Évadzáró

Véget ért az V. Pécsi Családi Színházi Fesztivál és a 2016/2017-es évad.

Évadzáró

Kapcsolódó anyagok

A Pécsi Családi Színházi Fesztivál utolsó előadása a Meseautó egyben a Pécsi Nemzeti Színház 2016/2017-es évadának utolsó előadása is volt június 3-án.

A telt ház előtt játszott Meseautó tapsrendjét követően Rázga Miklós igazgató szólította meg a közönséget, megköszönte az egész évadban tapasztalt érdeklődést és lelkesedést, mely fontos visszajelzés a színház és a művészek számára. Elmondta, hogy a színház idén rekordot döntött, az évad nézőszáma meghaladta a 123.000 főt. Átadta az úgynevezett „Nézőgép” díjat, mellyel minden évadban azt a nézőt jutalmazza a színház, aki a legtöbb jegyet váltotta. Idén a jegyértékesítő rendszer adatai alapján Barcsák Réka látta a legtöbb előadást, több mint harminc alkalommal járt a színházban.

Majd az előadásban Stux Urat alakító Tóth András Ernő színművésszel együtt átadták a már hagyománynak számító „Színészgép" díjat is. Ezzel az évadban legtöbb előadást játszó női és férfi színészt jutalmazzák. A művészek a színház támogatóinak felajánlásával, rekreációjukat segítő ajándékot is kaptak. Györfi Anna az évadban legtöbbet (176) játszott színésznő a Danubius Hotels jóvoltából négy napot tölthet Hévízen, Józsa Richárd (146) pedig a pécsi Professor Gym termébe kapott egy féléves bérletet.

Györfi Anna egyébként ezzel az előadásszámmal a vidéki nemzeti színházak művészei között is a legelső helyen áll.

« 2017. október »
h k sz cs p sz v
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!