
    Apám odahagyta Anyámat, aki visszatért ide, szülei és testvérei közé, és éjjelekig dolgozva, élete virágjában, huszonegy éves korában indult el velem a lemondás és önlegyőzés ösvényein.
    Mesélő-szemű, barna bőrű keresztanyámmal tanítgattak lépegetni és betűt vetni.”

    Ezekkel a sorokkal „emlékezik” Latinovits Zoltán születésére, gyermekéveire. Hatévesen ment iskolába, a Damjanich utcai elemibe járt, 1949-ben érettségizett a budapesti Szent Imre Gimnáziumban, kitűnő eredménnyel – 1952-ig mégis asztalostanonc és hídépítő munkás. Közben Galamb Sándornál és Lehotay Árpádnál ismerkedik a színészmesterség fortélyaival – mint későbben vallja: igencsak nehezen ment neki. Ennek ellenére (talán családi okok miatt, valahol így hallottam, de még nem tudtam utánajárni*) nem a Színművészeti Főiskolára megy, hanem a Budapesti Műszaki Egyetmre (1952.), és 1956-ban megkapja épitészmérnöki diplomáját. Mindemellett '51-től NB I-es tartalék-játékos, s kiválóan vitorlázik.
    Aztán 1956-ban,  a Műszaki egyetem diplomáján még meg sem száradt a festék, segédszínésznek szerződik Debrecenbe. Mély szeretettel és végtelen hálával ír ezekről az évekről, az első és utolsó alkalomról, amikor Társulatban játszhatott. A többi nem érdemelte meg a nagybetűt. 1959-ig maradt a Csokonai Színházban, amikor tanácsossá vált, hogy elhagyja Debrecent. A Direktor Úr, Szendrő József segítségével Miskolcra került, aztán '61-62-ben ismét Debrecen. 1962-66 – Vígszínház, '66-68 – Thália. '65-ben vendégszereplés a Körszínházban. 1968-69-ben kecskeméten, a Katona József Színházban játszott, majd két évad erejéig ismét a Vígszínházban. Ezután illetéke elvtársak úgy gondolták, talán jobb lenne, ha Latinovits nem játszana többet a Székesfővárosban. Így kerül 1971-ben Veszprémbe a Petőfi Színházba, ahol végre régi álmát is megvalósíthatta: rendezhetett (Németh László: Győzelem; Gorkij: Kispolgárok). Irodalmi estjeivel viszont bejárta kis- és nagy-Magyarországot, utolsó budapesti szerepére az Operettszínházban került sor 1976-ban.
    1959-től filmezett. Aztán 1960-ban megismerte Ruttkai Évát, aki gyógyulni, pihenni ment le Miskolcra (ahol a színház egyik igazgatója bátyja, Ottó volt, aki vendégszerepre kérte fel Pavel Kohut Ilyen nagy szerelem c. darabjában). Nyugalom helyett talált egy férfit, aki „a saját szemével” nézett vissza rá a próbán, azon a bizonyos első találkozáson, mikor le kellett állni, mert Ruttkai nem bírt magához térni. Viharos volt kapcsolatuk, mint a Színészkirály egész élete, mégis mindenki, ma is álompárként beszél róluk. Állítólag Latinovits halála előtt szakítottak, végleg, de ezt sok tény megcáfolja, naplótöredékek, visszaemlékezések, vallomások – 1976 júniusában az összeférhetetlen Művész (ismét) együtt volt szerelmével. Hogy június negyedikén estefelé, majdnem nyolc órakor a 4209-es számú vonat miért, hogyan gázolta el Latinovits Zoltánt, máig sem lehet tudni. A kedves, Ruttkai Éva, és a „drága Mamika”, Tinka néni szerint nem lehet szó öngyilkosságról. Megjegyzem: szerintem sem. Elfogultság ide vagy oda, a tények beszélnek. Hogy mit, azt nem itt, és nem most mondom el. A Színészkirály élete véget ért...

    „Megsiratni való, hogy mint a többi veszélyes sorsu zsenit, őt sem tudtuk megtartani.” (Illyés Gyula)

Lázár Ervin / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Lázár Ervin (1936–2006)


    1936. május 5-én született Budapesten. Édesapja Lázár István uradalmi intéző, édesanyja Pentz Etelka. A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán – ahol a Lázár-család 1951-ig élt – töltötte gyermekéveit. Iskolába a környező falvakba járt. 1950 októberétől a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tanult tovább s 1954-ben ott érettségizett. Felsőfokú tanulmányait az érettségi évében kezdte meg a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán, újságíró szakon. Az Eötvös-kollégiumban lakott. 1956-ban a harmadévesek kötelező szakmai gyakorlatát Nyíregyházán töltötte, majd 1957-ben Pécsre került.

    Mivel 1959. február 1-jétől az Esti Pécsi Napló újságíróként alkalmazta, az egyetemen ugyanez év decemberében különbözeti vizsgát tett, és tanulmányait magyar szakon, levelező tagozaton folytatta. 1961-ben szerzett magyartanári diplomát.

    1959-től 1963-ig dolgozott az Esti Pécsi Naplónál. 1964. január 1-je és 1965. március 15-e között a Dunántúli Napló s egyidejűleg a Jelenkor munkatársa volt. Újságíróként igazi műfaja a riport. 1965 márciusában Budapestre költözött: az Élet és Irodalomhoz került tördelőszerkesztőnek, ahol 1971. április 30-ig állt alkalmazásban. Ettől kezdve 1989-ig szabadfoglalkozású író. Közben családjával kilenc évig Pécelen laktak, míg 1980-ban végleg visszaköltöztek a fővárosba.

    1989-ben – a lap első számának megjelenéséig – az Új Idők szerkesztőbizottságának tagja volt. A Magyar Fórum alapító tagja; a lapnál 1989. október 1-jétől 1990. augusztus 10-ig főmunkatársként dolgozott. Majd olvasószerkesztőként 1990. augusztus 11-től 1991. május 9-ig a Magyar Napló, 1991. május 10-től 1992. január 15-ig a Pesti Hírlap, 1992. január 16-ától augusztus 31-ig a Magyar Nemzet munkatársa volt. 1992 szeptemberétől a Hitel olvasószerkesztője. Hatvanévesen ment nyugdíjba.

    Tagja volt 1959-től 1994-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, ahol 1991 és 1994 között az etikai bizottság munkájában is részt vett. A Magyar Írószövetségbe 1969-ben lépett be, sokáig választmányi tag volt. 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
    Számára meghatározó volt a gyermekkor alapélménye: inspirációi java részét – bevallottan – onnan meríti. Stílusa filmszerű, „láttató” (szövegei a rádiós, színpadi és filmes feldolgozások alapjául szinte kínálják magukat); dialógusai balladisztikusan tömörek. Nyelve egyéni, játékos, melyet sajátos humora, iróniája több jelentésréteggel gazdagít. Írásainak középpontjában mindenkoron a morális értékek problematikája állt. Első megjelent novelláját 1958-ban a Jelenkor közölte.

    1964-ben jelent meg A kisfiú meg az oroszlánok című meseregénye a Móra Kiadó gondozásában, későbbi állandó illusztrátora, Réber László rajzaival. 1966-ban Csonkacsütörtök címmel látott napvilágot első elbeszéléskötete, amelyet rövidesen követett a második: Egy lapát szén Nellikének (1969), majd a – már az abszurd jegyeit is magán viselő – harmadik: Buddha szomorú (1973).

    Jellemző műfaja továbbra is az elbeszélés és a mese; A fehér tigris (1971) című, groteszk hangvételű regénye az egyetlen maradt.

    Meséi példa nélkülien új, jellegzetes hangon szólaltak meg, s ez olvasói körében a rajongásig népszerűvé tette. A Hétfejű Tündér (1973) című kötete két kiadónál nyolcszor jelent meg nyomtatásban, s számos színpadi adaptációja is készült – amelyek közül a Kőváry Katalin rendezte első előadássorozat (bemutató: 1976. február 6.) azért is jelentős, mert biztosította az író számára, hogy továbbra is szabadúszó legyen. Berzsián és Dideki (1979) című meseregényéért – amely szintén több feldolgozást ért meg; Lengyel Pál például megrendezte színházi és bábszínházi produkcióként egyaránt – a nemzetközi zsűri 1982-ben Andersen-diplomával tüntette ki. A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) című kötet megkapta az Év Könyve jutalmat – később a Bab Berci kalandjai (1989), valamint a Csillagmajor (1996) nyerte el ugyanezt.

    A Magyar Rádió Elnöksége I. díjban részesítette a Rádiószínház 1986. évi kishangjáték-pályázatára benyújtott Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátékáért. Hangjátékai A Franka Cirkusz összefoglaló cím alatt 1990-ben kötetbe gyűjtve jelentek meg. Közülük A hang címűt Rózsa Pál zenéjével Sándor János operaszínpadra állította. A legkisebb boszorkány című mesejátékáért 1991-ben megkapta az Új Magyar Hangjáték – 1990 pályázat szerzői díját.

    Az Év Gyermekkönyve kitüntetésre – amelyet az IBBY (Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács) Magyar Bizottsága adományoz – meséit három alkalommal találták érdemesnek: az 1989-es év díjazottja a Bab Berci kalandjai lett; az 1990-esé a Lovak, kutyák, madarak; az 1993-asé pedig A manógyár.

    A bábjáték műfajához is vonzódott (1992–93 folyamán rövid ideig az Állami Bábszínház dramaturgja volt). A legkisebb boszorkány bábdarabként is sikert aratott s az Árgyélus királyfi eleve bábszínpadra íródott.

    Elbeszélései többféle összeállításban, több kiadásban is olvashatók; a legbővebb válogatást a Hét szeretőm (1994) című kötet tartalmazza. Csillagmajor (1996) cikluscímmel – a szülőföld, a puszta hangulatát idéző – új elbeszéléseivel jelentkezett, majd Kisangyal (1997) összefoglaló cím alatt régebbi és még meg nem jelent novelláiból válogatott.

    Nem feledkezhetünk meg az író családjáról sem, hiszen gyermekeit ő maga emlegette gyakorta „társszerzőiként”. Zsófia lánya olasz–angol szakon végzett az ELTE-n. Felesége Vathy Zsuzsa írónő volt, Fruzsina lányuk magyar–földrajz szakos középiskolai tanárnő, Zsigmond fiuk jogász.
    2006. december 22-én hunyt el Budapesten.

Lázár Ervin / B bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Lázár Ervin (1936–2006)


    1936. május 5-én született Budapesten. Édesapja Lázár István uradalmi intéző, édesanyja Pentz Etelka. A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán – ahol a Lázár-család 1951-ig élt – töltötte gyermekéveit. Iskolába a környező falvakba járt. 1950 októberétől a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tanult tovább s 1954-ben ott érettségizett. Felsőfokú tanulmányait az érettségi évében kezdte meg a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán, újságíró szakon. Az Eötvös-kollégiumban lakott. 1956-ban a harmadévesek kötelező szakmai gyakorlatát Nyíregyházán töltötte, majd 1957-ben Pécsre került.

    Mivel 1959. február 1-jétől az Esti Pécsi Napló újságíróként alkalmazta, az egyetemen ugyanez év decemberében különbözeti vizsgát tett, és tanulmányait magyar szakon, levelező tagozaton folytatta. 1961-ben szerzett magyartanári diplomát.

    1959-től 1963-ig dolgozott az Esti Pécsi Naplónál. 1964. január 1-je és 1965. március 15-e között a Dunántúli Napló s egyidejűleg a Jelenkor munkatársa volt. Újságíróként igazi műfaja a riport. 1965 márciusában Budapestre költözött: az Élet és Irodalomhoz került tördelőszerkesztőnek, ahol 1971. április 30-ig állt alkalmazásban. Ettől kezdve 1989-ig szabadfoglalkozású író. Közben családjával kilenc évig Pécelen laktak, míg 1980-ban végleg visszaköltöztek a fővárosba.

