Budapest Táncszínház: Száz év magány

XI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó

A Budapest Táncszínház által korábban bemutatott Kislányom, Anne Frank c. produkció nagy hazai és külföldi sikere nyomán, a Száz év magány c. produkciót is, a próza és a tánc közös gondolatiságához és alkotói folyamatához hasonlóan alkotjuk meg. A Kislányom, Anne Frank c. darabbal elkezdett úton készítjük el a Száz év magány c. előadást.

 
„Macondo nem annyira hely, mint inkább lélekállapot.” így fogalmazza meg Marquez, amit már az olvasó is sejtett, hiszen végigélte egy kolumbiai család, a Buendíák öt generációjával annak minden szenvedését, örömét, felemelkedését és bukását. A reménykedést egy jobb élet után, a mások nyelvétől való félelmet, a halállal végződő becsületsértést, az utódok érthetetlen viselkedését, a degenerációt, a babonákat, az új vívmányok iránti lelkesedést. És talán még többet is megértett vagy inkább megérzett az időjárásnak az emberi lelkekre gyakorolt hatásából, a fülledt melegből, és a porból, a folytonos esővárásból, amit aztán egy olyan eső követ, mely mintha sosem akarna véget érni… Hangulatokból, színekből és hőből, az emberi természet és a természeti erők összefüggéseiből. A föld evesből, és a szülőföldhöz való kötődésből.
 
A Száz év magány családregény, mely a szülőföld elhagyásával kezdődik, és az új haza megtalálásával, a letelepedéssel folytatódik. A szerelem és a vágy, a legfőbb hajtóerők, melyek a továbbéléshez, a reprodukcióhoz segítik a Buendíákat – mintha ők maguk is a nevük, a „jó nap” optimizmusával hinnék, hogy egyszer, valamelyik leszármazottunknál majd csak igazolást nyer és sikerként könyvelődik el az egész család története. Csak az ősanya, Ursula sejti meg, hogy a testi-lelki ismétlődések a családtagokban nem vezetnek sehová – a történetük körbe-körbe jár. S ugyanígy apáról fiúra száll a magány is, melyet leginkább a család férfitagjainak szeretetre való képtelensége okoz; mégis mindannyiukat a pusztulásba vezeti.
 
„Az a család, amelyik száz év alatt nem tudja legyőzni a magányt, nem érdemli meg az újrakezdés lehetőségét.” – mondja ki a végső ítéletet az író, s ironikus módon, éppen az a nőalak, akiben a három női alapvonás ((a stabilitás (Ursula), a testestül-lelkestül való odaadás, Pilar Ternera, és a tisztaság (Remedios)) egyesülhetne, és ezzel talán megtörhetne a családi „átok”, ez az Amaranta Ursula, túl későn születik meg. A pusztulást már nem lehet megállítani.
 
Erre a társas magányra, mely távolról sem írható le csupán a latin-amerikai országokra, vagy a huszadik századra jellemző problémaként, Marquez a következő választ adja: a kultúra, a történelem egyedül helyes útja az egymáshoz való közeledés.
 
Mi is ezt a választ szeretnénk képviselni az előadásunkkal.
 
Koreográfus: Földi Béla
Koreográfus-asszisztens: Sághy Alexandra
Díszlet, jelmez: Klimó Péter
Dramaturg: Vécsei Anna
 
Előadja:
Gálffi László és Kerekes Éva színművészek, valamint a Budapest Táncszínház társulata
 
Az előadás a Budapest Táncszínház és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója.
Az előadás NKA, az EMMI, és a Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával valósult meg.
 

A XI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó létrehozását támogatta a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

 

Korábbi előadások


Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!