    1989-ben – a lap első számának megjelenéséig – az Új Idők szerkesztőbizottságának tagja volt. A Magyar Fórum alapító tagja; a lapnál 1989. október 1-jétől 1990. augusztus 10-ig főmunkatársként dolgozott. Majd olvasószerkesztőként 1990. augusztus 11-től 1991. május 9-ig a Magyar Napló, 1991. május 10-től 1992. január 15-ig a Pesti Hírlap, 1992. január 16-ától augusztus 31-ig a Magyar Nemzet munkatársa volt. 1992 szeptemberétől a Hitel olvasószerkesztője. Hatvanévesen ment nyugdíjba.

    Tagja volt 1959-től 1994-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, ahol 1991 és 1994 között az etikai bizottság munkájában is részt vett. A Magyar Írószövetségbe 1969-ben lépett be, sokáig választmányi tag volt. 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
    Számára meghatározó volt a gyermekkor alapélménye: inspirációi java részét – bevallottan – onnan meríti. Stílusa filmszerű, „láttató” (szövegei a rádiós, színpadi és filmes feldolgozások alapjául szinte kínálják magukat); dialógusai balladisztikusan tömörek. Nyelve egyéni, játékos, melyet sajátos humora, iróniája több jelentésréteggel gazdagít. Írásainak középpontjában mindenkoron a morális értékek problematikája állt. Első megjelent novelláját 1958-ban a Jelenkor közölte.

    1964-ben jelent meg A kisfiú meg az oroszlánok című meseregénye a Móra Kiadó gondozásában, későbbi állandó illusztrátora, Réber László rajzaival. 1966-ban Csonkacsütörtök címmel látott napvilágot első elbeszéléskötete, amelyet rövidesen követett a második: Egy lapát szén Nellikének (1969), majd a – már az abszurd jegyeit is magán viselő – harmadik: Buddha szomorú (1973).

    Jellemző műfaja továbbra is az elbeszélés és a mese; A fehér tigris (1971) című, groteszk hangvételű regénye az egyetlen maradt.

    Meséi példa nélkülien új, jellegzetes hangon szólaltak meg, s ez olvasói körében a rajongásig népszerűvé tette. A Hétfejű Tündér (1973) című kötete két kiadónál nyolcszor jelent meg nyomtatásban, s számos színpadi adaptációja is készült – amelyek közül a Kőváry Katalin rendezte első előadássorozat (bemutató: 1976. február 6.) azért is jelentős, mert biztosította az író számára, hogy továbbra is szabadúszó legyen. Berzsián és Dideki (1979) című meseregényéért – amely szintén több feldolgozást ért meg; Lengyel Pál például megrendezte színházi és bábszínházi produkcióként egyaránt – a nemzetközi zsűri 1982-ben Andersen-diplomával tüntette ki. A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) című kötet megkapta az Év Könyve jutalmat – később a Bab Berci kalandjai (1989), valamint a Csillagmajor (1996) nyerte el ugyanezt.

    A Magyar Rádió Elnöksége I. díjban részesítette a Rádiószínház 1986. évi kishangjáték-pályázatára benyújtott Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátékáért. Hangjátékai A Franka Cirkusz összefoglaló cím alatt 1990-ben kötetbe gyűjtve jelentek meg. Közülük A hang címűt Rózsa Pál zenéjével Sándor János operaszínpadra állította. A legkisebb boszorkány című mesejátékáért 1991-ben megkapta az Új Magyar Hangjáték – 1990 pályázat szerzői díját.

    Az Év Gyermekkönyve kitüntetésre – amelyet az IBBY (Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács) Magyar Bizottsága adományoz – meséit három alkalommal találták érdemesnek: az 1989-es év díjazottja a Bab Berci kalandjai lett; az 1990-esé a Lovak, kutyák, madarak; az 1993-asé pedig A manógyár.

    A bábjáték műfajához is vonzódott (1992–93 folyamán rövid ideig az Állami Bábszínház dramaturgja volt). A legkisebb boszorkány bábdarabként is sikert aratott s az Árgyélus királyfi eleve bábszínpadra íródott.

    Elbeszélései többféle összeállításban, több kiadásban is olvashatók; a legbővebb válogatást a Hét szeretőm (1994) című kötet tartalmazza. Csillagmajor (1996) cikluscímmel – a szülőföld, a puszta hangulatát idéző – új elbeszéléseivel jelentkezett, majd Kisangyal (1997) összefoglaló cím alatt régebbi és még meg nem jelent novelláiból válogatott.

    Nem feledkezhetünk meg az író családjáról sem, hiszen gyermekeit ő maga emlegette gyakorta „társszerzőiként”. Zsófia lánya olasz–angol szakon végzett az ELTE-n. Felesége Vathy Zsuzsa írónő volt, Fruzsina lányuk magyar–földrajz szakos középiskolai tanárnő, Zsigmond fiuk jogász.
    2006. december 22-én hunyt el Budapesten.

Mendelényi Vilmos bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Mendelényi Vilmos (1939-1984)

    1962-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1962-64-ben Egerben játszott, 1964-től 1974-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt, 1974-77 között a Vidám Színpadon lépett föl. Élete utolsó éveiben súlyos betegsége miatt nem lépett színpadra.

    Már növendék korától, 1958-tól filmezett, alkatához, kamaszos vonású arcához a kamaszszerepek álltak közel. Hamar feltűnt természetességével, könnyed humorával, az 1960-as évek elején szinte minden filmben szerepelt.

    Emlékezetes alakítása a "Két emelet boldogság" című film diákja, Korbusz Sanyi. Az "Esős vasárnap" című filmben ő adta elő a kor nagy slágerét a "Fogj egy sétapálcát és légy vidám" című Németh Lehel dalt. Mindkét film napjainkban is gyakran látható a televízióban.

    Színpadon főként operettek, zenés játékok táncoskomikusi szerepkörében aratott sikereket, de prózai művek karakterszerepeit is sikerrel alakította. Emlékezetes volt az "Állítsátok meg Arturo Uit!" darabban a címszereplő Haumann Péterrel alakított párosa, melyben Ernesto Roma szerepét játszotta. A Sík Ferenc által rendezett előadás 1969-ben a vidéki színházak fesztiválján első díjat nyert.

Móra Ferenc / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Móra Ferenc (1879 - 1934)


    Móra Ferenc Foltozószűcs fia. Kiskunfélegyházán tanul, Pesten az egyetemet félbehagyja. Élete és munkássága Szegedhez köti, sokoldalúan és hallatlan munkabírással gazdagítja a város kulturális életét. A népnemzeti iskola ízlésével és lírikusi ambíciókkal kezdi irodalmi pályafutását, majd Pósa Lajos felfedezettjeként Az Én Újságom (1889-1944) hasábjairól mint mesemondó, ifjúsági író válik országosan ismertté. Az elmúlt hat­nyolc évtizedben aligha nőtt fel valaki magyarként, hogy ne ismerkedett volna meg a hatrongyosi kakasokkal, a kéményseprő zsiráfokkal, a csókái csókával, a bolondos csicseriekkel, az író megannyi címen és számban összegyűjtött, kiadott meséivel. Első ifjúsági regénye az Öreg diófák alatt {1906), később Dióbél királyfi (1922) címen még csupán emlékek láncolata. A Rab ember fiai (1908) az igazi, egységes vonalvezetésű ifjúsági regénye, mely az utolsó erdélyi fejedelem, Apafi Mihály idején játszódó, kalandos, mesés elemeket is alkalmazó história. Történelmi indíttatású könyv a Mindenki Jánoskája (1911) is. Világirodalmi példák után Móra Ferenc a magyar rókaregény megteremtője is, a Csilicsali Csalavári Csalavér (1913) egy mindig éhes és mohó rókacsalád története. A szerző akarata szerint elfeledett könyve: A Filkó meg én (1915). Legismertebb, immár klasszikus gyermekregénye a Kincskereső kisködmön (1920), tele népmesékbe illő fordulatokkal, erkölcsi példázatokkal. Az (író a magyar nyelv különleges művésze, írásainak olvasása a nyelvművelés nagy lehetősége. Móra Ferenc tankönyvíró is. Természetrajz (1909) könyve első osztályosoknak szól. A Betűország virágos kertje (1925-1929) öt kötetben az egykori elemi iskola mind a hat osztályának készül. A mai általános iskolai tankönyvekben is joggal találunk nagy arányban szemelvényeket. Az író az Alföld szerencsés kezű archeológusaként is ismert, régészeti cikkeinek gyűjteménye: Utazás a földalatti Magyarországon (1934). Prózaművészetének tartóoszlopa két nagy regénye: az Ének a búza­mezőkről (1927) és az Aranykoporsó (1932), ez utóbbi az idő múlásával ifjúsági művé vált. A legnagyobb magyar gyermek- és ifjúsági könyvkiadó 1957 óta viseli az író nevét, legutóbb hat kötetben adták ki írásait: Móra Ferenc válogatott művei az ifjúságnak (1973-1981). Földes Anna (1930-) rajzolt a fiataloknak pályaképet az íróról: így élt Móra Ferenc (1979).

Móra Ferenc / B bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Móra Ferenc (1879 - 1934)


    Móra Ferenc Foltozószűcs fia. Kiskunfélegyházán tanul, Pesten az egyetemet félbehagyja. Élete és munkássága Szegedhez köti, sokoldalúan és hallatlan munkabírással gazdagítja a város kulturális életét. A népnemzeti iskola ízlésével és lírikusi ambíciókkal kezdi irodalmi pályafutását, majd Pósa Lajos felfedezettjeként Az Én Újságom (1889-1944) hasábjairól mint mesemondó, ifjúsági író válik országosan ismertté. Az elmúlt hat­nyolc évtizedben aligha nőtt fel valaki magyarként, hogy ne ismerkedett volna meg a hatrongyosi kakasokkal, a kéményseprő zsiráfokkal, a csókái csókával, a bolondos csicseriekkel, az író megannyi címen és számban összegyűjtött, kiadott meséivel. Első ifjúsági regénye az Öreg diófák alatt {1906), később Dióbél királyfi (1922) címen még csupán emlékek láncolata. A Rab ember fiai (1908) az igazi, egységes vonalvezetésű ifjúsági regénye, mely az utolsó erdélyi fejedelem, Apafi Mihály idején játszódó, kalandos, mesés elemeket is alkalmazó história. Történelmi indíttatású könyv a Mindenki Jánoskája (1911) is. Világirodalmi példák után Móra Ferenc a magyar rókaregény megteremtője is, a Csilicsali Csalavári Csalavér (1913) egy mindig éhes és mohó rókacsalád története. A szerző akarata szerint elfeledett könyve: A Filkó meg én (1915). Legismertebb, immár klasszikus gyermekregénye a Kincskereső kisködmön (1920), tele népmesékbe illő fordulatokkal, erkölcsi példázatokkal. Az (író a magyar nyelv különleges művésze, írásainak olvasása a nyelvművelés nagy lehetősége. Móra Ferenc tankönyvíró is. Természetrajz (1909) könyve első osztályosoknak szól. A Betűország virágos kertje (1925-1929) öt kötetben az egykori elemi iskola mind a hat osztályának készül. A mai általános iskolai tankönyvekben is joggal találunk nagy arányban szemelvényeket. Az író az Alföld szerencsés kezű archeológusaként is ismert, régészeti cikkeinek gyűjteménye: Utazás a földalatti Magyarországon (1934). Prózaművészetének tartóoszlopa két nagy regénye: az Ének a búza­mezőkről (1927) és az Aranykoporsó (1932), ez utóbbi az idő múlásával ifjúsági művé vált. A legnagyobb magyar gyermek- és ifjúsági könyvkiadó 1957 óta viseli az író nevét, legutóbb hat kötetben adták ki írásait: Móra Ferenc válogatott művei az ifjúságnak (1973-1981). Földes Anna (1930-) rajzolt a fiataloknak pályaképet az íróról: így élt Móra Ferenc (1979).

N. Szabó Sándor / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • N. Szabó Sándor (1944-2011)

    1964-ben kezdte pályafutását a Szegedi Nemzeti Színházban. Az első tíz évben Szegeden, Szolnokon és a Déryné Színházban játszott. 1973 óta tagja a Pécsi Nemzeti Színháznak.

    A közel négy évtized alatt Pécsett a színpadi szerepek egész sorát játszotta. Valamennyi műfajban – mind a drámai (prózai), mind a zenés szerepekben egyaránt  otthon érzte magát, kiválóan énekelt és táncolt. Bóni gróftól a Hamlet Claudiusáig, a Cabaret Konferansziéjától az Osztrigás Mici Petipontjáig,  a Ványa Bácsi Szerebjakov professzorától az Oliver Faginjéig, a Denevér Frosch-áig terjedt szerepeinek széles skálája, valamennyi sikeresen megformált szerepében  maradandót alkotott. Utolsó szerepe a Kopogós römi Weller Martinja.

    Alakításait az ízlés, az író és a rendező elképzelésének megvalósítása jellemezte. Lelkiismeretesen és alázattal készült fel szerepeire, nagy segítségére volt fiatal és tapasztalt kollégáinak is.

    Népszerű és kedvelt művésze volt  Pécs város közönségének. Csak  Pécsett  közel kétszáz  szerepet alakított, ám pályája során szerepeinek száma meghaladta a háromszázat! A város kulturális életének is aktív résztvevője volt, amiért neki ítélték Pécs Város Közművelődési díját. Több mint 25 éve vezették a Sziporka Gyermekszínházat feleségével Unger Pálmával és a színház gyakran növendékei közül választott gyermekszereplőket előadásaihoz. Színházi munkásságát Szendrő József-díjjal ismerte el a társulat titkos szavazással, majd a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagjává választották.
    2011. márciusban a Színházi Világnapon a MASZK és a kulturális tárca által alapított Gobbi Hilda-életműdíjat vehette át.

Ötórai bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Pákolitz István / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • PÁKOLITZ ISTVÁN (1919-1996)


    Pákolitz István (1919) első írásai az ötvenes évek elején jelentek meg; 1954-ben Boda Istvánnal és Petrovácz Istvánnal közösen adta közre a Három költő című gyűjteményt. 1955-ben jelent meg Évgyűrűk, 1958-ban Szüret című kötete, ezt követték Fény és árnyék (1962), Esti dal (1963) és Messzenéző (1965) című verseskötetei.

    Tapasztalatait foglalta verseibe, költészete a hagyományok rendjéhez igazodott. Azt a lírai realizmust képviselte, amely a természet és az emberi élet költői ábrázolásában, a külső világra épülő meditációban találja meg feladatát. A {692.} "pannon" impresszionizmus formaképző eljárásait követte, a dunántúli életben fedezte fel a rend és a szépség elemi forrását. Tiszta hangot ütött meg, festői szóképeket használt, biztos életörömről, szerény méltóságtudatról beszélt. Nem ismerte a szenvedély viharos kitöréseit, bensőséges érzésekről szólott, rend, egyensúly és fegyelem voltak költészetének tájékozódási pontjai. "Kiegyensúlyozott az életem, / megőriz tán a hűség és erő" – tett vallomást Méreg című versében. A rendre és egyensúlyra alapozott élet nemcsak belső biztonságot adott, hanem magasra tekintő erkölcsi igényességet is. A pécsi költő a személyiség teljesebb megvalósításának lehetőségét találta meg a költői harmóniában és a benső fegyelemben. Szerelmi etikája is fegyelmezett önérzetről tanúskodik, verseiben két autonóm emberi egyéniség felelős kapcsolatát hirdeti (Méltóság). Költészetét biztonságadó moralitás hatja át: a művészi tevékenységet elkötelezett, társadalmi érvényű cselekvésnek tekinti. Ez a felfogás alapozta meg költői önérzetét:
    De mégis, érzem, szükséges vagyok,
    szegényebb lenne nélkülem a lét;
    ami a küzdelemből rám esik,
    nem vállalhatja senki, semmiképp;
    a roppant Egész része, semmiség
    az életem, de nyugtat a tudat:
    habár a résznek sorsa az enyészet,
    múlása is táplálja az Egészet.
    (Évgyűrűk)

    Költészetének egyensúlya a hatvanas évek második felében bomlott meg, ekkor jelentek meg Ami lehet (1969), Zöldarany (1972), Koronák (1974) című kötetei. Biztonságos világképének megrendülését kezdetben társadalmi tapasztalatai okozták: a szocialista eszményektől idegen mentalitással és magatartással perlekedett. A szelíd életképeket protestáló versek, a biztos harmóniát kritikai indulat, a moralisták lázadó szenvedélye váltotta fel. Óh, terebélyesedő szabadság! című versében a cinikus önzést, a közösségellenes harácsolást ítélte el: "Óh, terebélyesedő szabadság, / cimbálják gyümölcsös ágad / kik tegnap elibéd köptek / s holnap köpnének utánad! (...) Óh, terebélyesedő szabadság, / féltve szeretlek: / szétfoszló szavak hitelét / őrizzék újra a tettek!"

    Az alkotó személyiség átalakulását egyéni megpróbáltatások is siettették: az öregedés gondjai, a beteg szív kihagyó ritmusa. Pákolitz István személyes drámába kényszerült, számot kellett vetnie az emberi élet múlandóságával, tekintetét ismeretlen mélységek felé kellett fordítania (Nocturno, In flagranti). Költészetébe addig szinte alig ismert elégikus rezignáció, tragikus érzés költözött, ugyanakkor makacs ellenállás, amely a szorongások ellenében a lélek békéjét védelmezte. A költő a természet (Barackfa), illetve a magyar történelem példázatos ábrázolása révén fejezte ki az ellenállás morális értékét:
    {693.} de szép a végső számvetést
    követő boldog remegés,
    a halálbiztos vállalást
    koronázó szívdobogás;
    ha nincs már semmi nehezék,
    mi visszahúzna, az a szép!
    mindeneknél szebb diadal:
    az is győz, aki belehal.
    (Az egri várban)

    Verseinek zaklatottabb dallamán is érződött a belső küzdelem, költészete poétikailag is változott. Hangja töprengőbb lett, elemző igénye mélyebbre világít, a személyiség mélyén ható belső konfliktusait tárja fel. Formája nyugtalanabb, ugyanakkor intellektuálisan feszesebb. Két fogalom, két képzet között nagyobb feszültséget teremt. A versek hangolása általában elégikus, nemegyszer ironikus, képalkotásában szerepet kap a groteszk. A dunántúli életképek költője a testi szenvedéssel és kegyetlen szorongásaival küzdve újította meg költészetét.

Pákolitz István / B bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • PÁKOLITZ ISTVÁN (1919-1996)


    Pákolitz István (1919) első írásai az ötvenes évek elején jelentek meg; 1954-ben Boda Istvánnal és Petrovácz Istvánnal közösen adta közre a Három költő című gyűjteményt. 1955-ben jelent meg Évgyűrűk, 1958-ban Szüret című kötete, ezt követték Fény és árnyék (1962), Esti dal (1963) és Messzenéző (1965) című verseskötetei.

    Tapasztalatait foglalta verseibe, költészete a hagyományok rendjéhez igazodott. Azt a lírai realizmust képviselte, amely a természet és az emberi élet költői ábrázolásában, a külső világra épülő meditációban találja meg feladatát. A {692.} "pannon" impresszionizmus formaképző eljárásait követte, a dunántúli életben fedezte fel a rend és a szépség elemi forrását. Tiszta hangot ütött meg, festői szóképeket használt, biztos életörömről, szerény méltóságtudatról beszélt. Nem ismerte a szenvedély viharos kitöréseit, bensőséges érzésekről szólott, rend, egyensúly és fegyelem voltak költészetének tájékozódási pontjai. "Kiegyensúlyozott az életem, / megőriz tán a hűség és erő" – tett vallomást Méreg című versében. A rendre és egyensúlyra alapozott élet nemcsak belső biztonságot adott, hanem magasra tekintő erkölcsi igényességet is. A pécsi költő a személyiség teljesebb megvalósításának lehetőségét találta meg a költői harmóniában és a benső fegyelemben. Szerelmi etikája is fegyelmezett önérzetről tanúskodik, verseiben két autonóm emberi egyéniség felelős kapcsolatát hirdeti (Méltóság). Költészetét biztonságadó moralitás hatja át: a művészi tevékenységet elkötelezett, társadalmi érvényű cselekvésnek tekinti. Ez a felfogás alapozta meg költői önérzetét:
    De mégis, érzem, szükséges vagyok,
    szegényebb lenne nélkülem a lét;
    ami a küzdelemből rám esik,
    nem vállalhatja senki, semmiképp;
    a roppant Egész része, semmiség
    az életem, de nyugtat a tudat:
    habár a résznek sorsa az enyészet,
    múlása is táplálja az Egészet.
    (Évgyűrűk)

    Költészetének egyensúlya a hatvanas évek második felében bomlott meg, ekkor jelentek meg Ami lehet (1969), Zöldarany (1972), Koronák (1974) című kötetei. Biztonságos világképének megrendülését kezdetben társadalmi tapasztalatai okozták: a szocialista eszményektől idegen mentalitással és magatartással perlekedett. A szelíd életképeket protestáló versek, a biztos harmóniát kritikai indulat, a moralisták lázadó szenvedélye váltotta fel. Óh, terebélyesedő szabadság! című versében a cinikus önzést, a közösségellenes harácsolást ítélte el: "Óh, terebélyesedő szabadság, / cimbálják gyümölcsös ágad / kik tegnap elibéd köptek / s holnap köpnének utánad! (...) Óh, terebélyesedő szabadság, / féltve szeretlek: / szétfoszló szavak hitelét / őrizzék újra a tettek!"

    Az alkotó személyiség átalakulását egyéni megpróbáltatások is siettették: az öregedés gondjai, a beteg szív kihagyó ritmusa. Pákolitz István személyes drámába kényszerült, számot kellett vetnie az emberi élet múlandóságával, tekintetét ismeretlen mélységek felé kellett fordítania (Nocturno, In flagranti). Költészetébe addig szinte alig ismert elégikus rezignáció, tragikus érzés költözött, ugyanakkor makacs ellenállás, amely a szorongások ellenében a lélek békéjét védelmezte. A költő a természet (Barackfa), illetve a magyar történelem példázatos ábrázolása révén fejezte ki az ellenállás morális értékét:
    {693.} de szép a végső számvetést
    követő boldog remegés,
    a halálbiztos vállalást
    koronázó szívdobogás;
    ha nincs már semmi nehezék,
    mi visszahúzna, az a szép!
    mindeneknél szebb diadal:
    az is győz, aki belehal.
    (Az egri várban)

    Verseinek zaklatottabb dallamán is érződött a belső küzdelem, költészete poétikailag is változott. Hangja töprengőbb lett, elemző igénye mélyebbre világít, a személyiség mélyén ható belső konfliktusait tárja fel. Formája nyugtalanabb, ugyanakkor intellektuálisan feszesebb. Két fogalom, két képzet között nagyobb feszültséget teremt. A versek hangolása általában elégikus, nemegyszer ironikus, képalkotásában szerepet kap a groteszk. A dunántúli életképek költője a testi szenvedéssel és kegyetlen szorongásaival küzdve újította meg költészetét.

Péter Gizi bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Péter Gizi (1929-2008) a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja, a pécsi színházszerető közönség hosszú időn át ünnepelt szubrett-komikája.


    Az Országos Színészegyesületi Sziniiskola elvégzése után a Szolnoki Szigligeti Színházban kezdte pályafutását, majd a pesti Magyar Színház, Győr, Kecskemét és Debrecen voltak a pályakezdő évek állomásai. 1951 óta - egy rövid kitérővel - a Pécsi Nemzeti Színház művésze. Munkássága elismeréseként elnyerte a Szendrő József-díjat, a Gobbi Hilda életmű-díjat, majd legutóbb Siófok város Kálmán Imre-díját.

    Péter Gizi a főszerepek hosszú sorának eljátszásával tett szert rendkívüli népszerűségre. Pályája kezdetén nagy sikerrel alakította a Liliomfi Mariskáját, Moliere Tartuffe-jének Dorináját, vagy éppen az Úri muri Rozikáját. Rendkívüli tánc és énektudása a zenés műfaj felé sodorta - országosan ismert és elismert szubrettként parádés sikereket aratott a Csárdáskirálynő Stázijaként, majd később -kiváló komikai vénáját kamaztoztatva- Ceciliát is eljátszotta. Szinte valamennyi klasszikus operett szubrett-főszerepét eljátszotta, főleg Kálmán Imre, Lehár, Szirmai Albert és Ábrahám Pál műveiben teljesedett ki színészi képessége, tánctudása és nem utolsó sorban kiváló hangi adottsága.

    Péter Gizi szinte minden műfajban maradandót alkotott, színpadi szerepein túl több filmben és TV-játékban is szerepelt, melyek közül kiemelkedett a Régi idők focija, a Bambini di Prága, a Krebsz, az Isten - s természetesen a Tenkes kapitánya című népszerű sorozatban nyújtott alakítása.

    Utolsó - és sokak számára emléklezetes - alakítása a pécsi színpadon a Gül Baba című Huszka-operett Zulejkája volt 1999-ben.

Premier bérlet (Kamaraszínház)

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Premier bérlet (Nagyszínház)

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Radnóti Miklós / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Radnóti Miklós (1909-1944)

    Magyar irodalmi arcképcsarnok

    Eredeti neve Glatter Miklós. Születése anyjának és ikertestvérének az életébe került; 11 éves volt, amikor apja meghalt.

    Nagybátyja, Grosz Dezső gondoskodott róla, az ő kívánságára szerzett kereskedelmi érettségit 1927-ben, a csehországi Reichenberg (ma Liberec) textilipari szakiskolájában.

    Szerepelt a Jóság 1929 című antológiában, és néhány rövid életű folyóirat szerkesztésében is részt vett (1928; Kortárs). Két és fél évet nagybátyja vállalatánál dolgozott.

    1930-ban megjelent első verseskötete (Pogány köszöntő). Ősszel a szegedi egyetemen magyar-francia szakra iratkozott be. Sík Sándor, „a nagy professzor”, fölfigyelt rá, meghívta tudósképző szemináriumába.

    Radnóti egyik alapítója a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. Falukutató útjaikon a parasztélettel ismerkedett (Tápé, öreg este), részt vett a munkásotthon kulturális életében. Az illegális kommunista párttal már Szeged előtt laza kapcsolatba került, de tagja sohasem lett, sőt nemegyszer bírálta, így pl. a József Attilát elítélő moszkvai írók dogmatizmusát.

    1931-ben elkobozták Újmódi pásztorok éneke című kötetét, és izgatás, vallásgyalázás címén nyolcnapi fogházra ítélték; ezt Sík Sándor közbelépésére felfüggesztették. A nyarat Párizsban töltötte. Lírája két kötettel gazdagodott Szegeden (Lábadozó szél 1933; Újhold Buday György fametszeteivel, 1935).

    1934-ben bölcsészdoktorrá avatták. Nevének Radnótira magyarítását, mivel ez védett név volt, megkérdezése nélkül Radnóczira módosították. Írásait továbbra is Radnótiként írta alá, a ráerőszakolt névnek pusztán doktori értekezésének egyetemi változatán (Kaffka Margit művészi fejlődése) kellett szerepelnie.

    1934-ben házasságot kötött a szerelmes verseit már kora ifjúságától ihlető Gyarmati Fannival.

    1935-ben tanári oklevelet szerzett, katedrához mégsem jutott: magánórák adásából, szerény tiszteletdíjakból élt. 1935-ben szerkesztette a 12 fiatal költőt bemutató Korunk című antológiát.

    1936-ban tette közzé a pályájának fordulópontjaként emlegetett Járkálj csak, halálraítélt! című verseskötetét.

    1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott. Nyáron egy hónapig Párizsban tartózkodott.

    1938-ban megjelent Meredek út című könyve.

    1940-ben adta ki Ikrek hava című prózai írását gyermekkoráról. Ezzel egy időben a Válogatott verseket, 1942-ben Naptár című rövid ciklusát jelentette meg.

    1940. szeptember 5.-december 18. között munkaszolgálatos volt Szamosveresmarton. 1942. július 1-jétől Margittán, Királyhágón, Élesden (Bihar megye), majd a hatvani cukorgyárban, végül a fővárosban szolgált.

    A háborús cenzúra nem egy versének közlését törölte, így leginkább csak műfordításaival fordulhatott olvasóihoz; különösen La Fontaine meséin 1943 át. A fordítások javát Orpheus nyomában l943 című kötetben gyűjtötte össze.

    1944. május 20-án ismét munkaszolgálatos lett. Német felügyelet alatt a szerbiai Bor melletti Lager Heidenauban írta remekműveit, a két utolsó eclogát, a Gyökér, a Levél a hitveshez és az À la recherche című verset. 1944. szeptember 17-én innen indították el utolsó útjára. Költészetének erejébe és fennmaradásába vetett hite oly erős volt, hogy még az „erőltetett menet” közben is képes olyan remekművek megírására, mint a négy Razglednica. Noteszába gondosan beírt verseit exhumálásakor viharkabátjának zsebében találták meg. A még maga összeállította, de utolsó verseivel bővített kötete (Tajtékos ég 1946) a háború után éledező irodalmi életünk első jelentős eseménye.

    Abdán végeztek vele magyar keretlegények, 1944. november 9-én.

    Kevés olyan magyar művész van, akinél élet és költészet ennyire elválaszthatatlan lenne. Születésének tragikus körülményeitől egész életében nem szakad el, s egyre erősödő mértékben jelennek meg verseiben a bűntudatnak, a szenvedés jogosságának motívumai. Származása pedig sorsának történelmi tragikumát adja. Pomogáts Béla szavaival: „Mintha természet és társadalom azon vetélkedett volna, melyikük pusztítsa el előbb.”

    Az induló költő közepes tehetség, aki kimunkált formakultúrával rendelkezik, de nincs saját megverselendő élménye. Jelen van verseiben az új népiességgel érintkező szürrealizmus, az avantgárd utózöngéi, illetve az ún. néger-versekbe a neoprimitivizmus.

    A Pogány köszöntő hol zsoltárszerűen megfogalmazott áhítattal, hol átesztétizált, természetbe kivetített pogánykodással köszönti kedvesét, de már a költészetére mindvégig jellemző „variációk szomorúságra” is megjelennek benne. Második és harmadik kötetében József Attilával párhuzamosan a proletárköltészet lehetőségeit keresi. Saját eszközöket talál hozzá, a másoktól sohasem használt, eredeti képek mellett a szabad versek kiáltásait.

    Forradalmas reményeinek megtépázása után az Újhold 1935 és különösen a már címével sokat sejtető Járkálj csak, halálraítélt! 1936 versei, szerelmének még mindig fölragyogó idilljei ellenére is a megnehezedett politikai helyzet (a hatalomra jutott Hitler) szomorította kedélyét, sőt haláltudattal töltötte el (Háborús napló). Korán rájött, hogy a „világ új háborúba fordul”, s mihelyt jóslata beteljesedett, a kollektív élményt a retorikát és érzelgősséget mellőző együttérzés lírájával kristályosította hitelessé (Lángok lobognak, Emlékeimben).

    Életművének egyik központi témája, a világ általi fenyegetettség, illetve az erre adható válasz határozottan az Újhold kötet nyitó- és záró verseiben jelenik meg.

    A Mint a bika 1933 az anaforikus szerkesztéssel két idősíkot és magatartásformát szembesít egymással. A múlt, a fiatalság jellemzője az önfeledt élet, mely figyelmen kívül hagyja a veszélyeket. A jelen magatartásformája tudomásul veszi a veszélyt, s a nem-menekülés helytállását hirdeti. Megjelenik a jellegzetesen radnótis költői megoldás, a kolofont idéző zárlat, mely mintegy szentenciózusan foglalja össze a vers üzenetét.

    A Kortárs útlevelére 1934 című költeményben a felvázolt életmodellek közül az első a vadmacskalét, mely csak addig száll szembe környezetével, míg reménnyel kecsegtet a küzdelem. A sárként való lét a világ elfogadását jelenti, a behódolást. Vállalható magatartásként Radnóti a lázadást jelöli meg, a világ elutasítását a jövő reményében. Radnóti költészetében ritka a világgal való szembenállásra való felhívás, az itt megfogalmazottak feltehetően összefüggenek az ajánlással, illetve a vers programadó jellegével.

    A Járkálj csak, halálraítélt! 1936 önvallomása nem elsősorban poétikai, hanem etikai jellegű. A tisztaság és a helytállás keménysége nem egymást kizáró, hanem feltételező erkölcsi magatartásformák. A halálraítéltség pontosan még nem körvonalazott fogalom, valószínűleg egyszerre érvényesül benne az emberi halandóság egzisztencialista felfogása és a történelmi fenyegetettség megsejtése.

    Radnóti költészetének kiteljesedése akkor következik be, amikor a szorongás, félelem nem érzet, hanem jogosan megjelenő tény. Ezzel összefüggésben komoly esztétikai-poétikai, s ettől elválaszthatatlanul világképi fordulat áll be lírájában. Ennek legfőbb jellemzője a klasszicizálódás. Ennek elméleti programját Babits fogalmazza meg 1925-ös Új klasszicizmus felé című tanulmányában. Ennek lényege, hogy művészi szinten az avantgárd kilengései után az ingának vissza kell térnie természetes állapotába, azaz a kultúra folytonosságát tagadó művészi irányzatok helyébe az irodalom kontinuitását kell előtérbe állítani. S ez nem csupán poétikai, hanem erkölcsi kérdés is, hiszen a művészet a legfontosabb hordozója mindazon értékeknek, melyeket összefoglaló néven európai kultúrának és humánumnak nevezünk. Radnótinál a forma fegyelme esztétikai és művészi válasz egy kaotikus világra, melyből hiányzik az emberség. Ennek külsődleges formai jegyei a tiszta műfajiságra való törekvés, illetve a hagyományos, kipróbált műfajok felelevenítése (episztola - Levél a hitveshez; himnusz - Himnusz a békéről; óda - Nem tudhatom...; ekloga - Eclogák). Verselésében visszatér a kötött ritmushoz, a klasszikus és nyugat-európai időmértékes verseléshez.

    Radnóti érett korszakának reprezentatív műfaja az ekloga. Az Első eclogában 1938 a műfaji hagyományoknak megfelelően természeti díszlet adja a költő és a pásztor párbeszédének hátterét. A természet nyugalma - melyben azért mindig ott érezzük a megfoghatatlanul is jelenlévő veszélyt és fenyegetettséget - ellenpontozza a dialógus tárgyát, a háborúról és a költészet értelméről való eszmefuttatást. García Lorca és József Attila halálára tett utalás a költősors tragikus voltát példázza. A záró természeti kép mindezek ellenére a helytállás erkölcsi szükségletét példázza.

    A Negyedik ecloga 1943 dialóg formában valójában a lírai én belső párbeszédét tartalmazza. A belső Hang azokat az értékeket sorolja, azokat az emlékeket idézi, melyekért érdemes vállalni az életet. Sajátossága a Radnóti-világképnek, hogy mindig apró, szinte észrevétlen, normális körülmények között fel sem tűnő emlékmozaikok jelentik a kapaszkodót a lírai én számára. A Költő az élet realitásával számol, az erősödő fenyegetettséggel, a közeli pusztulással. Az egyedi lét tragikumát oldja a Hang utolsó megszólalása, mely a természet rendjeként a természetbe való belesimulásként értelmezi a halált.

    A monologikus forma már Vergilius eklogái között is megtalálható. Radnótinál a Hetedik eclogában 1944 mégis inkább párbeszédről van szó, hiszen a címzett egyértelmű. A megszólított Fanni képviseli mindazt, amiért érdemes kitartani, amiért érdemes elviselni a láger borzalmait. Művészi szempontból bravúrosan keverednek a versben a felvillanó emlékek, a naturalista lágerkép és a szürrealista vízió. A zárlat az eklogát egyértelműen a hűség és szerelem ódájává emeli.

    Az À la recherche... 1944 címe Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényére utal, mely Bergson filozófiájának és időszemléletének legteljesebb művészi tükrözője. Radnóti műve is az önkéntelen emlékezés bergsoni tételére épül. A múlt átértékelődik a jelenben, átírja és átformálja a jelent, elszakíthatatlanul része személyiségünknek és életünknek. Másrészt az elégia a horatiusi non omnis moriar (Melpomenéhez) elv felélesztője, ám már nem a költészetre vonatkozóan, hanem az élet apró mozzanatainak megtartó erejében bízva. Radnóti emlékezéstechnikája - lélektanilag is hitelesen - a szinkronitásában nem kellően értékelt élmények és élménytöredékek felidézésén alapul.

    A Sem emlék, sem varázslat 1944 azt példázza, hogy az élettel, a sorssal való számvetés, a lehetőségekkel való illúzió nélküli szembenézés megteremti az új magatartásformát, mely alázattal van a világ iránt. Nem akarja újraértékelni a múltat, tetteivel a jövőt szolgálja.

    A klasszikus anaforikus szerkesztéssel megalkotott költemény, a Töredék 1944 címe egyszerre utal a vers hiányos voltára, tudatosan kipontozott részeire, másrészt a felborult értékrendű, erkölcsi szempontból önmaga visszáját megélő világ töredékességére. A romantikus esztétika óta a töredék nem hiányt, hanem a világhoz való esztétikai és bölcseleti alapállást jelent, a világ teljességének hiányában a műalkotás sem tükrözheti a teljességet.

    A Nem tudhatom... 1944 a hazához való kötődés őszinte és erkölcsi szempontból megrendítő dokumentuma. A legegyszerűbb metaforákat, a legősibb költői eszközöket felhasználva, kétféle nézőpontot váltogatva tesz hitet a közösség, a táj, a kultúra, az emlékek megtartó ereje mellett.

    A Levél a hitveshez 1944 a klasszikus episztola megújított formája; a versszervező a lélek belső vívódása, a kétség és a remény közti lélekállapot kipróbált költői eszközökkel való megjelenítése. A hatásosan előkészített csattanó, ha nem is érvényteleníti, de mindenesetre kérdésessé teszi az önbuzdító és önmeggyőző érvek sokaságát.

    Az Erőltetett menet 1944 versformáját, a nibelungizált alexandrint Radnóti Tóth Árpád elégiáiból is ismerhette, valószínűbb azonban Walter von der Vogelweide Ó, jaj, hogy eltűnt minden című versének hatása, melyet ő fordított. A 7/7-es osztású jambikus sorokban az erőteljes metszet az újra és újra nekifeszülő bizakodás hatásos kifejezője, tipográfiailag pedig - sokak véleménye szerint (Bori Imre) - a kanyargó út képét rajzolja ki. A vers gondolati szervezője a bolond-kép, illetve ennek a magatartásformának a meghatározása. A bolond az, aki nem vet számot a realitással, aki a jövő reményében képes elviselni a jelent. A lírai én fogalomértelmezése egyúttal saját magatartásának és lelkiállapotának is értelmezése, melyben az ész és az érzelem dilemmája tükröződik. Bár a vágy, az akart jövő, a múlt értékeinek és élményének újbóli átélési lehetősége erősebbnek bizonyul a valóság adta lehetőségeknél, a záró kétszeres felkiáltásban mégis ott érezzük az elégikus hangvételt is.

    A Razglednicák 1944 négy lírai képeslapja magába sűríti a Bori notesz formai és világképi jellemzőit. Az első tábori képeslap a háborús világ expresszionista képeit szembesíti az emlékek révén megidézett idillel. A másodikban a természet emberfeletti és embertől idegen, ily módon ironikus idillje kerül párhuzamba a háború képeivel. A harmadikból végérvényesen kikerül a harmónia, csak a határozott, nyers, naturalista-expresszionista költői képek vannak jelen. A záró versben a lírai én egyszerre ábrázolja önmagát kívülről és belülről, de már mindenféle remény nélkül, a valóság brutalitását elfogadva.

    Radnóti az antikvitástól a kortársakig fordított, leginkább azoktól, akiket valamiképp rokonának érzett, s még a formaviláguk legapróbb árnyalatait is nagy gonddal adta vissza. Ide kívánkoznak, bár még inkább eredeti versei közé sorolhatók a saját nevének anagrammájából kitalált angol költő, Eaton Darr nevével aláírt fiktív műfordításai. Néhány versből álló ciklusukat aligha tekinthetjük pusztán költői tréfálkozásnak: a nonszenszlíra hagyományát szürrealista ötletekkel elegyítve, saját korának képtelenségeit gúnyolja bennük.

    Kortársairól (Babits, Füst Milán, Szabó Lőrinc stb.) szóló tanulmányai mellett különösen az új hangot megütő Ikrek hava emelkedik ki. Alcíme szerint ugyan „napló a gyerekkorról”, de a korai emlékek, az apa és az ikertestvér halálának elbeszélését, az árvaságra történt rádöbbenését az idősíkok változtatásával és szabad asszociációival későbbi napjai felé nyitja ki.

    A néhány töredékes följegyzés (1934) után 1937 októberétől1943. március közepéig vezetett Naplója lapjain jelen idejű közvetlenséggel ír életének eseményeiről, mindenkori környezetéről és természetesen az irodalomról. Nemcsak beszédes történelmi dokumentum ez; stílusának remeklései miatt is teljes értékű irodalmi alkotás.

Radnóti Miklós / B bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Radnóti Miklós (1909-1944)

    Magyar irodalmi arcképcsarnok

    Eredeti neve Glatter Miklós. Születése anyjának és ikertestvérének az életébe került; 11 éves volt, amikor apja meghalt.

    Nagybátyja, Grosz Dezső gondoskodott róla, az ő kívánságára szerzett kereskedelmi érettségit 1927-ben, a csehországi Reichenberg (ma Liberec) textilipari szakiskolájában.

    Szerepelt a Jóság 1929 című antológiában, és néhány rövid életű folyóirat szerkesztésében is részt vett (1928; Kortárs). Két és fél évet nagybátyja vállalatánál dolgozott.

    1930-ban megjelent első verseskötete (Pogány köszöntő). Ősszel a szegedi egyetemen magyar-francia szakra iratkozott be. Sík Sándor, „a nagy professzor”, fölfigyelt rá, meghívta tudósképző szemináriumába.

    Radnóti egyik alapítója a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. Falukutató útjaikon a parasztélettel ismerkedett (Tápé, öreg este), részt vett a munkásotthon kulturális életében. Az illegális kommunista párttal már Szeged előtt laza kapcsolatba került, de tagja sohasem lett, sőt nemegyszer bírálta, így pl. a József Attilát elítélő moszkvai írók dogmatizmusát.

    1931-ben elkobozták Újmódi pásztorok éneke című kötetét, és izgatás, vallásgyalázás címén nyolcnapi fogházra ítélték; ezt Sík Sándor közbelépésére felfüggesztették. A nyarat Párizsban töltötte. Lírája két kötettel gazdagodott Szegeden (Lábadozó szél 1933; Újhold Buday György fametszeteivel, 1935).

    1934-ben bölcsészdoktorrá avatták. Nevének Radnótira magyarítását, mivel ez védett név volt, megkérdezése nélkül Radnóczira módosították. Írásait továbbra is Radnótiként írta alá, a ráerőszakolt névnek pusztán doktori értekezésének egyetemi változatán (Kaffka Margit művészi fejlődése) kellett szerepelnie.

    1934-ben házasságot kötött a szerelmes verseit már kora ifjúságától ihlető Gyarmati Fannival.

    1935-ben tanári oklevelet szerzett, katedrához mégsem jutott: magánórák adásából, szerény tiszteletdíjakból élt. 1935-ben szerkesztette a 12 fiatal költőt bemutató Korunk című antológiát.

    1936-ban tette közzé a pályájának fordulópontjaként emlegetett Járkálj csak, halálraítélt! című verseskötetét.

    1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott. Nyáron egy hónapig Párizsban tartózkodott.

    1938-ban megjelent Meredek út című könyve.

    1940-ben adta ki Ikrek hava című prózai írását gyermekkoráról. Ezzel egy időben a Válogatott verseket, 1942-ben Naptár című rövid ciklusát jelentette meg.

    1940. szeptember 5.-december 18. között munkaszolgálatos volt Szamosveresmarton. 1942. július 1-jétől Margittán, Királyhágón, Élesden (Bihar megye), majd a hatvani cukorgyárban, végül a fővárosban szolgált.

    A háborús cenzúra nem egy versének közlését törölte, így leginkább csak műfordításaival fordulhatott olvasóihoz; különösen La Fontaine meséin 1943 át. A fordítások javát Orpheus nyomában l943 című kötetben gyűjtötte össze.

    1944. május 20-án ismét munkaszolgálatos lett. Német felügyelet alatt a szerbiai Bor melletti Lager Heidenauban írta remekműveit, a két utolsó eclogát, a Gyökér, a Levél a hitveshez és az À la recherche című verset. 1944. szeptember 17-én innen indították el utolsó útjára. Költészetének erejébe és fennmaradásába vetett hite oly erős volt, hogy még az „erőltetett menet” közben is képes olyan remekművek megírására, mint a négy Razglednica. Noteszába gondosan beírt verseit exhumálásakor viharkabátjának zsebében találták meg. A még maga összeállította, de utolsó verseivel bővített kötete (Tajtékos ég 1946) a háború után éledező irodalmi életünk első jelentős eseménye.

    Abdán végeztek vele magyar keretlegények, 1944. november 9-én.

    Kevés olyan magyar művész van, akinél élet és költészet ennyire elválaszthatatlan lenne. Születésének tragikus körülményeitől egész életében nem szakad el, s egyre erősödő mértékben jelennek meg verseiben a bűntudatnak, a szenvedés jogosságának motívumai. Származása pedig sorsának történelmi tragikumát adja. Pomogáts Béla szavaival: „Mintha természet és társadalom azon vetélkedett volna, melyikük pusztítsa el előbb.”

    Az induló költő közepes tehetség, aki kimunkált formakultúrával rendelkezik, de nincs saját megverselendő élménye. Jelen van verseiben az új népiességgel érintkező szürrealizmus, az avantgárd utózöngéi, illetve az ún. néger-versekbe a neoprimitivizmus.

    A Pogány köszöntő hol zsoltárszerűen megfogalmazott áhítattal, hol átesztétizált, természetbe kivetített pogánykodással köszönti kedvesét, de már a költészetére mindvégig jellemző „variációk szomorúságra” is megjelennek benne. Második és harmadik kötetében József Attilával párhuzamosan a proletárköltészet lehetőségeit keresi. Saját eszközöket talál hozzá, a másoktól sohasem használt, eredeti képek mellett a szabad versek kiáltásait.

    Forradalmas reményeinek megtépázása után az Újhold 1935 és különösen a már címével sokat sejtető Járkálj csak, halálraítélt! 1936 versei, szerelmének még mindig fölragyogó idilljei ellenére is a megnehezedett politikai helyzet (a hatalomra jutott Hitler) szomorította kedélyét, sőt haláltudattal töltötte el (Háborús napló). Korán rájött, hogy a „világ új háborúba fordul”, s mihelyt jóslata beteljesedett, a kollektív élményt a retorikát és érzelgősséget mellőző együttérzés lírájával kristályosította hitelessé (Lángok lobognak, Emlékeimben).

    Életművének egyik központi témája, a világ általi fenyegetettség, illetve az erre adható válasz határozottan az Újhold kötet nyitó- és záró verseiben jelenik meg.

    A Mint a bika 1933 az anaforikus szerkesztéssel két idősíkot és magatartásformát szembesít egymással. A múlt, a fiatalság jellemzője az önfeledt élet, mely figyelmen kívül hagyja a veszélyeket. A jelen magatartásformája tudomásul veszi a veszélyt, s a nem-menekülés helytállását hirdeti. Megjelenik a jellegzetesen radnótis költői megoldás, a kolofont idéző zárlat, mely mintegy szentenciózusan foglalja össze a vers üzenetét.

    A Kortárs útlevelére 1934 című költeményben a felvázolt életmodellek közül az első a vadmacskalét, mely csak addig száll szembe környezetével, míg reménnyel kecsegtet a küzdelem. A sárként való lét a világ elfogadását jelenti, a behódolást. Vállalható magatartásként Radnóti a lázadást jelöli meg, a világ elutasítását a jövő reményében. Radnóti költészetében ritka a világgal való szembenállásra való felhívás, az itt megfogalmazottak feltehetően összefüggenek az ajánlással, illetve a vers programadó jellegével.

    A Járkálj csak, halálraítélt! 1936 önvallomása nem elsősorban poétikai, hanem etikai jellegű. A tisztaság és a helytállás keménysége nem egymást kizáró, hanem feltételező erkölcsi magatartásformák. A halálraítéltség pontosan még nem körvonalazott fogalom, valószínűleg egyszerre érvényesül benne az emberi halandóság egzisztencialista felfogása és a történelmi fenyegetettség megsejtése.

    Radnóti költészetének kiteljesedése akkor következik be, amikor a szorongás, félelem nem érzet, hanem jogosan megjelenő tény. Ezzel összefüggésben komoly esztétikai-poétikai, s ettől elválaszthatatlanul világképi fordulat áll be lírájában. Ennek legfőbb jellemzője a klasszicizálódás. Ennek elméleti programját Babits fogalmazza meg 1925-ös Új klasszicizmus felé című tanulmányában. Ennek lényege, hogy művészi szinten az avantgárd kilengései után az ingának vissza kell térnie természetes állapotába, azaz a kultúra folytonosságát tagadó művészi irányzatok helyébe az irodalom kontinuitását kell előtérbe állítani. S ez nem csupán poétikai, hanem erkölcsi kérdés is, hiszen a művészet a legfontosabb hordozója mindazon értékeknek, melyeket összefoglaló néven európai kultúrának és humánumnak nevezünk. Radnótinál a forma fegyelme esztétikai és művészi válasz egy kaotikus világra, melyből hiányzik az emberség. Ennek külsődleges formai jegyei a tiszta műfajiságra való törekvés, illetve a hagyományos, kipróbált műfajok felelevenítése (episztola - Levél a hitveshez; himnusz - Himnusz a békéről; óda - Nem tudhatom...; ekloga - Eclogák). Verselésében visszatér a kötött ritmushoz, a klasszikus és nyugat-európai időmértékes verseléshez.

    Radnóti érett korszakának reprezentatív műfaja az ekloga. Az Első eclogában 1938 a műfaji hagyományoknak megfelelően természeti díszlet adja a költő és a pásztor párbeszédének hátterét. A természet nyugalma - melyben azért mindig ott érezzük a megfoghatatlanul is jelenlévő veszélyt és fenyegetettséget - ellenpontozza a dialógus tárgyát, a háborúról és a költészet értelméről való eszmefuttatást. García Lorca és József Attila halálára tett utalás a költősors tragikus voltát példázza. A záró természeti kép mindezek ellenére a helytállás erkölcsi szükségletét példázza.

    A Negyedik ecloga 1943 dialóg formában valójában a lírai én belső párbeszédét tartalmazza. A belső Hang azokat az értékeket sorolja, azokat az emlékeket idézi, melyekért érdemes vállalni az életet. Sajátossága a Radnóti-világképnek, hogy mindig apró, szinte észrevétlen, normális körülmények között fel sem tűnő emlékmozaikok jelentik a kapaszkodót a lírai én számára. A Költő az élet realitásával számol, az erősödő fenyegetettséggel, a közeli pusztulással. Az egyedi lét tragikumát oldja a Hang utolsó megszólalása, mely a természet rendjeként a természetbe való belesimulásként értelmezi a halált.

    A monologikus forma már Vergilius eklogái között is megtalálható. Radnótinál a Hetedik eclogában 1944 mégis inkább párbeszédről van szó, hiszen a címzett egyértelmű. A megszólított Fanni képviseli mindazt, amiért érdemes kitartani, amiért érdemes elviselni a láger borzalmait. Művészi szempontból bravúrosan keverednek a versben a felvillanó emlékek, a naturalista lágerkép és a szürrealista vízió. A zárlat az eklogát egyértelműen a hűség és szerelem ódájává emeli.

    Az À la recherche... 1944 címe Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényére utal, mely Bergson filozófiájának és időszemléletének legteljesebb művészi tükrözője. Radnóti műve is az önkéntelen emlékezés bergsoni tételére épül. A múlt átértékelődik a jelenben, átírja és átformálja a jelent, elszakíthatatlanul része személyiségünknek és életünknek. Másrészt az elégia a horatiusi non omnis moriar (Melpomenéhez) elv felélesztője, ám már nem a költészetre vonatkozóan, hanem az élet apró mozzanatainak megtartó erejében bízva. Radnóti emlékezéstechnikája - lélektanilag is hitelesen - a szinkronitásában nem kellően értékelt élmények és élménytöredékek felidézésén alapul.

    A Sem emlék, sem varázslat 1944 azt példázza, hogy az élettel, a sorssal való számvetés, a lehetőségekkel való illúzió nélküli szembenézés megteremti az új magatartásformát, mely alázattal van a világ iránt. Nem akarja újraértékelni a múltat, tetteivel a jövőt szolgálja.

    A klasszikus anaforikus szerkesztéssel megalkotott költemény, a Töredék 1944 címe egyszerre utal a vers hiányos voltára, tudatosan kipontozott részeire, másrészt a felborult értékrendű, erkölcsi szempontból önmaga visszáját megélő világ töredékességére. A romantikus esztétika óta a töredék nem hiányt, hanem a világhoz való esztétikai és bölcseleti alapállást jelent, a világ teljességének hiányában a műalkotás sem tükrözheti a teljességet.

    A Nem tudhatom... 1944 a hazához való kötődés őszinte és erkölcsi szempontból megrendítő dokumentuma. A legegyszerűbb metaforákat, a legősibb költői eszközöket felhasználva, kétféle nézőpontot váltogatva tesz hitet a közösség, a táj, a kultúra, az emlékek megtartó ereje mellett.

    A Levél a hitveshez 1944 a klasszikus episztola megújított formája; a versszervező a lélek belső vívódása, a kétség és a remény közti lélekállapot kipróbált költői eszközökkel való megjelenítése. A hatásosan előkészített csattanó, ha nem is érvényteleníti, de mindenesetre kérdésessé teszi az önbuzdító és önmeggyőző érvek sokaságát.

    Az Erőltetett menet 1944 versformáját, a nibelungizált alexandrint Radnóti Tóth Árpád elégiáiból is ismerhette, valószínűbb azonban Walter von der Vogelweide Ó, jaj, hogy eltűnt minden című versének hatása, melyet ő fordított. A 7/7-es osztású jambikus sorokban az erőteljes metszet az újra és újra nekifeszülő bizakodás hatásos kifejezője, tipográfiailag pedig - sokak véleménye szerint (Bori Imre) - a kanyargó út képét rajzolja ki. A vers gondolati szervezője a bolond-kép, illetve ennek a magatartásformának a meghatározása. A bolond az, aki nem vet számot a realitással, aki a jövő reményében képes elviselni a jelent. A lírai én fogalomértelmezése egyúttal saját magatartásának és lelkiállapotának is értelmezése, melyben az ész és az érzelem dilemmája tükröződik. Bár a vágy, az akart jövő, a múlt értékeinek és élményének újbóli átélési lehetősége erősebbnek bizonyul a valóság adta lehetőségeknél, a záró kétszeres felkiáltásban mégis ott érezzük az elégikus hangvételt is.

    A Razglednicák 1944 négy lírai képeslapja magába sűríti a Bori notesz formai és világképi jellemzőit. Az első tábori képeslap a háborús világ expresszionista képeit szembesíti az emlékek révén megidézett idillel. A másodikban a természet emberfeletti és embertől idegen, ily módon ironikus idillje kerül párhuzamba a háború képeivel. A harmadikból végérvényesen kikerül a harmónia, csak a határozott, nyers, naturalista-expresszionista költői képek vannak jelen. A záró versben a lírai én egyszerre ábrázolja önmagát kívülről és belülről, de már mindenféle remény nélkül, a valóság brutalitását elfogadva.

    Radnóti az antikvitástól a kortársakig fordított, leginkább azoktól, akiket valamiképp rokonának érzett, s még a formaviláguk legapróbb árnyalatait is nagy gonddal adta vissza. Ide kívánkoznak, bár még inkább eredeti versei közé sorolhatók a saját nevének anagrammájából kitalált angol költő, Eaton Darr nevével aláírt fiktív műfordításai. Néhány versből álló ciklusukat aligha tekinthetjük pusztán költői tréfálkozásnak: a nonszenszlíra hagyományát szürrealista ötletekkel elegyítve, saját korának képtelenségeit gúnyolja bennük.

    Kortársairól (Babits, Füst Milán, Szabó Lőrinc stb.) szóló tanulmányai mellett különösen az új hangot megütő Ikrek hava emelkedik ki. Alcíme szerint ugyan „napló a gyerekkorról”, de a korai emlékek, az apa és az ikertestvér halálának elbeszélését, az árvaságra történt rádöbbenését az idősíkok változtatásával és szabad asszociációival későbbi napjai felé nyitja ki.

    A néhány töredékes följegyzés (1934) után 1937 októberétől1943. március közepéig vezetett Naplója lapjain jelen idejű közvetlenséggel ír életének eseményeiről, mindenkori környezetéről és természetesen az irodalomról. Nemcsak beszédes történelmi dokumentum ez; stílusának remeklései miatt is teljes értékű irodalmi alkotás.

Sipos László bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Sipos László (1957-1989)színművész1989. március 21-én távozott közülünk a 34 esztendős dramaturg Güth János és a 32 éves színművész Sipos László.A tragikus baleset napján a fiúk sikeres pesti vendégjátékon vannak túl, hazafelé tartanak. Sipi a pécsi közönség kedvence, de tudja a következő évadban már a fővárosi Nemzeti Színházban lesz újrakezdő, ahol nem számítanak a vidéki sikerek. Ám arcán mosoly, hisz otthon szuszókál élete nagy csodája a pár hetes kissipi…Csöpi élete kiteljesedve, mint a Pécsi Nemzeti Színház dramaturgja - boncolja, elemzi, álmodva konstruálja a színházat. Az éjszakai autóúton az esti előadást vitatják a hogyan továbbot vizionálják…egy pillanat kiesik az időből…Sipi nem veszi észre a kivilágítatlan pótkocsit…s így az ő előadásában a halál azon az éjszakán lovagol ki utoljára Perzsiából.

Somlay Artúr bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Somlay Artúr (1883-1951)

    Eredeti neve Schneider volt, vasúti tisztviselő apja hat gyermeket nevelt. Kamaszként többször megszökött, hogy vándorszínésznek álljon - apja egy ideig hazavitte, végül belenyugodott, hogy színész lesz a fia. Somlayt vidéken eltöltött évadok után 1907-ben szerződtette a budapesti Magyar Színház, a következő évben - Újházi Ede ajánlására - a Nemzeti Színházhoz került. Az ország első társulatát 1921-ben hagyta ott, ezután egy évig külföldön utazgatott, Berlinben filmezett. A húszas-harmincas években a Belvárosi, a Magyar és a Renaissance színházban lépett fel, majd 1935-ben Németh Antal újra a Nemzeti társulatába hívta. Egy év után elváltak ugyan útjaik, de Somlay 1946-tól ismét a színház tagja volt. A Major Tamás igazgatása alatt működő Nemzetiben minden anyagi és erkölcsi elismerést megkapott. 1948-ban az örökös tagság mellé Kossuth-díjat (majd 1951-ben másodikat) vehetett át, 1950-ben kiváló művész lett, 1948-1950 között a Színiakadémia tanára volt.

    Alakításait drámai erő, sodró szenvedély, elmélyült jellemábrázolás tette emlékezetessé. Egyénisége betöltötte a színpadot, kellemes, erős hangját a nézőtér legtávolabbi zugában is hallani lehetett. Előadóművészként is kitűnő volt, ezt a rádióban vele készült hangfelvételek tanúsítják. 1912-től filmezett is, emlékezetes alakításai közé tartozik a Valahol Európában Művésze, és a Különös házasság Fischer érsekje.

    A legendásan hirtelen haragú, folytonosan zsörtölődő Somlay előadás közben a legkisebb zavaró tényezőt sem volt hajlandó elviselni. Egy ízben óriási botrányt kavart, mert leszólt a közönségnek, hogy fejezzék be a beszélgetést, máskor a fényt rosszul beadó színpadi munkást felpofozta. Később egy alkalommal, amikor vendégszereplőnek hívták, a direktor a felkérő levélhez fotót is mellékelt a következő szöveggel: "Itt küldöm egyúttal a fővilágosítóm fényképét, hogy megfelel-e Neked." Különleges beceneve volt: a barátai Árgyélnak hívták, mert még egész fiatalon egy vidéki fellépésén egy kisfiú állítólag Árgyélus királyfihoz hasonlította.

    A nyílt és igazságszerető művész a negyvenes évek végén, a kitelepítések kezdetekor számos nehéz helyzetbe került kollégájáért kiállt. A kulturális életet teljhatalommal irányító Révai József eleinte még eleget tett a színészfejedelem kérésének, utána azonban kiüzent a várószobába: nem ér rá. Somlay hazament, elővett egy üveg konyakot és egy doboz altatót, s egyetlen éjszaka alatt fokozatosan elfogyasztotta mind a kettőt; 1951. november 10-ének hajnalán így érte a halál. Öngyilkosságát sokáig titokban tartották, évekig nem volt szabad róla beszélni. A Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, utána pedig a gyászolók a hagyományoknak megfelelően kollégái gyalogosan követték a Kerepesi temetőbe a koporsót - utána ilyen megtiszteltetésben másnak már nem volt része.

Szabó Samu bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Szabó Samu (1903-1966)

    Kossuth-díjas, Örökös tag
    Először szülővárosában lépett színpadra 1919-ben, a népkerti Nyári Színkörben. 1925-től 1927-ig a szegedi, majd más vidéki színházakban is szerepelt. 1943–44-ben Debrecenben játszott, 1945-től rendezett. Ugyanitt számos darabját (operettek, történelmi színművek) mutatták be. 1949-től haláláig volt a Pécsi Nemzeti Színház tagja.

Szalma Lajos bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Szendrő József bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Szendrő József (1914-1971)

    Dr. Szendrő József orvos, és Szabó Mária tanítónő gyermekeként született Budapesten. Iskolai tanulmányokat követően, elvégezi a Színművészeti Akadémiát. 1936-ban Nemzeti Színház tagja, majd kis időre, Miskolcra költözik. A Royal Színházba, késöbb a Vígszínházba kerül ismét Budapesten. 1939-ben katonának sorozzák, ahol két éven át, szolgál. Leszerelését követően Budapesten, Hont Ferenc vezette Független Színpad tagja, ám a háború előrehaladtával ismét behívót kap 1944-ben. 1944. október 15.-én orosz fogságba esik, Grúziába kerül. Az elkeseredett hangulatú fogolytáborban Lágerszínházat szervez. 1947. szeptember 22.-én hazaengedik. A Nemzeti Színházból 1949-ben, átkerül a Pécsi Nemzeti Színház-hoz, igazgatónak, ahol három esztendő elmúltával, 1952-ben a budapesti Néphadsereg Színházához kerül, szintén igazgatónak. "Zsír-kis savanyúval" cimmel önálló előadóest sorozatot készít, amellyel járja az országot. 1949-ben házasságot köt Máthé Erzsi színművésznővel, akitől hivatalosan nem válik el, bár 1957-től fogva külön élnek. 1954.-55.-ben megszervezi és megalakítja a József Attila Színházat, ahol igazgatói posztot tölt be. 1955 őszétől-1958-ig, a Néphadsereg Színházának főrendezője, majd a Debreceni Csokonai Színház igazgatását vállalja el, 1958-ban és két évadon keresztül dolgozik itt. 1960-61-ben a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője, 1963-tól a Petőfi Színház, 1964-től a Fővárosi Operett Színház szinésze és rendezője, 1966-tól fogva a Nemzeti Színház szerződteti, amely intézménynek haláláig tagja marad. 1970-ben Jászai Mari díj kitüntetésben részesül.

    Igazi vérig színházi ember, pályatársai úgy emlegetik, mint a legutolsó nagy Bohém a szakmában. A kulináris élvezetek elkötelezett híve. Derüs társasági ember - aki - ahol épp előfordult, hamarosan kis csoport alakult ki körülötte, s tréfák, anekdoták, véresen komoly és őszinte szinházi elemzések, pletykák, ugratások sorai kerültek elő. Teret betöltő nevetése jelezte a mindenkori hallgatóságának, hogy az életet nem szabad olyan komolyan venni. Jó barátság fűzte a szintén nem teljesen sovány Berda József költőhöz. Gyakorta töltötték együtt szabadidejüket, vagy közös baráti társaságban. Rendezései során a darab lényegéig hatolt, a szinészeit kiismervén próbálta emberi mivoltukat a szereppel összegyeztetni, azonos "hullámhosszba" kerülve velük. Az erre utaló utasításait viszont gyakran tréfás köntösbe bújtatott, azóta már anekdotává érett bölcs mondatokba ágyazta, amelyek ugyanakkor szakmai körökbe ma is keringenek.
    "...nem játszani kell a szerepet, hanem élni...", "A túlzás megöli a lényeget...", "Igazán boldog csak az a színész lehet, aki másokat is boldoggá tud a művészetével tenni..." "Imádom a színházat és a színészeket, mert fényt és meleget visznek a sok fakó ember életébe. Az igazi színész játékában méltóság és stílus van, az igazi komédiások jótevői az emberiségnek"... stb
    Szellemes és közvetlen ember, soha egyetlen kollegájával szemben sem érezteti azt, hogy adott esetben igazgató, vagy főrendező szerepet tölt be, inkább társ és parner a munkában. Ugyanakkor igen szigoruan megköveteli a fegyelmet a szinpadon. A szerepeit nem, vagy alig tudó, a késő, vagy egyébb fegyelmezetlenségeket elkövető kollégával szemben főképp, ha azok előző este mondjuk az Ő asztaltársai voltak, nagyon határozottan fellépett.
    Latinovits Zoltán első színházi fellépéseit segítette debreceni éveiben, Hofi Géza, a művésznevét és pályájának indulóéveit köszöni Szendrő Józsefnek. Számtalan pályatárs, ifjú tehetség kibontakozását segíti, éles helyzetekben csiszolva tudásukat, tágítva lehetőségeik határát.
    "Pályámról" c. önéletrajzi írását, 1959-ben a Film Színház Muzsika c. folyórirat jeleneteti meg.
    57-évesen távozott az élők sorából.

Tavaszi bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Tavaszi bérlet / B

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

Tomanek Nándor bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Tomanek Nándor
    (Pécs, 1922. szept. 8. – Bp., 1988. aug. 4.) színész, Jászai-díjas (1966, 1972), érdemes művész (1973), kiváló művész (1977).Előbb városi tisztviselő Pécsett, majd elvégezte a Színház-és Filmművészeti Főiskola stúdióját, és 1951-ben a Pécsi Nemzeti Színház szerződtette. Kisebb énekes szerepek után operett bonviván, majd drámai jellemszerepeket játszott. 1962-64-ben a bp.-i Petőfi Színház, 1964-től a Vígszínház tagja volt. Fanyar humorával a legellentétesebb jellemű szerepeket is kiválóan oldotta meg.Mind színpadi hangja, mind énekhangja kitűnő volt. Betegsége miatt korán visszavonult a színpadtól, és csak rádiószerepeket vállalt. Itt emlékezetes alakítást nyújtott Csehov Cseresznyéskert (Firsz) és Szakonyi Károly Hentes c. hangjátékában a férj szerepében. Sok filmben és tv játékban is sikerrel szerepelt, akár főszerepet, akár csak epizódszerepet játszott. Jellemformáló tehetségéről tett tanúságot az Iván Iljics halála c. tv-filmben (1965), valamint Doborján alezredesként az Imposztorok c. filmben (1969.– F. sz. Kerekes Ferkó (Kálmán Imre: Csárdáskirálynő); Peter (Kohout: Ilyen nagy szerelem); Karenin (Tolsztoj-Székely: Karenina Anna); Asztrov, majd Szeberjakov (Csehov: Ványa bácsi); Malvolio (Shakespeare: Vízkereszt); John Proctor (Miller: A salemi boszorkányok); Guiche gróf (Rostand: Cyrano de Bergerac); Dunois (Shaw: Szent Johanna); Fernand (Miller: Közjáték Vichyben); Einstein (Dürrenmatt: A fizikusok); Felix Unger (Neil Simon: Furcsa pár); Erdélyi atya (Thurzó Gábor: Az ördög ügyvédje); Félcseresznye (Weingarten: A nyár); Ficsur (Molnár Ferenc: Liliom); Bokor Miklós (Örkény István: Vérrokonok); Gyula (Gyurkovics Tibor: A Csóka család); Jerome de Courvoisier (R. Rolland: Szerelem és halál játéka); Jány Gusztáv ( Nemeskürty István-Örkény István: A holtak hallgatása). – Irod. Berkes Erzsébet: Két szerep és T. N. (Színház, 1973. 4. sz.); László Miklós: T. (Tükör, 1976. márc. 16); Róna Katalin: A beskatulyázhatatlan T. N. (Film, Színház, Muzsika, 1982. márc. 27); Sándor Iván: T. is elment (Film, Színház, Muzsika, 1988. aug. 13.).

Uray Tivadar bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Uray Tivadar (1895-1962)

    Reáliskoláit Aradon végezte. Egy évig orvostanhallgató volt, majd beiratkozott az Országos Színészegyesület színésziskolájába, ahol 1915-ben kapott oklevelet.
    Uray Tivadar sírja Budapesten. Farkasréti temető: 1-1-265. Nagy Géza alkotása.

    Már 1916-os vizsgaelőadásával felhívta magára a színházi szakma figyelmét.

    Először a Modern Színpadon lépett fel, majd 1917-ben szerződtette a Nemzeti Színház. 1918-ban a Magyar Színház tagja volt, 1921-ben a Pódium Kabaréban, 1923-ban a Pesti Kabaréban és a Király Színházban vendégszerepelt. 1923–1948 között ismét a Nemzeti Színház tagja, majd örökös tagja, de 1928-ban fellépett a Vígszínházban, 1945-ben a Művész Színházban és 1948-ban a Madách Színházban is, 1950-től pedig a Madách Színházban játszott.

    Nagy jellemábrázoló tehetségű, sokoldalú művészegyéniség volt. Elegáns fellépés, tiszta beszéd, biztos stílusérzék jellemezte. Harmonikus belső magatartása miatt a szerelmes hősöktől a tragikus szerepekig minden alakítását hitelesen tudta megformálni. A szakma dicsérte komédiázóképességét, ironikus emberségét, a tragikomikus helyzetek iránti érzékenységét.

    Később inkább filozofikus mélységű, intellektuálisabb készsége, sőt robbanásokat sejtető feszültségábrázoló ereje került előtérbe.

    1939–40-ben a színészképző iskolák szakfelügyelője volt.

Várkonyi Nándor / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Várkonyi Nándor

    (Pécs, 1896. máj. 19. - Pécs, 1975. márc. 11.)
    könyvtáros, művelődés- és irodalomtörténész. ~ H. Dezső öccse. 1914-ben beiratkozott a bp.-i tudományegy.-re, ahol művészettörténeti, ókori és orientalisztikai tárgyú kollégiumokat vett fel; tanári szaknak a m.-franciát választotta. 1916-tól katona volt, 1917-ben 80%-os rokkantként szerelték le. 1921-re a hallását teljesen elvesztette. A tanári pályáról le kellett mondania. 1922-ben visszaköltözött Pécsre, ahol 1924-től - 1956-ban történt - nyugdíjazásáig az Egyetemi Könyvtár munkatársa (1948-tól osztályvezető, 1950-51-ben megbízott ig.). Szakozással és tájékoztatással foglalkozott. 1933-ban a bölcsészkaron magántanárrá habilitálták. Nyugdíjba vonulása után a Janus Pannonius Múz. könyvtárát rendezte és elkészítette az Orvostudományi Egy. könyvtárának alapkatalógusát. - Jelentős szerepet játszott Pécs irodalmi életének megszervezésében. Részt vett a tudományegy. kiadványának, a Symposionnak a megindításában, szerkesztésében; főtitkára és egyik alapítója volt a Janus Pannonius Társaságnak és 1941-48-ban szerk. ennek folyóiratát, a Sorsunkat. Itt jelentek meg először Csorba Győző, Rákos Sándor, Weöres Sándor, Simon István versei. Első jelentősebb műve, A modern magyar irodalom 1880-1920 (Pécs, 1929) nagy vihart kavart fel. Számos irodalomtörténeti tanulmányt írt, a jelentősebbek: Claudel (Pécs, 1926); Verhaeren (Pécs, 1939); Kodolányi János (Pécs, 1941). Elmék, eszmék (Pécs, 1937) c. kötetében a magyar és világirodalom nagy íróinak életművét elemezte. Sokat foglalkozott Pécs és a Dunántúl világával, elsősorban a Magyar Dunántúl (Bp., 1944) c. művében. Petőfi egyetlen hiteles arcképét ő nyomozta ki (Petőfi arca, Pécs, 1940). Legismertebb és legvitatottabb munkája, a Sziriat oszlopai (Bp., 1942), melyben mítoszok alapján próbálta rekonstruálni az emberiség múltját, 1972-ben új, lényegesen átdolgozott kiadásban jelent meg. - M. A francia szellem (Pécs, 1925); A dunántúli költészet (Szombathely, 1940); A paraszt a magyar irodalomban (Pécs, 1942); Az írás története (Bp., 1943); Az üstökös csóvája (Pécs, 1957); Dunántúl (Bp., 1975); Pergő évek (visszaemlékezések, Bp., 1976). - Irod. Bertha Bulcsu: Interjú V. N.-ral (Délutáni beszélgetések, Bp., 1978); Bárdosi Németh János: V. N. (Életünk, 1965); Bécsy Tamás: V. N. (Irodalomtörténet, 1975. 3. sz.); Búcsú V. N.-tól (Jelenkor emlékszáma, 1975); Galsai Pongrác: V. N. (12+1 fő. Szabálytalan arcképek, Bp., 1978). - Szi. Kodolányi János: Vízöntő (r., Bp., 1948); Weöres Sándor: A benső végtelen. V. N.-nak (vers, Egybegyűjtött írások, Bp., 1978).

Várkonyi Nándor / B bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • Várkonyi Nándor

    (Pécs, 1896. máj. 19. - Pécs, 1975. márc. 11.)
    könyvtáros, művelődés- és irodalomtörténész. ~ H. Dezső öccse. 1914-ben beiratkozott a bp.-i tudományegy.-re, ahol művészettörténeti, ókori és orientalisztikai tárgyú kollégiumokat vett fel; tanári szaknak a m.-franciát választotta. 1916-tól katona volt, 1917-ben 80%-os rokkantként szerelték le. 1921-re a hallását teljesen elvesztette. A tanári pályáról le kellett mondania. 1922-ben visszaköltözött Pécsre, ahol 1924-től - 1956-ban történt - nyugdíjazásáig az Egyetemi Könyvtár munkatársa (1948-tól osztályvezető, 1950-51-ben megbízott ig.). Szakozással és tájékoztatással foglalkozott. 1933-ban a bölcsészkaron magántanárrá habilitálták. Nyugdíjba vonulása után a Janus Pannonius Múz. könyvtárát rendezte és elkészítette az Orvostudományi Egy. könyvtárának alapkatalógusát. - Jelentős szerepet játszott Pécs irodalmi életének megszervezésében. Részt vett a tudományegy. kiadványának, a Symposionnak a megindításában, szerkesztésében; főtitkára és egyik alapítója volt a Janus Pannonius Társaságnak és 1941-48-ban szerk. ennek folyóiratát, a Sorsunkat. Itt jelentek meg először Csorba Győző, Rákos Sándor, Weöres Sándor, Simon István versei. Első jelentősebb műve, A modern magyar irodalom 1880-1920 (Pécs, 1929) nagy vihart kavart fel. Számos irodalomtörténeti tanulmányt írt, a jelentősebbek: Claudel (Pécs, 1926); Verhaeren (Pécs, 1939); Kodolányi János (Pécs, 1941). Elmék, eszmék (Pécs, 1937) c. kötetében a magyar és világirodalom nagy íróinak életművét elemezte. Sokat foglalkozott Pécs és a Dunántúl világával, elsősorban a Magyar Dunántúl (Bp., 1944) c. művében. Petőfi egyetlen hiteles arcképét ő nyomozta ki (Petőfi arca, Pécs, 1940). Legismertebb és legvitatottabb munkája, a Sziriat oszlopai (Bp., 1942), melyben mítoszok alapján próbálta rekonstruálni az emberiség múltját, 1972-ben új, lényegesen átdolgozott kiadásban jelent meg. - M. A francia szellem (Pécs, 1925); A dunántúli költészet (Szombathely, 1940); A paraszt a magyar irodalomban (Pécs, 1942); Az írás története (Bp., 1943); Az üstökös csóvája (Pécs, 1957); Dunántúl (Bp., 1975); Pergő évek (visszaemlékezések, Bp., 1976). - Irod. Bertha Bulcsu: Interjú V. N.-ral (Délutáni beszélgetések, Bp., 1978); Bárdosi Németh János: V. N. (Életünk, 1965); Bécsy Tamás: V. N. (Irodalomtörténet, 1975. 3. sz.); Búcsú V. N.-tól (Jelenkor emlékszáma, 1975); Galsai Pongrác: V. N. (12+1 fő. Szabálytalan arcképek, Bp., 1978). - Szi. Kodolányi János: Vízöntő (r., Bp., 1948); Weöres Sándor: A benső végtelen. V. N.-nak (vers, Egybegyűjtött írások, Bp., 1978).

Weöres Sándor / A bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • WEÖRES SÁNDOR

    (Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989. január 22.)
    költő, műfordító, drámaíró

    Szombathelyen látta meg a napvilágot 1913. június 22-én, mégis a cseri dombok tetején gubbasztó kis falut, Csöngét tekintette szűkebb hazájának, mivel itt, szülei otthonában töltötte gyermekéveit és ifjúkorát.
    Szűkebb pátriájához, Vas megyéhez, Kemenesaljához egész életén át szoros szálakkal kötődött. Bármerre sodorta az élet, sohasem szakadt el lélekben e tájtól.
         Már négy-öt éves korában megismerkedett a betűk és a számok világával, édesanyja és nevelőnője pedig németül és franciául tanította. Nyolc-kilenc évesen már Shakespeare műveit vette a kezébe, s mohón végigolvasta az evangélikus parókián található lexikonokat.
         Az elemi iskola elvégzése után a szombathelyi reáliskolában végezte középiskolai tanulmányait, s az irodalmár Pável Ágostonéknál lakott. Ekkoriban kezdett el verselni, s mindössze tizenöt éves volt, amikor megjelent első verse, az Öregek, melyre Kodály Zoltán is felfigyelt és megzenésítette. Rossz tanulmányi eredményei miatt a győri reálba íratták át, de végül Sopronban tett érettségi vizsgát. A pécsi egyetem bölcsészkarán folytatta felsőfokú tanulmányait, ahol esztétikából doktorált. 1932-ben jelent meg első
    verse a Nyugatban, majd 1934-ben Pécsett első verseskötete, a Hideg van. 1935-ben Baumgarten-díjban részesült, melynek összegéből távol-keleti utat tett. Ekkoriban már rendszeres kapcsolatban állt Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel. Egyetemi tanulmányai végeztével Pécsen lett könyvtáros, majd Budapestre került. 1947-ben nősült meg, Károlyi Amy költőnőt vette feleségül.
        Bölcsőhelyétől soha nem szakadt el teljesen, visszajárt Csöngére, ahol barátai, költőtársai rendszeresen meglátogatták. Szombathelyről Pável Ágoston, Bárdosi Németh János, Pécsről Várkonyi Nándor járt ki hozzá, de sűrűn megfordult Csöngén a bakonytamási papfiú, az íróvá lett Tatay Sándor, Pestről pedig Berda József. 1934-ben Kodály Zoltánt is a vendégül látta.
        Egyik legtermékenyebb költőnk volt. 1989. január 22-én, hetvenhat éves korában hunyt el. Bár úgy végrendelkezett, hogy "kis Csöngéje földjében" szeretne nyugodni, az ősi családi sírboltban pihenni meg, özvegye kívánságára mégis Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
         Szűkebb hazája, Csönge, Kemenesalja és Vas megye hűséggel ápolja nagy fia emlékét. Csöngén lakóház, a Lánka-patak partján emlékpad őrzi emlékezetét, az általános iskolások körében pedig évente szavalóversenyt rendeznek gyermekverseiből Ostffyasszonyfán.

Weöres Sándor / B bérlet

  • Ebben a bérletben jelenleg NINCS kitűzött előadás!

  • WEÖRES SÁNDOR

    (Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989. január 22.)
    költő, műfordító, drámaíró

    Szombathelyen látta meg a napvilágot 1913. június 22-én, mégis a cseri dombok tetején gubbasztó kis falut, Csöngét tekintette szűkebb hazájának, mivel itt, szülei otthonában töltötte gyermekéveit és ifjúkorát.
    Szűkebb pátriájához, Vas megyéhez, Kemenesaljához egész életén át szoros szálakkal kötődött. Bármerre sodorta az élet, sohasem szakadt el lélekben e tájtól.
         Már négy-öt éves korában megismerkedett a betűk és a számok világával, édesanyja és nevelőnője pedig németül és franciául tanította. Nyolc-kilenc évesen már Shakespeare műveit vette a kezébe, s mohón végigolvasta az evangélikus parókián található lexikonokat.
         Az elemi iskola elvégzése után a szombathelyi reáliskolában végezte középiskolai tanulmányait, s az irodalmár Pável Ágostonéknál lakott. Ekkoriban kezdett el verselni, s mindössze tizenöt éves volt, amikor megjelent első verse, az Öregek, melyre Kodály Zoltán is felfigyelt és megzenésítette. Rossz tanulmányi eredményei miatt a győri reálba íratták át, de végül Sopronban tett érettségi vizsgát. A pécsi egyetem bölcsészkarán folytatta felsőfokú tanulmányait, ahol esztétikából doktorált. 1932-ben jelent meg első
    verse a Nyugatban, majd 1934-ben Pécsett első verseskötete, a Hideg van. 1935-ben Baumgarten-díjban részesült, melynek összegéből távol-keleti utat tett. Ekkoriban már rendszeres kapcsolatban állt Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel. Egyetemi tanulmányai végeztével Pécsen lett könyvtáros, majd Budapestre került. 1947-ben nősült meg, Károlyi Amy költőnőt vette feleségül.
        Bölcsőhelyétől soha nem szakadt el teljesen, visszajárt Csöngére, ahol barátai, költőtársai rendszeresen meglátogatták. Szombathelyről Pável Ágoston, Bárdosi Németh János, Pécsről Várkonyi Nándor járt ki hozzá, de sűrűn megfordult Csöngén a bakonytamási papfiú, az íróvá lett Tatay Sándor, Pestről pedig Berda József. 1934-ben Kodály Zoltánt is a vendégül látta.
        Egyik legtermékenyebb költőnk volt. 1989. január 22-én, hetvenhat éves korában hunyt el. Bár úgy végrendelkezett, hogy "kis Csöngéje földjében" szeretne nyugodni, az ősi családi sírboltban pihenni meg, özvegye kívánságára mégis Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
         Szűkebb hazája, Csönge, Kemenesalja és Vas megye hűséggel ápolja nagy fia emlékét. Csöngén lakóház, a Lánka-patak partján emlékpad őrzi emlékezetét, az általános iskolások körében pedig évente szavalóversenyt rendeznek gyermekverseiből Ostffyasszonyfán.

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!